KÖDÖS BREXIT

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: FORGÁCS IMRE
2018.02.02.

Nagy-Britannia köztudottan az első tagállam, amelynek polgárai elhatározták, hogy kilépnek az Európai Unióból. Vagy mégsem? A Business Insider 2018 januárjában készült felmérése szerint a brexitisták kisebbségbe szorultak, a választók 56 százaléka már a bennmaradást támogatná. Az elemzők azonban – a nyilvánvaló brit veszteségek ellenére – egyelőre nem tartják valószínűnek az újabb népszavazást. A számok persze makacs dolgok, s a gazdasági előrejelzések egybehangzóak: a kilépési döntés ostobaságát ma már a ködös Albionban is sokan látják.

Azt senki nem tudja megmondani, hogy a – lassan csörgedező – tárgyalások hogyan végződnek, bár az uniós alapszerződésben rögzített határidő egyre inkább sürget. Az Egyesült Királyság tagsága 2019 márciusában akkor is megszűnik, ha az Unióval a kilépési feltételekről nem sikerül megállapodnia. Márpedig több tekintélyes elemzőcég szerint a „no deal” London számára valóságos katasztrófát jelent. Ebben az esetben ugyanis a gazdaság tartós lassulása elkerülhetetlennek látszik. 2029-ben például a GDP értéke már 5 százalékkal maradna el attól a szinttől, amit – uniós tagságukat megtartva – elérhetnének. Nem sokkal jobb az a forgatókönyv sem, amely szerint a kormány ugyan megállapodik Brüsszellel, de változatlanul ragaszkodik az egységes piacból és a vámunióból való kilépéshez (hard Brexit). A London School of Economics előrejelzése szerint ennél a változatnál a briteknek még évekig a GDP csökkenésével kell számolniuk.

Rosszkedvünk nyara

„York napsütése rosszkedvünk telét / Tündöklő nyárrá változtatta át” Mint tudjuk, ezekkel a szavakkal lép színre Shakespeare III. Richárdja, ám a The Economist egyik elemző cikkében a tél helyett nyár szerepel. A hetilap ezzel arra utal, hogy a brit választók láthatóan már belefáradtak a nyaranta ismétlődő szavazásokba. 2014-ben a skótok arról döntöttek, hogy tagjai maradnak az Egyesült Királyságnak. A felelőtlen David Cameron a 2015-ös kampányban ígérte meg az uniós népszavazást, ami végül is a 2016-os Brexit-döntéshez vezetett. Egy évvel később Theresa May nem kevésbé dilettáns módon ragaszkodott az előrehozott választásokhoz, annak ellenére, hogy a közvélemény növekvő apátiája már ekkor is látszott. A miniszterelnöknek – uniós tárgyalási pozícióját is gyengítve – sikerült a konzervatív parlamenti többséget felszámolnia.

A kampányokat követni is alig képes brit átlagszavazó csak találgatja, hogy mi lehet az évek óta tartó „rosszkedvének” oka. Keveset tud a neoliberális gazdasági modellről, amelyet elsőként Ronald Reagan és Margaret Thatcher alkalmazott. A piaci fundamentalisták az „emberarcú” kapitalizmus felszámolását már a 80-as években megkezdték. A gazdagok adóterhei azóta is csökkennek, s a pénzpiacok teljes körű liberalizációja újabb pusztító válságot okozott. Nagy-Britanniában az ipartalanítás éveiben például két számjegyűvé vált a munkanélküliség, és egész országrészekből tűntek el a feldolgozóipari ágazatok. Az ezredforduló táján a helyzet valamelyest javult, ám az egykori kékgalléros munkavállalók többsége már „fehér furgonos emberként”, a szolgáltató szektorban dolgozott.

A 2008-ban kitört pénzpiaci válság Nagy-Britanniát is sebezhetővé tette, miután London a világ egyik pénzügyi központja: gazdagsága nem kis részben a City szolgáltatásaira épül. A bankárok „termelik” a főváros önálló exportjának felét, s teljesítményük az ország GDP-jét 8 százalékkal növeli. Az átlagfizetések Kelet-Európából nézve irigylésre méltóan magasak, ám a munkabérek reálértéke 6 év alatt mégis 10 százalékkal csökkent. Így 2016 nyarán a brexitistáknak nem volt nehéz dolguk, miután a szavazók nagy része évek óta a közösségi média hamis híreit olvassa. Sokan elhitték azt a hazugságot, hogy a gazdaság szárnyalását – az uniós munkavállalók mellett – a „mohó” brüsszeli költségvetés akadályozza...

ITT OLVASHATÓ