Szerző: ENDRE ISTVÁN SIMAY
2018.02.19.
Ennek az egyik oka valószínűleg az, hogy olyan témát feszeget, amelyben nem szívesen exponálódnak az ellenzéki pártok. A Jobbik már csak azért sem, mert a saját szavazóinak valószínűleg elég jelentős részére taksálhatja azt a decibel-hazafias réteglakót, akikre a Fidesz is szemet vetett. De az is kétségtelen, hogy a Fideszben csúcsra járatot nemzetiesen nemzetieskedő nemzeti demagógia másokat is óhatatlanul befolyásol. Annak ellenére, hogy elég egyszerű lenne meghúzni a határt a nemzeti identitás-tudat, illetve az országos döntéshozatalban való részvétel jogi aktusa között. De az sem véletlen, hogy Orbán, illetve a Fidesz kommunikációja görcsös erőfeszítéseket tett és tesz annak érdekében, hogy az emberek fejében elmaszatolja ezt a határt. Mert ezzel tudja elérni azt, hogy a magyar nemzeti, illetve a határon túl nemzetiségi öntudattal árukapcsolja a a személyes következmények nélküli döntéshez való jogot.
Noha, egy nagyon egyszerűsítő hasonlattal élve, akkor is igen kevesen szeretnék a szomszéd beleszólási jogát a családi életükbe, ha egyébként elfogadják, hogy a szomszéd is ugyanabban a házban, utcában lakik. Sőt! Nem egy féltékenységi jelenetnek éppen az lehet az alapja, ha valaki mégis feltételezi ezt a beleszólást. De, ugyanígy, aligha szeretné bárki, ha a szomszéd házban lakók döntenének arról, hogy a saját költségén mi legyen a vacsorája, illetve ki legyen a hálótársa. Noha nyilván sokkal könnyebb úgy megmondani, hogy a másik kivel éljen, ha aztán a döntés következményét nem a döntést hozó viseli. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan rendszerek, ahol akár a házastárs is központi kiutalás tárgya, illetve fejadagban határozzák meg kívülről az étkezést, és még egy társadalmi szervezet vezetőjét is külső hatalom nevezi ki. Ezeket a rendszereket azonban általában nem a „demokratikus” jelzővel szokták illetni. Függetlenül attól, hogy ezek az intézkedések a havi költség, a havi időbeosztás mekkora hányadát érinti.
Ezért, magánvéleményként, teljesen felesleges számháborúnak, terelésnek, illetve maszatolásnak érzem, amikor a határon túliak választójogával kapcsolatban a szavazók lehetséges számával, a szavazók szimpátiaviszonyaival, vagy a megszerezhető képviseleti hellyel érvel bárki is. Ahelyett, hogy néhány elvi kérdést, álláspontot próbálna tisztázni. Többek közt azt is, amit már érintettem. Azt, hogy mennyire demokratikus, ha valaki a másik megkerülésével, a másik kockázatára hoz bármilyen döntést? Szerintem nem igazán az. A másik kérdés természetesen az lehetne, hogy mennyire áll a moralitás talaján az, ha valaki ilyen helyzetet kialakít? Esetleg kiegészítve azzal, hogy mennyire tekinthető morálisnak, hogy az így kialakított helyzetet hallgatással, vagy akár tevőlegesen támogassa? Akár az olyan végletes fellépésig, amelyik gyűlöletkeltőnek minősít minden olyan megnyilvánulást, amelyik elutasítja a máséval csalánt verő szavazati rendszert...
Noha, egy nagyon egyszerűsítő hasonlattal élve, akkor is igen kevesen szeretnék a szomszéd beleszólási jogát a családi életükbe, ha egyébként elfogadják, hogy a szomszéd is ugyanabban a házban, utcában lakik. Sőt! Nem egy féltékenységi jelenetnek éppen az lehet az alapja, ha valaki mégis feltételezi ezt a beleszólást. De, ugyanígy, aligha szeretné bárki, ha a szomszéd házban lakók döntenének arról, hogy a saját költségén mi legyen a vacsorája, illetve ki legyen a hálótársa. Noha nyilván sokkal könnyebb úgy megmondani, hogy a másik kivel éljen, ha aztán a döntés következményét nem a döntést hozó viseli. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan rendszerek, ahol akár a házastárs is központi kiutalás tárgya, illetve fejadagban határozzák meg kívülről az étkezést, és még egy társadalmi szervezet vezetőjét is külső hatalom nevezi ki. Ezeket a rendszereket azonban általában nem a „demokratikus” jelzővel szokták illetni. Függetlenül attól, hogy ezek az intézkedések a havi költség, a havi időbeosztás mekkora hányadát érinti.
Ezért, magánvéleményként, teljesen felesleges számháborúnak, terelésnek, illetve maszatolásnak érzem, amikor a határon túliak választójogával kapcsolatban a szavazók lehetséges számával, a szavazók szimpátiaviszonyaival, vagy a megszerezhető képviseleti hellyel érvel bárki is. Ahelyett, hogy néhány elvi kérdést, álláspontot próbálna tisztázni. Többek közt azt is, amit már érintettem. Azt, hogy mennyire demokratikus, ha valaki a másik megkerülésével, a másik kockázatára hoz bármilyen döntést? Szerintem nem igazán az. A másik kérdés természetesen az lehetne, hogy mennyire áll a moralitás talaján az, ha valaki ilyen helyzetet kialakít? Esetleg kiegészítve azzal, hogy mennyire tekinthető morálisnak, hogy az így kialakított helyzetet hallgatással, vagy akár tevőlegesen támogassa? Akár az olyan végletes fellépésig, amelyik gyűlöletkeltőnek minősít minden olyan megnyilvánulást, amelyik elutasítja a máséval csalánt verő szavazati rendszert...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.