ORBÁN ELKERÜLHETETLEN BUKÁSÁNAK JELEI

168 ÓRA ONLINE
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2018.02.23.

A hübrisz kevélységet, önhittséget, gőgöt jelent, és az istenek szerint ez volt a legnagyobb bűn, amelyet földi halandó elkövethetett. A görög mitológiában többnyire az uralkodók estek ebbe a bűnbe, amikor hatalmuktól megrészegülve Istenhez hasonlatosan mindenhatónak képzelték magukat. Viselkedésük arról árulkodott, hogy tetteiknek sem az istenek, sem az erkölcsi parancsok nem szabnak határt. Hatalmukat korlátlannak hitték, úgy vélték, bármit megtehetnek. A hübrisz bűnében vétkezőket az istenek kegyetlenül megbüntették; nem csupán a pokolba juttatták őket, hanem ott is válogatott kínok elszenvedésére ítéltettek.

A kevélység és önhittség a keresztény hit szerint is a hét főbűn egyike, mi több, ezek közül is talán a legsúlyosabb, mivel a gonoszság melegágyaként említi a Biblia. A keresztény tanítás a kevélységet a büszkeség ellentéteként értelmezi: míg a büszke ember nem néz le másokat, a kevély ember önmagát mások fölé helyezi, a többi embert lenézi, saját – gyakran kétes – érdemeit úton-útfélen hangoztatja, miközben másokét leszólja, nem ismeri el. A büszke ember embertársaival alázatos és együttérző, a gőgös, önhitt ember a nála gyengébbeket, a segítségre szorulókat megveti és kizsákmányolja.

Az emberi társadalom több ezer éves története arra tanít, hogy a hatalom legfőbb sírásója a hübrisz, az elbizakodottság, az önhittség, a gőg. Minden zsarnokság bukásának kezdetét az jelzi, amikor az uralkodó komolyan elkezd saját mindenhatóságában hinni. Amikor elhiszi, hogy rá nem vonatkoznak sem égi, sem földi törvények, amikor azt képzeli, hogy neki nem kell betartania a törvényeket, hanem ő alkotja a mindenki számára kötelező normákat. A zsarnokok bukásához a türannoszok és a római császárok korában éppen úgy a hübrisz vezetett, mint a 20. századi diktátorok esetében...

ITT OLVASHATÓ