Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.02.27.
No de.
Ahhoz, amit rendkívül gálánsan, udvariasan és eufemisztikusan előadtam itt, hangomat kissé öblösítve hozzá köll tennem azt az orbitális közhelyet, hogy a polgári „demokratikus parlamentarizmus” („képviseleti demokrácia”) és a polgári „többpártrendszer” egyik ürügye a létjogosultságra az, hogy a honpolgárok kifejezhetik ún. preferenciáikat, azaz nézeteiket, előítéleteiket, véleményüket, elfogultságukat, ízlésüket, „megjeleníthetik” vélt érdekeiket, szabad folyást engedhetnek kritikájuknak, neheztelésüknek, haragjuknak, bosszúvágyuknak, és í. t. Négy évenként egyszer.
Ez az az icurka-picurka kis szabadság, amelyet a polgári társadalom nagylelkűen engedélyez. Nem sok, de akár „a magántulajdon szentsége”, a „szabad vállalkozás”, a „szabadverseny”, a „carrière ouverte aux talents”, miegymás, a végén úgyis a burzsoáziát hozza ki nyertesnek (a „valóságosan létező” – real existierende – burzsoáziát, nem az ábrándos magyar liberálisok álompolgárságát).
Ámde amennyiben mégis a véleménypluralizmusra törekszünk, szemben az egyirányú-egységes, irányított közvéleménnyel, amely Orbán miniszterelnök úr dédelgetett, szubtotalitárius utópiája, akkor bajban leszünk.
Ugyanis a pesti sajtó (beleértve paradox módon a békemenetes orbánistát is) meg benyomásom szerint az ellenzéki közvélemény mintha eldöntötte volna, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavazunk a pártnak látszó, Fidesz-KDNP-nek föltüntetett tárggyal szemben, csak veszítsen Orbán Viktor.
Következésképpen ugyanott tartunk, mintha nem lennének választások: az egységes ellenzék másik, úgyszintén szubtotalitárius utópiája szintúgy megfoszt bennünket preferenciáink kifejezésétől és a véleménypluralizmustól, mintha csak az Echo TV és a 888.hu lenne elérhető szép kis hazánkban.
Tudom, tudom – csak most az egyszer. De én csak erről az egy alkalomról beszélek.
Ez a sok demokrata épp most nullázza ki önmagát és híveit a szabad választás lehetőségéből. Jobboldaliak voksolnak baloldaliakra, szocialisták jobboldaliakra, fajvédők píszí zöldekre, csak azért, hogy Orbán úr veszítsen vagy meggyöngüljön politikailag.
Az országgyűlési választások egyik viszonylagos előnye, hogy bizonyos választói csoportok (egyszer négy évben) azt mondhatják a hivatásos politikusoknak: hölgyeim és uraim, tegyék ezt vagy azt, különben nem szavazunk önökre – én is példálóztam korábban vele itt és itt, hogy a parlamenten kívüli baloldal mit követelhet a parlamenti baloldaltól a maga pár ezer vagy max. pár tízezer potenciális szavazatának tudatában.
De mit követelhetünk mi Gyurcsány úrtól, Vona úrtól, Szigetvári úrtól, Bokros úrtól stb., akiknek a politikai ízlésítéleteik és eszméik tiltanák, hogy ránk hallgassanak…? Nem kérhetünk tőlük elvtelenséget, ha mi sem engedünk az elveinkből. Így sok esetben elveink ellenkezőjére szavaznánk, ami nem mondható erkölcsös magatartásnak. És az ellenzéki Hazafias Néptrotty fogalmilag kizárja az ilyes követelések merő elgondolhatóságát is.
Lehet – nem biztos, talán nem is valószínű, de lehet – , hogy az „összefogásnak” ez a minimális formája (szavazzunk minden választókerületben a legerősebbnek látszó jelöltre, és minden más ellenzéki jelölt lehetőleg lépjen vissza vagy ne kampányoljon) elvezet Orbán Viktor vereségéhez vagy parlamenti többségének jelentékeny megkurtításához.
Ennek az az ára, hogy föladjuk a szabad választás princípiumát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.