KONTRASZELEKCIÓ REKONTRA

HUPPA BLOG
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2018.02.05.

Apám kemény, puritán katonaember volt. Bátyámmal együtt úgy nevelt bennünket, hogy amit főzünk az a miénk, azt kell megennünk. Bármikor kész volt tanácsot adni nekünk, de azt soha nem várta el, hogy meg is fogadjuk. Nem mondhatnám, hogy hidegvízen és kenyéren nőttünk fel: szerényen ugyan, de mindenünk megvolt. Semmi extra. Amikor a gazdagabb gyerekek már hosszúnadrágban, félcipőben lökték a rollert, tekerték a bringát, mi magasszárúban, rövidnadrágban gyalogoltunk vagy villamosoztunk föl-alá a kies Váci úton. Soha nem avatkozott bele az életünkbe, pedig rangjánál, tekintélyénél fogva megtehette volna. Hogy egészen világos legyek: soha nem protezsált bennünket, nem alacsonyította le magát a kijáró-ember szintjére. Ez aztán így is maradt egész közös életünk során.

Bosszantott is azért minket, hiszen hasonló hátszéllel – nézetem szerint szerényebb képességekkel – más kortársaim, egy-egy jó helyre adresszált telefonhívást követően, szélvészgyorsasággal kezdtek el felemelkedni a ranglétrán. Volt olyan kollégám, aki, miután sikkasztott, nem keveset, családi körülményeire tekintettel megúszta egy áthelyezéssel. Mivel a vezetékneve véletlenül éppen megegyezett a felügyelő miniszterével, nem volt nehéz dolga. Ha rákérdeztek, hogy fia-e az illetőnek (a miniszternek mellesleg két lánya volt) csak szerényen hárított, nem kell ez, hagyjuk. Fél év alatt magas beosztásba helyezték, és máris onnan osztotta az észt. Mikor ezt elkeseregtem az apámnak, csak annyit kérdezett: És boldog?

Nem kellett sok idő, hogy belássam apám bölcsességét és tisztességét. Nem csak beláttam, magamévá is tettem. Pedig úgy hívták azt az időt, hogy uram-bátyám szocializmus. Jól emlékszem, hogy bátor újságírók vetettek papírra acélnál keményebb protestációkat a kontraszelekciónak nevezett rendszeridegen káderpolitika ellen. Kevés idő múlva aztán riportot kértek fontos elvtársaktól, ahol finoman felhívták a nagy ember figyelmét a méltatlanul mellőzött, rendkívüli képességekkel megáldott hülyegyerekükre. Máris megvolt a vonal. Lakás, telefon, kocsi kiutalás, beosztás. Kinek adjunk, ha nem egy megbízható elvtárs belevaló, tökös gyerekének?! Egyszer majd mi is kérünk magától valamit, elvtárs.

A rendszerváltás beköszöntével aztán mindenki fellélegzett. Vége a kontraszelekciónak! Mostantól mindenki képességei szerint, mindenki a tudása alapján!

Azt persze már akkor sem értettem, hogy mire alapozták ezt az optimizmust, hiszen az államigazgatás, melynek része voltam több mint harminc évig, pillanatok alatt megtelt kretén és ostoba emberek tömegeivel. Elég volt az addig helyén kezelt tehetségtelen sunnyogónak jó ütemben belépni valamely „rendszerváltó pártba” (azért teszek idézőjelet, mert mára napnál világosabb, hogy itt a hajdani állampárt, az MSZMP váltott rendszert), máris értett a szakmához és követelhette a beosztását. Rendszerint meg is kapta.

Ezek a tehetségek aztán lebontották a nagyüzemi mezőgazdaságunkat, elkótyavetyélték az iparunkat, felszámolták a hadseregünket és végül mára összeszerelő műhelyt csináltak az országból. Mindeközben azért arra mindig ügyeltek, hogy ők és a szűkebb-nagyobb család jól járjon.

2010-ig az ország lerablása ennek ellenére viszonylag szégyenlősen, visszafogottan zajlott. Akkor aztán olyan szinten lendült be, hogy a sokat látott rendszerváltó is csak kapkodta a fejét. Pillanatok alatt jöttek létre gigantikus méretű vagyonok úgy, hogy közben az embereket hülyére vették, mi több ezt a hülyeséget hatékonyan ki is használták. Használják jelen pillanatban is hiszen, mint látjuk, kiapadhatatlan kincsesbánya van a markukban. Ha azt gondoltuk volna, hogy vége a bratyizásnak, az uram-bátyám világnak, akkor nagyot és csúfosan kellett csalódnunk...

ITT OLVASHATÓ