AZ OKTATÁS TRAGÉDIÁJA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2018.02.16.

Gazsó Ferenc egykori oktatásért felelős miniszterhelyettesnek, az 1985-os reform egyik atyjának szavaival élve az oktatás tragédiája, hogy pöffeszkedő bürokraták irányítják. Az irányítás kifejezés egyébként tökéletesen megtévesztő, hiszen 2011 óta az egész rendszer vergődik az állam szorításában. Valójában az állam kisajátította szőröstül-bőröstül az oktatás minden területét: irányít, fenntart, nevel és oktat egy személyben. Miután napvilágot látott az a kormányzati szándék, hogy bevezetik a kötelező felvételi rendszert az általános iskolát követő minden iskolatípusban, és – ehhez kapcsolódóan – meghatározzák az egyes iskolatípusokba felvehető tanulói létszámot, egyértelmű, hogy a jövőben az állam dönt arról, ki tanulhat tovább a nyolcadik évfolyam befejezése után, és hol.

Az oktatás tragédiája, hogy a hatalom teljesen szabadon rendelkezhet arról, hol és milyen iskola működjön az országban. Valójában két miniszter kezében van az állami intézmények sorsa feletti döntés joga. Az állami fenntartású általános iskolák, gimnáziumok, művészeti alapiskolák léte, nem léte az emberi erőforrások minisztere, az állami szakképző iskolák léte, nem léte a nemzetgazdasági miniszter kezében van. A nem állami intézmények sorsáról a kormányhivatalok döntenek. Bár a köznevelés közszolgáltatás biztosítása állami feladat, az állami intézményrendszer felépítése, országon belüli elhelyezkedésének megtervezése nem része ennek a feladatnak. Ez év április elsején megszűnik a megyei szintű tervezés kötelezettsége. Helyette évenként készülni fog egy jelentés, melyben összevetik a tanulói létszámot az intézményi kapacitással. A miniszter e jelentés alapján hoz döntést az állami rendszer sorsáról. A kormányhivatalok e jelentés alapján engedélyezik vagy nem engedélyezik a nem állami intézmények indítását. A tények: a gyermekek száma folyamatosan csökken, az intézmények száma, befogadóképessége nem csökken. Miután az általános iskola befejezése után nem kötelező iskolába járni – akit nem vesznek fel középfokú iskolába, az a hídprogramban teljesíti a tankötelezettség hátra lévő idejét –, nincs intézményfenntartási kényszer. Így az általános iskolák felszámolása, összevonása, körzetesítése, a középfokú iskolai kapacitás csökkentése nem okozhat ellátási zavarokat. Az állami ellátó rendszer mellett folyamatosan bővül az egyházi intézményrendszer, melyet lényegében az állam tart fenn. Szinte minden kiadását fedezi. Ezért az egyéb nem állami intézményfenntartók, például az alapítványok az állam és az egyházak konkurensévé váltak. A szakképzésben már évek óta a kormány határozza meg tanévenként, melyik megyében, illetve a fővárosban melyik szakmát, milyen létszám erejéig finanszírozza, és melyik iskolafenntartó részére hány fő beiskolázását támogatja. Az állami és az egyházi intézményeken kívül nem sok más kedvezményezett intézményfenntartó van.

Az oktatás tragédiája, hogy jogi értelemben megszűntek az iskolák, beolvadtak egy állami hivatalba, annak szervezeti egységévé váltak...

ITT OLVASHATÓ