MAGYARORSZÁG EGY AMERIKÁBAN ÉLŐ MAGYAR SZEMÉVEL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Susan
2018.02.05.

Vajon milyennek látjuk Magyarországot és azon belül is Budapestet, és a szülővárosunkat több évnyi távollét után? Mennyit változott előnyére és hátrányára az ország? Ezeket a kérdéseket válaszolja meg a mai poszt, Susan írása, amihez képeket is küldött.

„Nemrég Határátkelő az egyik poszt felvezetőjében fogalmazott így: Magyarként aligha tudjuk (még sok-sok külföldön töltött év után sem) külső szemlélőként nézni Magyarországot és/vagy Budapestet, hiszen valamilyen emlék mindenkit köt az országhoz.

Nagyon találó gondolat, és azt hiszem, hogy valahol ez is közrejátszott abban, miért vegyes érzelmek keveredtek bennem, amikor 3 év után először látogattunk haza Magyarországra.

Sokáig vívódtam, hogy megírjam-e az alábbi posztot, mert tudom, hogy az ilyen jellegű írások mindig egy kicsit a „darázsfészek” kategóriába esnek. Nem utolsósorban azért, mert személyes – és így nagyon szubjektív – voltuk miatt sosem festhetnek reális képet.

Igyekszem azért valamiféle egyensúlyt teremteni, mert az emberi természet már csak ilyen: szeretjük, ha a mérleg egyik oldala sem billen túl magasra vagy mélyre.

Eltérően a tőlem megszokott – bédekker stílusú – posztoktól – a következőben kicsit személyesebb élménybeszámoló következik arról, milyen pozitív (+) és negatív (-) élmények értek az alatt a 2 hét alatt, amit Magyarországon töltöttünk az ünnepek alatt.

Pozitívum: találkozás és újdonságok

Három éve voltunk utoljára látogatóban, így nagyon jó volt végre megölelni a szeretteinket, és élőben, nem csak a számítógép képernyőjén keresztül látni őket. Megállapítottuk, hogy a laptopjaink képfelbontása megfelelő, mert a valóságban sem fedeztünk fel több ráncot egymás arcán. :)

Mint minden alkalommal, első nap most is átestünk a „jaj-de-összement-a-lakás-és-minden-milyen-pici” szindrómán, ami természetes módon következik abból a tényből, hogy az óriás méretek országából (értsd: USA) mentünk haza látogatóba, és a szemünk már elszokott az európai (magyar) méretektől. :)

Sikeresen regenerálódva a 13 órás repülőút és +9 órás időeltolódás után, örömmel vetettük be magunkat „kies szülővárosom” (Budapest agglomerációjában levő kisváros) újra felfedezésébe.

A napi séták előkészületei kicsit hosszadalmasak voltak, révén két réteg pulóver, kabát, sapka, sál, kesztyű és csizma magunkra öltése több időt vett igénybe, mint felkapni egy könnyű dzsekit és sportcipőt (hja, nem kellett volna úgy elkényelmesedni Dél-Kalifornia 20 C fokos teleiben).

De a friss, csípős levegő – főleg a kisebbik lányomnak, aki ritkán jut ilyen téli élményekhez – csupa élvezet volt! :)

Örömmel fedeztünk fel újdonságokat, mint pl. a híres Kincsem ló emlékét őrző szobrot (a versenyló istállója a városunkban volt), de egy kis nosztalgiáért sem kellett messzire menni: az óvoda, az iskola, a Polgármesteri Hivatal (öregeknek Tanácsháza) vagy a gyógyszertár ismerősként köszönt vissza..."...

ITT OLVASHATÓ