Szerző: DOBRONYI IMRE
2018.02.02.
Hogyan lettem Kuka Matyi? Hosszú. Elégedjenek meg a tényállással: nyakig benne vagyok a szakmában. Éspedig egy olyan szakmában, amelynek nincs célja, nincs oka.
Aki minden küblit egyformának gondol, nagyon téved. Vannak rosszak, amikben kizárólag valódi szemét büdösödik, és vannak jók, amikben bármi előfordulhat. Ha az ember kiismerte magát egy környéken, az utóbbiakat vizsgálja. Formailag megkülönböztethetünk kerek és négyzet alaprajzú szemeteseket. Ezek két méretben fordulnak elő. A nagyobbikat nem szeretjük, mert nehéz olyan mélyen beléjük hajolni, hogy elérjük a fenék közelében megbúvó anyagot. De még jobban utáljuk a kóbor kutyákat, mert fölborítják a kukát, és szétszórják a tartalmát. A tulajok meg azt hiszik, mi végeztük ezt a csúnya munkát. Rutinos gubrincs nem vágja el a kezét konzervdobozokkal, üvegcserepekkel, miközben a szemetes titkait vizslatja. Ha mégis, a sérülést védőoltásnak tekinti. A fedőt csak lassan szabad leengedni, mert ha lecsapjuk, bűzös gőz vagy kórokozókkal teli por vágódik arcunkba.
Bámulatos a módos háztartások pazarlása! Ez elsősorban a kidobott drága élelmiszerek és ruhák miatt szembetűnő. De teljesen jó hajszárítót, turmixgépet, kenyérpirítót, haj- és szakállvágót is gyakran találunk. Az írógépet, amivel e sorokat írom, szintén lomizva leltem, a papírral egyetemben. Az ennivalókat szerencsés esetben sértetlen csomagolásban hajítják ki, ezeket fölhasználjuk. Ha kicsit lejárt már a szavatossági idejük, az nem probléma, mert mindig van biztonsági ráhagyás a dátumozásnál. (Szívesebben étkezem kukákból, mint azoknak a balatoni vendéglőknek a konyhájáról, amikben néhány esetben volt szerencsém dolgozni.)
Általában tiszteletben tartjuk egymás vadászterületét, de megesik, hogy idegenek kirabolják a kukákat. És a mi körünkben is működik bizonyos fokú hierarchia. Talán meglepő, de legalul is be kell tartani a polgári illemszabályokat. Sőt, a társadalmi viszonyok nagyon hasonlítanak a normális életben megszokottakhoz. Kínos, amikor egy régi ismerős (boldog idők tanúja) meglátja az embert munka közben. Régebben ilyenkor, ha nem tudtam gyorsan elillanni (annak is megvan a maga technikája), azt szoktam mondani az alkalmatlankodó egyénnek, hogy én most szerepet játszom, rejtett kamerával filmeznek, menjen ki a képből! De aztán lassan levetkőztem szégyenérzetemet, gátlásaimmal együtt. Kollégáim igyekeztek lebeszélni arról, hogy eláruljam a szakma fortélyait. Mégis nekiveselkedtem az írásnak. Így legalább menet közben tisztázom magamban, jelen létezésem miként határozza meg a tudatomat. Meg aztán elmerengek elfelejtett élvezetek homályos utóízein. Lehet ugyan, hogy ezeket meg sem érdemeltem, de tiszta szívvel állíthatom, a mostani életformát sem. Bevallom, időnként kielégületlen vágyak, a rossz lelkiismeret háborgása, undor és unalom tölti ki napjaimat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.