VALAHA SZERETTEM A DUNA TV-T...AZTÁN ELNYERTE A "NEMZETI FŐADÓ" CÍMET

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: RÁTESI MARGIT
2018.01.08.

Bevallom egy nagy gyengeségemet: valaha szerettem a Dunát. Mármint a Duna TV-t. Még akkor is, amikor sokan kárhoztatták az ásatag szemléletet, nemzetieskedést vetették a program készítői szemére. Néztem a régi filmeket, bár azért eszembe jutott: a többnyire modern, felvilágosult nőt játszó Szeleczky, vajon tudja-e, hogy miközben forgatták a filmet, magyarok százezrei vándorolnak végzetük felé az orosz pusztákon? Örültem, hogy gyakran ismételnek régi tv-játékokat, valaha népszerű programokat, például az Egymillió lépés-t.

Ez utóbbit imádtam. Bár nincs megye az országban, ahol legalább a megyeszékhelyen ne jártam volna, de élveztem a szeretetteljes figyelmet, amellyel annak a filmnek a készítői szemlélték e haza és lakói életét, búját-baját, örömét.

Amióta viszont a csatorna elnyerte a „nemzeti főadó” címet, mintha eltévedt volna a feketeerdőben. Nyilván a valahai Egymillió lépés sikere ihlette a Hazajáró programot. Aminek talán a Körbejáró lehetne az adekvát címe. A Hazajáró ugyanis nemcsak a mostani határokon belül szemlélődik, ami nem lenne baj. Hiszen tényleg a kelleténél kevesebbet tudunk szomszédainkról. Csakhogy erről szó nincs.

Legutóbb például kedves tájaimon ballagott a körbe-körbe járó. Szlovákiában, a Felvidéken. Ehhez a tájhoz kedves emlékek fűznek, ha valaha el akarnám hagyni szeretett szülővárosomat, Budapestet, csakis a Vág, a Rima, vagy az Ipoly környékén keresnék otthont, vagy a liptószentmiklósi (Liptovska Mikulas) tó mellett. Ahogy elhagyja az ember a példaszerűen szabályos polgárvárost, Kassát, csodaszép út vezet egészen Poprádig. Mesebeli erdőket tarkító zöld domboldalak, az út mentén csörgedező kristályvízű patakok, csermelyek, partjukon az avarból kikandikáló ibolyák szegélyezik az autós útját. A méretesebb dombok, kisebb hegyek tetején kastélyok, várak, sőt várkastélyok. Valamennyi felújítva, gondosan karbantartva. A betléri Andrássy kastély csakúgy, mint Krasznahorka „büszke” vára. Pedig a legtöbb ilyen palota valamelyik magyar főúri család nevét viseli, a szlovák utódok mégis őrzik emléküket.

Nem így a hazajáró. Lépten-nyomon mást sem hallani, minthogy ez is a „miénk volt”, azt is „elvették tőlünk”. Pedig, ha máshonnan nem, a legnagyobb magyar lektűrírótól, Mikszáth Kálmántól tudható: azon a vidéken ugyan magyar főurak uralkodtak, az iparos – a drótos és az üveges –, meg a földművelő és a pásztor, a favágó és az erdőjáró a tót atyafi volt. Ők rakták a köveket, faragták a tetőgerendát a főúri lakokba. A Duna TV hazajáró lelke azonban minderről nem vesz tudomást: csak hajtogatja „a nagyhazát”, búsong az elvesztésén. Ahelyett, hogy örülne: megint a hazánk Poprád és Tátrafüred, sőt Párizs és Berlin is, ha akarjuk. Hiszen európaiak vagyunk...

ITT OLVASHATÓ