Szerző: SZEKA
2018.01.12.
Egészen abszurd fordulatot vett a migránshiszti Magyarországon, hiszen a kormány lényegében elkezdte végrehajtani azt a betelepítési programot, amelynek kifundálásával Soros Györgyöt vádolja. Kiderült ugyanis, hogy titokban 1300 menekültet fogadott be az ország annak ellenére, hogy hivatalosan a végsőkig ellenáll az EU menekültkvótájának. Ha ez a fordulat nem következett volna be, akkor is egyértelmű lenne, hogy a magyar kormány bort iszik és vizet prédikál, hiszen a letelepedési kötvénybiznisz révén már 20 ezer migráns szerzett már magyar útlevelet.
Csak most kezdődik az igazi választási kampány, de máris hatalmas aduásszal ajándékozta meg az ellenzéket az Orbán-kormány. A külügyminisztérium helyettes államtitkára ugyanis a Times of Malta című lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy Magyarország 1300 menekültet befogadott, és ezt azért kezelte titkosan, hogy megvédje az érintetteket. Altusz Kristóf nyilatkozata egyrészt azt sugallja, a kormány tisztában van azzal, hogy olyan migránsellenes hangulatot szított az országban, ami szinte példátlan az európai államok körében, másrészt pedig a kormány érzi, kell egy gesztust tennie a többi unós ország felé, mert végletesen elszigetelődik merev menekültellenes álláspontja miatt.
Ennél azonban többről van szó ebben az esetben. Ha igaz, hogy a letelepedési kötvények segítségével ide érkező mintegy 20 ezer migránson kívül más csatornákon keresztül is érkeztek hivatalosan Magyarországra menekültek, akkor szinte használhatatlan lesz az a kommunikációs stratégia a kampányban, amit évek óta építget közpénzből a kormány. Korábban ugyanis azt nyilatkozták a kormány illetékesei, hogy azért nem fogadják be azt a mintegy másfélezer menekültet, amennyit előír a menekültkvóta, mert az egy elvi kérdés, hogy egy ilyen ügyben az országok maguk dönthessenek, ám ezt az elvet most nyíltan szembeköpték...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.