Szerző: PATAKI VIKTOR
2018.02.16.
Itt tehát nem pusztán arról van szó, hogy a Halászóember óriási vállalkozása mint az egykori és a környező világ (az apáké, gyermekkoré, Szajláé) precíz archívuma irányította volna rá az olvasói figyelmet az emlékezés különböző műveleteire és Szajla leírására vagy annak „szociografikus” rögzítésére. Az emlékezet munkája ugyanis már Oravecz Imre első, 1972-ben megjelent Héj című kötetében kiemelt jelentőségűnek bizonyult. Az egyes ciklusokat összekötő ikonikus kapcsolat, amely a kötet önértelmező gesztusaként is érthető, mintegy előre jelezhette az olvasás számára, hogy az emlékezeti stratégiák szerveződése ebben az esetben már nem egy autentikus múlt felidézésében érdekelt. A lírai beszéd „személytelensége” vagy annak lokalizálhatatlansága is arra utalt, hogy a különböző mnemotechnikai kísérletek csak emléknyomokhoz férhetnek hozzá. Tehát az emlékezés itt olyan asszociatív logikájú folyamatként érzékelhető, amely a lírai én pozíciójára irányuló „keresés” közben (rácsokon, nyílászárókon, felületeken keresztül) nem talál stabil pontokat. Ezért lehetséges az is, hogy a pályakezdő kötet kritikai fogadtatásában a verssorok „térbelisége”, a „pontszerűség” és a „töredékesség” kategóriái kerültek előtérbe.
Az emlékezet problémája tematikai és poétikai szempontból is olyan meghatározó pozíciót tölt be az Oravecz-recepcióban, hogy szinte semmilyen értelmezői eljárás nem kerülheti meg (a Halászóember megjelenése óta bizonyosan nem) az emlékezet működésével és reprezentációjával való számvetést, az emlékezés folyamatainak vizsgálatából adódó kérdések mérlegelését, azok megválaszolását. Oravecz Imre eddigi életművének vonatkozásában azonban korántsem arról van szó, hogy a napjainkban is „divatos” emlékezetkutatás szolgáltatott volna olyan megfelelő szempontokat vagy lehetséges utakat a szövegek irodalmi olvasásához, amelyek ezáltal biztos és „kockázatmentes” hozzáférést jelenthetnének a történeti kutatás számára is. Az emlékezet különböző működésmódjainak és mintázatainak Oravecz ugyanis olyan egyedülálló poétikai képleteit dolgozta ki, amelyek legalább annyival gazdagították az említett vizsgálódási és kutatási irányokat, mint amennyit az irodalomkritika azoknak köszönhet. Ezt jól mutatja, hogy a szerző irodalmi munkásságát, széles körű szakmai egyetértés mellett, az utóbbi három év alatt három díjjal is kitüntették (Szépirodalmi Figyelő, Prima, Aegon), legutóbbi, Távozó fa című kötete pedig már az életműkiadás első darabjaként jelent meg a Magvetőnél. Innen nézve az sem véletlen, hogy egyre többet és többen foglalkoznak Oravecz Imre szövegeivel, pontosabban: többeket foglalkoztat, ahogyan ezt Oravecz Imre monográfusa, Kulcsár-Szabó Zoltán laudációjában ki is emelte (Negatív szobrokból érzéki világokat)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.