Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2018.01.28.
Az egészségügyhöz hasonlóan az oktatásban is lefektették egy szakmai minimum alapjait civil szakmai szervezetek és demokratikus pártok képviselői. A dokumentumot hamarosan nyolc párt írja alá.
Az egészségügyi minimum mintájára oktatási minimumot dolgoztak ki a demokratikus pártok szakpolitikusai és civil szervezetek képviselői - jelentették be a Tanítanék Mozgalom vasárnap délutáni budapesti demonstrációján. A dokumentumot hamarosan nyolc párt vezetői vagy elnökségi tagjai szignózzák, hogy garanciát vállaljanak az abban foglaltakért: a szakmai anyag kidolgozásában a civilek mellett a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika, az Új Kezdet, a Momentum, a Liberálisok, az Együtt és a Párbeszéd szakpolitikusai vettek részt.
Az oktatási minimum alapjait a Tanítanék nevében Pilz Olivér ismertette. Mint mondta, az első és legfontosabb szempont egy olyan oktatási rendszer kialakítása, amelyben a diákok jól érzik magukat, személyközpontú, esélyteremtő, diszkrimináció- és szegregációmentes. Mérsékli a kötelező tanulói óraszámokat, radikálisan csökkenti a kötelező tananyag mennyiségét. Emellett a lexikális tudásról a kompetenciák fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, és a diákokat modern, egyénre szóló pedagógiai módszerekkel, életszerű, hasznos tudástartalmakkal ismerteti meg, külön figyelmet fordítva a kritikus gondolkodás kialakítására. Továbbá segíti a különleges bánásmódot igénylő gyerekeket és családjaikat.
A dokumentum kidolgozói a jelenlegi állapotokkal ellentétben szervezetileg és szakmailag is önállóvá tennék az iskolákat, a szabad tankönyvválasztást pedig a pedagógiai szabadság alapvető részévé tennék csakúgy, mint a tanítási módszerek szabad megválasztását. Az iskolát átjárhatóvá tennék a diákok számára, hogy bármilyen irányban továbbtanulhassanak. Az oktatási minimum sarokpontjai között szerepel a pedagógusok óra- és munkaterheinek, valamint adminisztratív feladatainak csökkentése, anyagi megbecsülése. A stabil és kiszámítható finanszírozás érdekében garantálnák, hogy az oktatásra fordított összköltségek fokozatosan elérjék a GDP hat százalékát.
- Mindezek eléréséhez a dokumentum új közoktatási és szakképzési törvény elfogadását rögzíti. Továbbá a döntéshozatali eljárás minden szintjén széleskörű szakmai, érdekképviseleti és társadalmi egyeztetési eljárást ír elő. Tehát a fontos döntések csak a szakma és az állampolgárok bevonásával születhetnek meg - mondta Pilz. Felidézte, hogy az oktatási minimum kidolgozásába be akarták vonni a Fidesz-KDNP politikusait is, ám a kormánypártok képviselői válaszra sem méltatták őket, elzárkóztak az együttműködéstől...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.