ÚJ MAGYAR CSODA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÉKY JÁNOS
2018.02.09.

Amikor a 444.hu-n tényfeltáró cikk jelent meg arról, hogyan irányít az Orbán-stáb központilag, vaskézzel egy kampányhadsereget, amely Facebook-csoportokba befészkelődve terjeszt központilag kidolgozott ostobaságokat és rágalmakat, erdélyi barátom első reakciója ez volt: „Nem hiszem, hogy máshol ilyen alpári szinten, de ingyen nyomja a nép a hülyeséget. Csodás.” A stratégiának ugyanis az a magyaros sajátossága, hogy sem a trollok, sem helyi irányítóik egy fityinget sem kapnak munkájukért, sőt egyéb jutalmat sem, csak lehordást, ha nem teljesítik a központilag előírt normát (fejenként napi egy–öt online pártfeladat visszaigazolt teljesítését).

Más helyen, például a híres szentpétervár-olginói trollgyárban (hivatalos nevén Internet-kutatási Ügynökség) az online butítás és uszítás rendes, nyolcórás munka, magyar bérekhez képest is tisztes zsolddal. Fejlettebb változatban már robotizálták a munkát, elő tudnak állítani nem létező netszereplőket, akik valós idejű emberi közreműködés nélkül kavarják a szabotázst, hiszen, mondjuk, a Trump-barát vagy Hillary Clintont szidalmazó mémek egyszerű megosztásához nincs szükség élő emberre. Beállítják a gépen, és megy magától.

Erdélyi barátom csodálkozó megjegyzése viszont egy másik feltétel magyarországi hiányára világít rá. Ahol nem áll rendelkezésre annyi pénz, munkaerő és technikai tudás, mint az orosz hírszerzésnek, ott fizetni kell a piszkos munkára szerződő amatőröknek. Azaz kellene. Románia nem liberális demokrata leányálom, de az országban valódi többpártrendszer van. Egyetlen párt, ennélfogva a kormány sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy külön javadalmazás nélkül országos, titkos, katonás fegyelmű propaganda-hadsereget működtessen, csakis a hűségre alapozva. Kormányok jönnek, kormányok buknak, pártok veszekszenek, és senki sem olyan őrült, hogy az adott jövedelmi viszonyok között ingyen dolgozzon külsősként bárkinek, főleg egy pártnak. Nem tudom, romániai pártok próbálkoztak-e már ilyesmivel, de józan ésszel senkitől sem várhatják el az ingyenes és önkéntes szolgáltatást.

A kérdés kettős: 1. Mi visz rá egy magyar civilt vagy aktivistát, hogy bérmentesen, szerelemből fárasztó trollmunkát végezzen, vállalja a katonai fegyelmet és a központból jövő elvtársi lehordásokat, ha nem teljesítik az egyénekre lebontott tervfeladatot? 2. Milyen magyarországi sajátosság teszi lehetővé, hogy a megalázó, sőt ráfizetéses munkára is legyen kellő számú jelentkező? (Ráfizetésen azt értem, hogy, mondjuk, egy helyi képviselőjelölt Facebook-harcosának a saját pénzén kell felutaznia Pestre, központi eligazításra.)

A 444.hu cikke a helyi irányítók (tehát a feladatokat az egyes trolloknak leosztók) három típusát különbözteti meg: van a „kezdő HÖK-ös egyetemista vagy diplomás”, aki élete lehetőségének érzi, hogy bekapcsolódjon a pártmunkába; van a veterán kampánykatona (főleg vidéki asszonyság), aki 1998 óta minden választást végigszolgált, de most már nemigen érti, mit keres ebben az akcióban; és van az öltönyös/kosztümös, NER-be vágyó fiatal törtető. Ilyen esetekben az aktivitást magyarázza az a húszéves tapasztalat, hogy a pártmunka eddig is kifizetődött; vagy a várakozás, hogy ezután majd busásan kifizetődik.

Az általuk irányított talpasok, a mezei trollok azonban, akik arcukat vállalva nyomják a neten a hülyeségeket, amik még a fiatalabb aktivistáknak is kínosak, többnyire idős emberek, akiket a puszta lelkesedés hajt, noha éppen nekik volna szükségük leginkább pénzre. Hallom az ellenérvet, hogy ne legyek már cinikus, tiszta lelkű emberekről van szó, akik legföljebb másban hisznek, mint „mi” (ellenzékiek), de a hitük olyan erős, hogy a pénz nekik mindegy – csak hát ez kivétel. Amióta piacgazdaság létezik, emberek azért dolgoznak, hogy pénzt kapjanak érte, és minél szegényebbek, annál inkább. Tudatában vannak a munka és az érte kapott pénz összefüggésének, ez működik a reflexeikben. Ez az általános. Magyarországon tehát ezek szerint valami vagy valaki – elég népes körben – megszakította a munka és a pénz közötti kognitív kapcsolatot, azzal az eredménnyel, hogy sok állampolgár jobban szeret parancsot teljesíteni, mint pénzt keresni. Mert attól várja, hogy neki jobb lesz...

ITT OLVASHATÓ