Szerző: K. HORVÁTH ZSOLT
2018.02.06.
A hazai közéletben kevés téma van, melyben egyetértés van, de a közoktatás borzalmas helyzete minden bizonnyal ezek közé tartozik. Ha szóba kerül az iskola egyenlősítő jellege, sokan kikérik maguknak: az iskola csak ne tegye egyenlővé a gyermekeket, nem az a célja. Valóban nem feladata az iskolának az igazságosság?
Az első világháborút követő években egy sor olyan változás indult meg, mely alapjaiban formálta át az európai társadalmakat is. Az egyik ilyen előremutató, ugyanakkor sok nem szándékolt következménnyel járó fundamentális változás, a politikai választójog kiterjesztése volt. Ha minden hibája ellenére a demokráciát tekintjük a politikai akaratképzés legitim formájának, úgy nehéz lenne azzal az arisztokratikusnak tűnő érvvel hitelteleníteni a választójog kiterjesztését, hogy a mégoly fontos közügyek illetéktelen „tudatlanok” kezébe kerül. Társadalmi mozgalmaik és a nagy háború tapasztalatai nyomán ugyanis olyan társadalmi nagycsoportok is politikai szubjektummá váltak, mint a nők vagy a munkásság. A közügyek feletti rendelkezés tehát nem a fehér, hímnemű, vagyonnal rendelkező – valójában – kisebbség privilégiuma, hanem minden felnőtt állampolgár joga és kötelessége; így jött létre az, amit ma tömegtársadalomnak nevezünk, s bizony aggodalommal töltötte el a kor nem egy gondolkodóját.
A bezárkózás és az „arctalan tömegtől” való elitista viszolygás helyett – amit Németországban a gazdasági válságtól elszegényedett tömegek manipulálásával a nemzetiszocialisták előretörése, majd hatalomra kerülése is táplált –, az akkor már és még Frankfurtban dolgozó Mannheim Károly a következő diagnózissal állt elő.
Ahelyett, hogy kárhoztatta volna a politikai akaratképzés kiszélesítését, és a nácik népszerűségét a tömegek árulásának tekintette volna, inkább azt vizsgálta, hogy mi vezetett ide.
A tudásszociológia szempontjából egyfelől igyekezett rámutatni arra, hogy demokrácia nem létezik a döntéshozatal teljessége nélkül, másfelől azt is hozzáfűzte, hogy ehhez egy komplex társadalomban tudásra van szükség. „Az új az – írja az 1932-ben, A jelenkori szociológia feladataiban –, hogy az akarat teljessége a modern kor szellemében csakugyan alulról teremthető meg. (…) Ha nem akarjuk, hogy ez az adottság, a modern társadalom építő, konstruktív kiegyensúlyozottságával »értelmi demokrácia« helyett »hangulat-demokráciára« vezessen, amelyben a legtöbben pillanatnyi hangulatok hatása alatt cselekszenek, akkor a demokráciával előbb vagy utóbb a tömegek felvilágosításának és iskolázásának kell párosulnia”. Túl azon, hogy ez mennyire aktuális ma is (gondoljunk a mediatizált politika olyan sikerére, mint Trump győzelme és a Brexit, melyek után francia nyelvterületen teret nyert a pillanatnyi érzelmek manipulálását kifejező l’émocratie kifejezés), érdemes áttekinteni mit javasolt még Mannheim. Három kötetben fejti ki elképzeléseit: az 1934-ben, németül napvilágot látó Ember és társadalom az átépítés korában, az 1943-ban már Londonban publikált Korunk diagnózisa és a posztumusz megjelent Szabadság, hatalom és demokratikus tervezés (1948) című köteteiben.
A tudás újraelosztásának társadalmi technikái: Mannheim Károly:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.