Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2017.01.08.
A nemzetközi viszonyok minden korábbinál nagyobb ismeretlensége azonban nem akadálya (sőt!) a folyamatosságnak, a külfölddel szembeni hagyományos beállítottságok makacs túlélésének, beleértve természetesen előítéleteket és legendákat is.
De most – mivel nemzetközi politikáról van szó – , fordítsuk meg a szokásos szemléleti módot, és nézzük meg egy nekünk fontos szomszéd ország közvéleményének a konszenzusát Magyarország mindenkori politikájáról.
Kilátás Romániából
Romániában azt hiszik a legtöbben, hogy a mindenkori magyarországi uralkodó osztály és politikai vezetőréteg a trianoni területveszteség (a birodalmi uralkodó szerep) elvesztése óta mindig az európai békerend nagyhatalmi ellenfeleivel, kihívóival szövetkezik győztes szomszédai ellen.
Az 1920-as évektől 1945-ig Németországgal, az 1960-as évek óta a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal. A román mítosz azt tartja, hogy amikor az oroszok és a közép-európai országok (Magyarország, Lengyelország) 1968-ban lerohanták a demokratikus Csehszlovákiát (akárcsak 1938-ban a németekkel együtt a szintén demokratikus Csehszlovákiát), a térségben az agresszióval a másik két volt kisantant-ország (Románia és Jugoszlávia) szegült szembe – Románia csakugyan szakított a Szovjetunióval, amiről (ki tudja, miért) Magyarországon nem szeretnek tudni – , és veszélybe került Románia területi integritása, sőt, talán Jugoszláviáé is. (Jugoszláviát a második világháború alatt hadüzenet és ok nélkül támadta meg Magyarország, s emiatt gróf Teleki Pál öngyilkos is lett.) Amikor a Nyugat Jugoszlávia szétverését határozta el, akkor Magyarország a Nyugat, a Belgrádot bombázó NATO szövetségese lett rövid időre – így látták ezt Bukarestben.
Magyarország állítólag a magyarlakta vagy hajdan magyar uralom alatt álló területek fölötti befolyás megszerzése (vagy visszaszerzése) végett szövetkezik a mindenkori kihívóval, hogy a békeszerződésekkel törvényesített európai rendet megbontsa. (1968-ban voltak bizonyos magyarországi és erdélyi magyar értelmiségi körökben ilyesféle kósza hangulatok, de semmi több.) Nicolae Ceauşescu szovjetellenes propagandája „Erdély elcsatolásával” ijesztgette a közvéleményt (ez lett volna a „szovjet-magyar” szándék, ami nyilvánvaló abszurdum, de mindenki hitt benne, és sokan hisznek benne máig) – s evvel igazolta a magyar nemzetiség elleni korlátozó intézkedéseket.
Romániában az 1989. decemberi román forradalmat máig igen sokan szovjet-magyar összeesküvés (!) eredményének tekintik. (Iulian Vlad belügyi tábornok nemrégi halála alkalmából számtalan nekrológ a lázadó tömegre tüzelő állambiztonsági szolgálat [Securitate] hazafias, nemzetvédő szerepét emelte ki a szovjet-magyar ihletésű „puccs”, azaz a romániai forradalom idején…) Groteszk, hogy Magyarországon is tagadják a román forradalom forradalmi jellegét, mert Romániáról semmi jót nem szabad gondolni.
Jelen pillanatban a hagyományos magyar külpolitikai „vonalvezetés” szerves folytatásának tartják az Orbán-Putyin barátságot, amelynek – az Erdélyre leselkedő veszélyek miatt – elkerülhetetlen folyománya Románia nyugati orientációja és szoros katonai szövetsége az Egyesült Államokkal, kényszerű lojalitása az ott se kedvelt Európai Unió iránt. Különösen most, hogy a régi kisantant szolidaritás a múlté: Csehország, Szlovákia, Szerbia ma (a közös Európa-ellenesség, nyugatellenesség miatt) Orbán szövetségese: Románia viszont csak a Nyugatra számíthat. (Az oroszok miatt Románia – és Lengyelország – nagy hadsereget tart; Romániában amerikai támaszpontok vannak és amerikai katonai személyzet.)
Az 1920-as évektől 1945-ig Németországgal, az 1960-as évek óta a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal. A román mítosz azt tartja, hogy amikor az oroszok és a közép-európai országok (Magyarország, Lengyelország) 1968-ban lerohanták a demokratikus Csehszlovákiát (akárcsak 1938-ban a németekkel együtt a szintén demokratikus Csehszlovákiát), a térségben az agresszióval a másik két volt kisantant-ország (Románia és Jugoszlávia) szegült szembe – Románia csakugyan szakított a Szovjetunióval, amiről (ki tudja, miért) Magyarországon nem szeretnek tudni – , és veszélybe került Románia területi integritása, sőt, talán Jugoszláviáé is. (Jugoszláviát a második világháború alatt hadüzenet és ok nélkül támadta meg Magyarország, s emiatt gróf Teleki Pál öngyilkos is lett.) Amikor a Nyugat Jugoszlávia szétverését határozta el, akkor Magyarország a Nyugat, a Belgrádot bombázó NATO szövetségese lett rövid időre – így látták ezt Bukarestben.
Magyarország állítólag a magyarlakta vagy hajdan magyar uralom alatt álló területek fölötti befolyás megszerzése (vagy visszaszerzése) végett szövetkezik a mindenkori kihívóval, hogy a békeszerződésekkel törvényesített európai rendet megbontsa. (1968-ban voltak bizonyos magyarországi és erdélyi magyar értelmiségi körökben ilyesféle kósza hangulatok, de semmi több.) Nicolae Ceauşescu szovjetellenes propagandája „Erdély elcsatolásával” ijesztgette a közvéleményt (ez lett volna a „szovjet-magyar” szándék, ami nyilvánvaló abszurdum, de mindenki hitt benne, és sokan hisznek benne máig) – s evvel igazolta a magyar nemzetiség elleni korlátozó intézkedéseket.
Romániában az 1989. decemberi román forradalmat máig igen sokan szovjet-magyar összeesküvés (!) eredményének tekintik. (Iulian Vlad belügyi tábornok nemrégi halála alkalmából számtalan nekrológ a lázadó tömegre tüzelő állambiztonsági szolgálat [Securitate] hazafias, nemzetvédő szerepét emelte ki a szovjet-magyar ihletésű „puccs”, azaz a romániai forradalom idején…) Groteszk, hogy Magyarországon is tagadják a román forradalom forradalmi jellegét, mert Romániáról semmi jót nem szabad gondolni.
Jelen pillanatban a hagyományos magyar külpolitikai „vonalvezetés” szerves folytatásának tartják az Orbán-Putyin barátságot, amelynek – az Erdélyre leselkedő veszélyek miatt – elkerülhetetlen folyománya Románia nyugati orientációja és szoros katonai szövetsége az Egyesült Államokkal, kényszerű lojalitása az ott se kedvelt Európai Unió iránt. Különösen most, hogy a régi kisantant szolidaritás a múlté: Csehország, Szlovákia, Szerbia ma (a közös Európa-ellenesség, nyugatellenesség miatt) Orbán szövetségese: Románia viszont csak a Nyugatra számíthat. (Az oroszok miatt Románia – és Lengyelország – nagy hadsereget tart; Romániában amerikai támaszpontok vannak és amerikai katonai személyzet.)
A romániai magyarságot megbízhatatlan „ötödik hadoszlopnak” tekintik, amelynek kulturális, tömegkommunikációs és politikai establishment-jét nyíltan Budapestről finanszírozzák,
s amelynek a vezetői ugyancsak nyíltan hűtlenek a román állammal (az egységes nemzetállammal) szemben. Romániát föderalizálni akarják (vö. „székely autonómia”), ami a legutóbbi negyedszázad tanulságai alapján az államok fölbomlásának, szétbontásának biztos módszere. Amikor a magyarországi külügyminisztérium megtiltja a magyar diplomáciai karnak, hogy részt vegyen a román nemzeti ünnep (amely Erdély és Románia egyesülésének – 1918. december 1. – az emléknapja) alkalmából adott fogadásokon, amikor az RMDSZ elnöke, a romániai kormánykoalíció külső támogatója kijelenti, hogy a romániai magyaroknak ez nem ünnepnap: azt jelzi, hogy se Magyarország, se a Magyarországtól politikailag és gazdaságilag függő erdélyi magyarok nem ismerik el az érvényes határokat, bár megváltoztatásukra nem tesznek konkrét lépéseket. Egyelőre. (De csak nézzük meg – mondta nekem az egyik befolyásos román publicista – , hány cikk foglalkozik a világpolitika iránt általában közömbös erdélyi magyar sajtóban Katalóniával, vagyis avval, hogyan lesz a nemzetiségi autonómiából elszakadó, független állam. Ebből látszik, miről álmodnak voltaképpen a romániai magyarok! Neki volt erről statisztikája, a számok valóban meghökkentőek.)
Mindezt nem tennék és nem tehetnék Magyarország vezetői, ha nem állana mögöttük a hatalmas Oroszország fegyveres hatalma.
A magyarországi kormányzat nem vásárolhatná föl a magyar nyelvű romániai médiákat és kulturális intézményeket, nem alapíthatna magyar tannyelvű magánegyetemeket, nem utalhatna át milliárdokat az erdélyi magyar református egyháznak, nem tehetné romániai lakosok százezreit magyar állampolgárrá, ha e mögött – a román közvélemény szerint – példátlan lépéssorozat mögött nem tudhatná Vlagyimir Putyin (és némelyek szerint „a nemzetközi zsidóság”) szövetségesi szolidaritását. Orbán Viktor nem viselkedhetnék minden nyáron (a tusnádfürdői találkozón) erdélyi fejedelemként, ha csak Magyarország erőforrásaira támaszkodnék. De éppen ezért óvatosan kell bánni vele, és tapintatosan kell kezelni a romániai magyarokat – mert nem lehet tudni, hogyan alakul Putyin viszonya a Nyugattal.
Mindenesetre a román nacionalista közvélemény sértve (mi több: megalázva) érzi magát, hogy mindezt el kell tűrnie. (A nagy többség egyáltalán nem törődik vele, a magyarkérdés viszonylag keveseket izgat – főleg csak a hagyományos értelmiséget.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.