NAIV VOLTAM, HOGY HAZAKÖLTÖZTEM

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Elaine
2018.02.24.

Valahogy úgy lehet a hazaköltözéssel is, mint a határátkeléssel: az ember mindenféle szépséget belelát előre, csak hát aztán jön a valóság, ami aztán nem ritkán csalódást okoz. A mai történet azért is érdekes, mert egy régebbi poszthoz kapcsolódik, amikor a szerző még a hazaköltözés előtt állt.

Több mint öt év Ausztrália után döntött úgy Elaine, hogy visszaköltözik Írországba. Az első hónapok csodálatosan teltek, utazgatással, családlátogatással, barátokkal töltött minőségi idővel… A problémák akkor kezdődtek, amikor szeretett volna elhelyezkedni valahol.

Mielőtt azonban rátérnénk az otthoni tapasztalataira, lássuk, hogyan vélekedett még Ausztráliában a hazaköltözésről!

„Mindenképpen hazamegyek”

„Miután 2012-ben a corki University College-ban lediplomáztam, nyolc hónapig kerestem munkát, de nem találtam semmit, így aztán ideköltöztem. Először Perthben éltem, ahol két évig egy mentális egészséggel foglalkozó szolgálatnál dolgoztam, majd utazni kezdtem, így kötöttem ki Sydneyben, ahol most az ausztrál védelmi erők tanácsadó szolgálatánál vagyok.

Szeretek itt élni, de a barátaim és én nagy árat fizetünk érte, hiszen lemaradunk esküvőkről, temetésekről. A családomnak is nehéz ez az egész. Szerintem ha itt születnének gyerekeim, összetörne a szívük.

Amikor először idejöttem, rémes volt a magány. Még ha meg is ismerkedsz emberekkel, nincs közös történetetek, nem ismeritek a másik hátterét. A barátságok sem olyan mélyek. Rengeteget utaztam, és sok barátom van különböző országokból, de el kell ismernem, könnyebben barátkozom írekkel.

Volt néhány párkapcsolatom ausztrálokkal, de mindig eljött az a pillanat, amikor el kellett döntenünk, hogy folytatjuk, vagy szakítunk. Mi értelme az egésznek, ha annyira szeretem Írországot és nem akarok örökre itt maradni? Mostanában már csak írekkel próbálok randizni.

Sok itteni ír ismerősöm mostanában költözik haza, mert gyereket szeretne és a családja mellett akar lenni. Nagyon kemény azt látni, hogy a nagy erőfeszítéssel épített szociális hálód kezd szétesni. Ez is az egyik oka annak, amiért hazaköltöznék. Van egy nagybátyám, aki a 80-as években költözött ide: vannak ausztrál barátai, de minden ír ismerőse visszaköltözött.

Dolgoztam egy perthi tanácsadó szolgálatnál, és időről időre ugyanazok a kihívások, problémák merültek fel: a barátkozás nehézségei, az otthon hiánya, a gyakori költözés – ezek a dolgok egymásra épülnek, szorongáshoz és depresszióhoz vezethetnek.

Úgy vélem, az otthonuktól távol élő emberek sokkal érzékenyebbek. Nem minden csupa napsütés és óceánpart. Keményen dolgozunk, közben a család és a barátok nélkül kell boldogulnunk. Rengeteg pluszköltség is van, hiszen senki nincs körülötted, aki szívességet tenne. Ha pedig elveszíted a munkád, akkor nincs anyagi segítség.

A barátaim állandóan a hazaköltözésről beszélnek. Nekem, egyedülállóként, könnyű dolgom van, mert ez csak rajtam áll. Nem tudom, idén vagy jövőre költözök haza, de mindenképpen hazamegyek. Otthon nincs ugyan ennyi napsütés, és hiányzik az itteni életstílus, de legalább ott vannak a barátok és a család.” (A teljes posztot itt olvashatod el.) ...

ITT OLVASHATÓ