2018. január 29., hétfő

TRÓN ÉS OLTÁR

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2018.01.29.


Trón és Oltár, hatalom és egyház szövetsége egykor természetes volt. A középkorban. Az újkor, de leginkább a felvilágosodás azzal kezdődik, hogy ez a kapcsolat meglazul. Ezzel felszabadul az egyház is, de hívei is: nem kötelesek a hatalom feltétlen szolgálatára, ahogy az államnak sem kell többé hittan tanárnak képzelnie magát. Még az Alaptörvény sem mert mást mondani, mint hogy „állam és egyház különváltan működnek”

Újabban viszont mintha Trón készülne megint Oltárral összebútorozni. Bókokkal udvarol, ajándékokkal halmozza el, védelmét és szolgálatait ajánlja. Az Oltár környékén is vannak - nem mindenhol és nem mindenki -, akik hajlanának a frigy megújítására. Végül is a kegyurak annak idején szépen gondoskodtak a templomokról. Cserébe joguk volt beleszólni az egyház életébe, még a kinevezésekbe is, és élvezték az „Oltár” támogatását. Igény volna rá újra. Amikor a most az egyházakra ömlő pénzeső okaira kérdeztek rá, egy névtelenséget kérő főtisztviselő félig ironikusan, félig komolyan azt nyilatkozta: „kegyúri jogot gyakoroltak”, kár tehát az elosztás szempontjait firtatni. A fideszes jelölt mellett kampányoló vásárhelyi esperes pedig 2015-ös kitüntetésekor így mondott köszönetet Lázár Jánosnak: „nyilván ott van emögött miniszter úr is, aki erre a plébánosi feladatra engem jelölt”. Nem hívőként nem merészkednék beleszólni, ám régebben azért nem jelölhetett volna katolikus papot református kegyúr, de ha egyszer a Trónon most éppen e hitet követik…

Trón és Oltár újraházasodásának kísérletein nincs mit csodálkozni. A nálunk épülő rendszert leginkább államfeudalizmusnak lehetne nevezni. Hűbéri függések láncán keresztül alakul a gazdaság és a politika, csúcsán a legfőbb hűbérúr: maga az állam és annak első embere. Mindenki tudja, kitől kapta a hűbérbirtokát, akit cserébe köteles szolgálni és védeni, hívására harcba szállni. Udvariatlan elemzők maffiának is nevezik, de ilyet úri társaságban nem illik mondani...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.