2018. március 13., kedd

A MAGYAR-SZLOVÁK HÍD FELROBBANTOTTA AZ ORBÁN-SZÖVETSÉGES FICO-KORMÁNYT

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.03.12.


Maratoni, majdnem 9 órás tárgyalás után a Most-Híd országos politikai testülete úgy döntött, a rendszerváltás utáni szlovák politika legmozgalmasabb napján felrobbantják a Fico vezette kormánykoalíciót. A Híd Országos Tanácsának döntése szerint vagy előrehozott választások lesznek, vagy kilépnek a kormánykoalícióból. Ez lényegében azt jelenti, hogy új kormány jön Szlovákiában!

A szlovák belpolitikai válság Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonyának meggyilkolása óta tart. Az újságírót azelőtt ölték meg, hogy publikálta volna cikkét, amely Robert Fico szlovák kormányfő, és pártja a SMER, illetve az olasz maffia összefonódásait tárta volna fel.

Az azóta eltelt két hétben a rendszerváltás utáni szlovák politika legnagyobb tüntetéseit láthattuk, miközben egyre kerültek elő a nyomozásról is a botrányos részletek. Szó volt a helyszínen minden ok nélkül vizsgálódó, korrupciós ügyekben érintett rendőrről, és arról is, hogy egyszerűen nem rendeltek ki igazságügyi orvosszakértőt a tett színhelyére.

De megmozdult a nagypolitika is. A három koalíciós párt egyike, a Bugár Béla vezette félig magyar Most-Híd adott ultimátumot Ficónak, váltsa le a belügyminisztert, vagy kilépnek a kormánykoalícióból. Az ellenzéki pártok pedig egyenesen Fico leváltását követelték, miközben az ellenzéki köztársasági elnök, Andrej Kiska is kormányátalakítást vagy előrehozott választást sürgetett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.