"NEM VAGYOK ZÁSZLÓ A MÁSOK ÜNNEPÉN, SZELEP VAGYOK AZ ORSZÁG FENEKÉN"

MAGYAR NEMZET ONLINE - INTERJÚ
Szerző: FICSOR BENEDEK
2018.02.13.

Kedden ünnepli 73. születésnapját Földes László Hobo, aki ötven évvel ezelőtt indult el a pályán. Fél évszázad alatt hatezer koncertet adott, megjelent csaknem 50 lemeze, írt dalszöveget, verset, novellát és drámát, a Nemzeti Színház tagjaként Az utcazenész címmel hatodik darabját készíti, és hamarosan napvilágot lát Bob Dylan dalainak magyar nyelvű átiratait tartalmazó lemeze. Hobóval az évforduló kapcsán a humorról, a cenzúráról, az értelmiségi zenekarokról, a besúgókról és a családját érő támadásokról beszélgettünk.

– Korábban egy interjúban felidézte, hogy Allen Ginsberg 1980-as első magyarországi látogatása alkalmával ön kísérte ki a pályaudvarra a Belgrád felé induló vonathoz, és amikor megkérdezte tőle, hogyan lehet kibírni az életet a szocializmusban, az amerikai költő azt felelte: humorral. Megfogadta a tanácsát?

– Mindenben, amit eddig csináltam, a kritika mellett ott volt a pimasz gúny, ami nagyon közel áll a humorhoz, és a nevetést még ma sem lehet betiltani. Ám ha a gúny nem párosul öniróniával, megette a fene az egészet. Sokszor elmondtam már, hogy az ember nem azért játszik bluest, mert lázadni akar, hanem azért, mert szereti. A balhé akkor kezdődik, ha megtiltják neki. Az Esztrád című lemezen, az Ars bluesicában egyszer és mindenkorra megfogalmaztam egyébként a magam szerepét: „Nem vagyok zászló a mások ünnepén, / Szelep vagyok az ország fenekén.” Tudtam, hogy miért engednek.

– Bohócként ki tudott lépni a rendszerből?

– Akkoriban a közönség és a művész mindig összekacsintott a hatalom háta mögött, és ezt még csak nem is nagyon tiltották. Engem sem üldöztek, hiszen az úgynevezett szocializmus alatt hat nagylemezemből csupán kettőt tiltottak be. A humor természetes része volt a működésemnek. Annál inkább is, hiszen én a Svejken nőttem fel, ami a császári berendezkedés, a rendőrség, a katonaság, a katolikus hierarchia és a tisztviselői kar tökéletes kifigurázása. Ez szinte a véremmé vált, és rengeteget merítettem belőle.

– Hetvenhárom évesen még mindig humorral tekint a közállapotokra?

– Nem könnyű, mert ma minden sokkal keserűbbnek tűnik. Nincsenek profetikus hajlamaim, a szocializmusról sem tudtam soha elképzelni, hogy egyszer véget ér, és a Hobo Blues Bandet is csak hobbizenekarnak gondoltam: még ma is nevetek azon, mi lett belőlem. Semmit nem láttam előre, csak mentem és megyek ma is...

ITT OLVASHATÓ