Szerző: SZELE TAMÁS
2018.03.27.
Egy pillanatig sem állítanám, hogy a Magyar Nemzet hazudna vagy tévedne, inkább arra gondolok, hogy részinformációkat ismernek, melyeket egésznek vélnek, Ilyenformán a magam részéről valószínűbbnek találnám, hogy jóval nagyobb és jelentősebb történésekkel van dolgunk – azonban lehet, ezek valódi természetét sosem fogjuk megismerni. De hát lássuk, mit is írt a polgári napilap: hosszabb/rövidebb verzió.
„Furcsa, szövevényes történet jutott lapunk tudomására amerikai forrásokból. Egy magyar férfi az FBI tanúvédelmi programjában kapott papírokkal él az Egyesült Államokban, és azért kíváncsiak rá az amerikai hatóságok, mert úgy vélik, ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis ezerháromszázmilliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz – az amerikaiak gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék.
Az FBI-nak az a gyanúja, hogy az összeget jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel.
A tranzakció készpénzben történt, alkalmanként néhány millió eurós összegben, hogy aztán a futárok (ilyen volt az Amerikában védett férfi is) gyémántban vagy az arab világ párhuzamos bankrendszerén, az úgynevezett havalán keresztül vigyék külföldre, jellemzően közel-keleti vagy szingapúri számlákra. (A gyémántvilágban – információink alapján – egyes drágakövek nem ékszerként, hanem készpénz-helyettesítő eszközként működnek: a vásárlás helyétől távol is garantált áron veszik vissza bizonyos tranzakciós díj megfizetése mellett, így kis helyen nagy mennyiségű pénzt lehet országhatárokon átívelve észrevétlenül, elektronikus nyom nélkül szállítani.)
Négy napja a Magyar Nemzet megkérdezte az MKB-t, hogy az utóbbi három évben hány alkalommal vettek fel a bankból egy összegben 250 ezer eurót, vagyis csaknem nyolcvanmillió forintot meghaladó összeget, de lapzártáig nem kaptunk választ.
Az amerikaiak gyanúja szerint a pénz egy része strómanokon keresztül, arab befektetésnek álcázva jött vissza Magyarországra, hogy luxusszállodákat, kastélyokat és egyéb ingatlanokat vásároljanak belőle. Az amerikai hatóságokat azért is zavarja az illegális pénzügyi megoldás, mert a nemzetközi terrorizmust is e csatornákon (különösen a havalán) keresztül finanszírozzák, így megpróbálják a módszert tűzzel-vassal irtani.
Úgy tudjuk, az amerikai hatóságok a magyar férfi vallomása alapján konkrét nyomozati cselekményeket is kértek a magyar hatóságoktól, de harminc nap után azt a választ kapták Budapestről, hogy itteni kollégáik nem találtak semmilyen, bűncselekményre utaló nyomot. Az FBI által vizsgált pénzmosási módszer lényege az, hogy a pénz mozgása során megszakad a banki vonal, így tovább már nem köthető személyhez. A készpénz később újra visszakerül a rendszerbe, de immár legálisnak látszó, jellemzően külföldi forrásból.”
Hát, ez így, ilyen formában egy kémfilm vagy inkább krimi, ha átgondoljuk. Az közismert tény, hogy az uniós pályázatok kezelése igen jövedelmező dolog, és mifelénk nem is a legtörvényesebben űzik, ez evidencia, mely nem szorul bizonyításra. Az is világos, hogy az ilyen pénzeket mosni kell, bár a fentebb említett eljárás nem a legtökéletesebb erre a célra, csakhogy… csakhogy vannak a történetnek Achilles-sarkai.
Rögtön az első, miszerint a rendőrség cáfolja. De érdekes a cáfolat is.
„A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatott nyomozást különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt a jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó, nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló 37 éves Faidt Péter András ellen. A magyar állampolgárságú férfi 2014. június 18. és 2014. november 10. között társaival bűnszervezetben követte el a bűncselekményt. A gyanúsítottak módszere az volt, hogy több magyarországi bejegyzésű, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató gazdasági társaság nevében bankszámlát nyitottak különböző pénzintézeteknél, majd ezeket további bűntársaik rendelkezésére bocsátották annak érdekében, hogy azokra különböző, nem magyarországi bejegyzésű gazdasági társaságok sérelmére elkövetett csalásokból származó átutalásokat végezzenek, melyeket további bankszámlákra utaltak vagy megkíséreltek utalni.
A bűncselekmény európai uniós és magyar költségvetési forrásokat nem érintett.
Faidt Péter András társaival szemben az eljárást a KR NNI 2017. július 7-én befejezte, a Fővárosi Főügyészség 2017. november 8-án vádiratot nyújtott be. A vádlottak közül egy fő házi őrizetben van, két fő lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.”
Tehát a rendőrség nem tagadja a pénzmosás tényét, csupán a kalandos, gyémántokkal és arab kalmárokkal teli módszer helyett nevez meg egy másik, sokkal prózaibb és gyakoribb utat. Az sokat nem jelent, hogy uniós és magyar költségvetési források szerintük nem érintettek, hiszen ha már egyszer elsikkasztottam egy összeget, nincs ráírva, honnét származik, annak az összegnek a forrása már én vagyok – és épp azért mosom, mert szeretném, hogy törvényesen lehessek is.
Cáfolt az MKB is, ők sajátosan érvelnek, azt mondják: „a cikkben szereplő 1300 milliárd forintnyi tranzakciós összeg például lényegesen meghaladja az újságban említett hazai nagybank (MKB) háztartási és vállalati betétállományának teljes összegét.”
Vagyis csak azért nem érintettek, mert nincs ennyi pénzük.
Hát, akinek az a dolga, hogy cáfoljon, az cáfolni is fog. Mindazonáltal ezzel a történettel tényleg nem stimmel valami. Például nem stimmel a gyémántkereskedelmi szál. Nem kétséges, hogy alkalomadtán gyémántot is használhatnak értékhordozóként ezekben az ügyletekben, de nem bölcs dolog, ugyanis a nemzetközi gyémántpiacot nagyon alaposan ellenőrzik, éspedig 2003 óta, amikor is bevezették a Kimberley-folyamat nevű eljárást. Ennek a célja az volt, hogy ne engedje a piacra a politikai konfliktuszónákból származó köveket. Erre azért van szükség, mert ezeken a területeken jellemzően fegyveres csoportok és egyéb erőszakszervezetek kezében van a kövek kitermelése, amelyek az eladásból finanszírozzák magukat. Tessék a filmekből ismert „véres gyémánt” kifejezésre gondolni, elég csak Libériát vagy Sierra Leonét említenünk. A Kimberley-folyamat lényegében egy felügyeleti láncolat, amely nyomon követi a gyémánt úját a kitermeléstől a kiskereskedelemig. 54 tagja van, de ez igazából 81 országot jelent, mert az Európai Unió egy tagnak számít. Ezek az államok azt vállalták, hogy csak olyan tagokkal kereskednek, amelyek tartják magukat az elfogadott feltételekhez. Tehát az elképzelhető, hogy időnként becsúszik a pénzmosási folyamat rendszerébe egy-két közepesen értékes kő vagy ékszer, de egy komolyabb tételt már mindenképpen észrevennének...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.