SZERENCSÉSEK ÉS ZSENIK - FIÚK A BÁNYÁBAN X..

ÉLET ÉS IRODALOM
ÓSZABÓ ATTILA ÉS VAJDA ÉVA RIPORTJA
1999.11.05.

"A Fidesz-MPP a pénzeivel mindig elszámolt, tehát a pártból pénz soha nem tűnt el" - jelentette ki 1999. október 11-én Orbán Viktor miniszterelnök a Fiúk a bányában című (ÉS, 1999. augusztus 20.) riportunk kapcsán született első fokú bírósági ítéletre reagálva. Ez az állítás azonban ebben a formájában nem igaz. A párt vezetői valójában még saját tagságuk előtt sem számoltak el azzal, hogy mire fordították azt a pénzt, amelyet a Fidesz egy titkos politikai paktum részeként 1992 őszén kapott. A hatóságok pedig csak azt vizsgálták, hogy az állami vagyonból törvényesen jutott-e ingyen több nagy értékű belvárosi ingatlanhoz a Fidesz és az MDF. Így idestova hét éve senki nem tudja, mi lett az ingatlanok eladásából származó pénz sorsa. Alábbi riportunkban ezért megkíséreltük az újságírás eszközeivel "kibogozni": milyen módon szerezték meg és mire fordították a párt gazdasági szakértői és legfőbb vezetői azt a hétszázmillió forint körüli összeget, amely az egyik ingatlan, az egykori Tisztikaszinó eladásából származott.

"Legyetek erősek, a választási kampánynak ez még csak a gyenge előjátéka" - ezekkel a szavakkal fordult a Fidesz Országos Tanácsához 1993. június elsején írott körlevelében Áder János, a párt Országos Választmányának elnöke, amikor a közélet már hetek óta a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Fidesz közös ingatlanügyletétől volt hangos. Napvilágra került ugyanis, hogy az Antall-kormány 1992 tavaszán titkos határozattal két nagy értékű belvárosi ingatlant juttatott a két pártnak. Áder levele a mind bizonytalanabbá váló tagságot igyekezett megnyugtatni, hogy nincs politikai háttérmegállapodás az MDF-fel: "az aránytalanságok jórészt az előző kormány döntésének köszönhetőek. Lehet, hogy a Németh-kormány az MDF-et és a Fideszt azért juttatta kisebb alapterületű székházhoz, hogy két évvel később politikai vádakat kovácsolhasson az MSZP ebből a helyzetből? Ez nem valószínű. Az viszont tény, hogy az akkori döntés esetlegessége miatt ma bármelyik párttal lehetnénk egy csónakban." Ez a magyarázat azonban a kétkedőket nem győzte meg, és - bár a sorokat kifelé zárták - a párton belül sokan vélték úgy, hogy az akkori kormánnyal radikálisan szembenálló, és emiatt a népszerűségi listát toronymagasan vezető Fidesz könnyen elcsúszhat ezen a "banánhéjon". Magát a tranzakciót párton belül többen "hiperpragmatikus" lépésként értékelték, mivel Áder János szerint "a fő cél az volt, hogy se külső, se belső források ne jelentsenek számunkra olyan függő helyzetet, amikor a pártnak csak korlátozott mértékben van módja arra, hogy saját politikát folytathasson. Így tudtuk elkerülni, hogy bármilyen gazdasági vagy más érdekcsoport zsebébe kerüljünk". Egy év múlva a parlamenti választásokon azonban bizonyossá vált, hogy az így megszerzett pénzt nem lehetett politikai szavazatokra váltani, sőt: az eset máig éktelenkedő folt a "tiszta kezek politikáját" hirdető Fidesz arculatán.

Pénzszőke

A levél sok tekintetben helyes elemzése volt a rendszerváltás egyik súlyos mulasztásának, annak, hogy az akkoriban formálódó demokratikus pártokat infrastruktúra és megfelelő anyagi háttér nélkül bocsátotta útjukra. Kezdetben főképp az országos központok és a hivatali szervezetek elhelyezése okozott súlyos gondokat. A "hőskorról" minden pártnál legendák keringenek, a Fidesz esetében például az alagsorban üzemeltetett központi párthelyiségről, az ajándékba kapott fénymásolóról és minibuszról, valamint Orbán Viktor "szakadt" Volkswagen Golfjáról, amelyet mindig éppen az használt, akinek szüksége volt rá. A helyzet azonban hosszú távon tarthatatlan volt, ezért az MSZMP megszűnését követően egyre többen követelték, hogy az állampárt vagyonából ne csak az utódszervezetnek minősülő MSZP, hanem az új politikai csoportosulások is részesüljenek. A Németh-kormány az első demokratikus választásokig átmeneti jelleggel az MSZMP-vagyon terhére átadott ugyan irodaházakat a politikai pártoknak, de csak használatra, nem tulajdonba.

Az 1990-es országgyűlési választásokat követően megindult a harc, hogy a használatba kapott épületeket a pártok ingyen tulajdonukba vehessék. Ez ugyanis annak az esélyét jelentette számukra, hogy az ingatlanok hasznosításával rövid időn belül készpénzhez jutnak, s erre égető szükségük volt. Közel féléves - parlamenti kivonulásokkal és késhegyre menő vitákkal övezett - tárgyalássorozat után 1991. május 21-én végül hatpárti megállapodás született az Országgyűlésben, amely szerint a parlamenti pártok mindegyike nettó2000 négyzetméter hasznos alapterületű épületre jogosult. Ezen túlmenően a választásokon elért szavazati arányok függvényében további, legfeljebb1500 négyzetméter nettó alapterületre is jogosultságot szereztek. Az MDF-et és a Fideszt együttesen3300 négyzetméter többletingatlan illette meg, mivel az addig használatukban lévő székházak alapterülete jóval kisebb volt a megállapodás szerintinél.

Kész, kezet moss!

Az MDF-nek és a Fidesznek járó további ingatlanok kiválasztásával és átadásával a kormány a Pénzügyminisztérium (PM) Vagyongazdálkodási Főosztályát bízta meg 1991 őszén, amely a feladatot "továbbpasszolta" a Kincstári Vagyonkezelő Szervezetnek (KVSZ). Hamar kiderült: a kincstár nem rendelkezik olyan ingatlanokkal, amelyek megfeleltek volna a hatpárti megállapodásban foglalt elveknek. Így került a képbe az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ), amely az állami vállalatoktól elvont, közel húsz székházból éppen akkor alakított ki egy ingatlanportfoliót, melynek kezelésével a Belvárosi Irodaház Kft.-t (BI Kft.) bízta meg. A BI Kft. feladata többek között az volt, hogy rendezze az ingatlanok tulajdoni helyzetét, gondoskodjon az épületek állagának megóvásáról, és kutassa fel a lehetséges befektetőket.
Gerő Pétert, a BI Kft. vezetőjét ebben az időszakban többször a PM-be kérette László András főosztályvezető azzal, hogy az általuk kezelt ingatlanok közül jelölje meg a pártok elhelyezésére alkalmas irodaépületeket. Gerő Péter és munkatársa, a jogi kérdésekkel foglalkozó Mohácsi Tibor határozott elképzelésekkel rendelkezett arról, hogyan lehetne a rájuk bízott vagyont a lehető legjobban hasznosítani, így "eszük ágában sem volt" a pártoknak belvárosi épületeket ajánlani. Ennek alapján, a törvényben előírt négyzetmétereket szem előtt tartva, mindenekelőtt külvárosi ingatlanokra igyekeztek irányítani a pártvezetők figyelmét - bár az ajánlatok között szerepelt egy rózsadombi épület is. 1991. november 25-én a KVSZ ajánló ingatlanjegyzéket adott át a két pártnak, amire válaszul azt közölték: hajlandók megosztozni a felajánlott ingatlanokon, amennyiben azokat a KVSZ legkésőbb év végéig a tulajdonukba adja.

Ezt a feltételt azonban a KVSZ a rövid határidő miatt nem volt képes teljesíteni, a felajánlott épületek ugyanis lakottak voltak. Egyes források szerint a pártok képviselőit (a Fidesz részéről Varga Tamás és Simicska Lajos gazdasági szakértők, az MDF részéről pedig Balsai József ügyvéd - Balsai István akkori igazságügy-miniszter rokona - és Kollár K. Attila gazdasági igazgató) ez nem különösebben zavarta. A tárgyalásokon részt vevők mindegyike tisztában volt ugyanis azzal, hogy a "szemforgató", csak a négyzetméterekkel foglalkozó hatpárti megállapodással szemben az MDF-nek és a Fidesznek elsősorban nem irodára, hanem pénzre van szüksége. Ennek ékes bizonyítéka az a levél, amelyet a két párt nevében 1991. december 20-án írtak a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet akkori igazgatójának, Penz Andrásnak, és amelyben a következő javaslatot tették: "Tekintettel arra, hogy a két párt jogosultságát kielégítő ingatlan nem áll rendelkezésre, így a Magyar Demokrata Fórum és a Fiatal Demokraták Szövetsége a jogosultsági igénynek megfelelő ingatlan pénzbeli megváltására tesz javaslatot. A megváltás összege: 1,7 milliárd forint (...), amely összeg kifizetését az érintett két párt 1992. január hónapban kívánja kézhez kapni." A javaslat Kupa Mihály akkori pénzügyminiszteren bukott el, aki szerint a törvény szövege egyértelműen ingatlanjuttatásról beszél, és különben sem volt a költségvetésben ekkora összegre fedezet. 

A tárgyalások tehát három hónap múltán visszajutottak a kiindulási pontra: az állami vagyon terhére ingyenesen ingatlant kellett juttatni a két pártnak. Az új fordulóban a tárgyalási alapot már két igen értékes (a Széchenyi rakpart 3. és a Váci utca 38., a Tisztikaszinó) belvárosi épület képezte, amelyeket információink szerint a Simicska-Varga páros választott ki a Belvárosi Irodaház Kft. nyilvánosan is hozzáférhető ajánlatából. Amikor 1992 januárjában újabb találkozókra került sor a pártok és az állami szervek képviselői között, a konkrét igényt már az ÁVÜ nevében tárgyaló Slosár Gábor, a privatizációs szervezet akkori helyettes ügyvezető igazgatója is támogatta. A januári egyeztetések során azonban kiderült, hogy mindkét ingatlan "problémás". A Széchenyi rakpart 3-ban két állami vállalat, az ERBE és az Erőterv "lakott", elhelyezésükről gondoskodni kell, a Tisztikaszinó hatalmas épülete pedig két külön helyrajzi számon szerepel a nyilvántartásokban. Ráadásul utóbbi egy részére a Mogürt - kedvezményes díj fejében - hosszú távú bérleti jogot szerzett, az üresen álló másik épületrész iránt pedig több befektető is érdeklődött, például egy spanyol, illetve egy osztrák cég. De nemcsak a külföldiek, maga a Belvárosi Irodaház Kft. is gondolkodott azon, hogy kaszinó üzemeltetésével hasznosítsa az impozáns, ám meglehetősen elhanyagolt állapotban lévő épületegyüttest. 

Az elképzelések azonban nem váltak valóra, miután a pártok ragaszkodtak a kiszemelt épületekhez. Január-februárban, miközben folytak az egyeztetések, felbukkant az érdeklődők között a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) is. Az MKB akkor már évek óta épületgondokkal küszködött, és mivel bérlőként kapcsolatban állt a Belvárosi Irodaház Kft.-vel, látóterébe került az egykori Tisztikaszinó épülete is, amely reprezentatív volta miatt megfelelőnek tűnt, hogy banki székházzá alakítsák. Mire azonban a bank akkori vezetése rászánta magát, hogy komolyabban foglalkozzon az ingatlan megvásárlásával, az épület, kacifántos módon ugyan, de a két párt tulajdonába került.

Nincs szaga

Az ügyletet ismerők közül többen egy "lyukas garast sem adtak volna" azért, hogy ezt a tranzakciót a Fidesz és az MDF képes lesz tető alá hozni. Az ingatlanok átadását ugyanis nemcsak a rendezetlen tulajdonviszonyok, hanem jogszabályi korlátok is nehezítették. Jelesül a hatályos vagyongazdálkodási törvény, amely szerint az ÁVÜ a rábízott állami vagyont csak hasznosíthatja és értékesítheti, ingyenesen azonban nem adhatja át. A "róka fogta csuka" helyzetet a két párt és a vagyonkezelő csapata végül úgy oldotta fel, hogy közvetítőként újra bevonta a tranzakcióba a KVSZ-t, amely ingyenesen is juttathatott állami vagyont. A huszáros megoldást Szabó Tamás akkori privatizációért felelős tárca nélküli miniszter 1992. február 27-én titkos előterjesztés formájában (Tük. 223. sz.) vitte a kormány elé. Antall József miniszterelnök azonban kifogást emelt az előterjesztés ellen, számára ugyanis nem volt világos, hogy jogszerű-e az ingatlanátadás a kincstáron keresztül. Aggályait erősítette egy, a kormányülést követően készült belső kormányzati feljegyzés, mely szerint a KVSZ csak akkor juthat hozzá a kiszemelt ingatlanokhoz, "ha a kormány azokat megvásárolja, vagy kincstári kezelésben lévő ingatlanok értékarányos cseréjével megszerzi, illetőleg a parlament eseti döntésével engedélyezi az ingyenes átadást".
A jogi akadályok azonban a legkevésbé sem zavarták az érintetteket. Miközben a kormány szakértői még javában vitatkoztak az eljárás jogszerűségén, 1992. március 10-én, alig két héttel az ominózus kormányülés után az érintettek ötoldalú (a Fidesz, az MDF, az ÁVÜ, a KVSZ és a BI Kft.) megállapodást kötöttek a Váci utcai ingatlan átadásáról. Eszerint az ÁVÜ április 1-jei hatállyal átadja az épület kezelői jogát a KVSZ-nek, amely az ingatlant tizenöt napon belül a két párt osztott tulajdonába adja. Ezzel egy időben, a megállapodás részeként, a két párt bizományosi szerződést írt alá a BI Kft.-vel az ingatlan értékesítésére, 1,3 milliárd forint plusz áfában jelölve meg a minimális vételárat. A szerződés - amint azt a később vizsgálódó állami szervezetek megállapították - feltűnőnek minősülő rendelkezést is tartalmazott, amelynek értelmében az ÁVÜ lényegében készfizető kezességet vállalt a vételár kifizetésére. Érdemes újra hangsúlyozni: a szerződések aláírására akkor került sor, amikor a kormány még nem is döntött az ingatlanátadásról.

A kormánydöntésre csak 1992. április 16-án került sor, meglehetősen furcsa körülmények között. A kormány aznapi üléséről - betegsége miatt - hiányzott ugyanis az átadás ilyetén formáját kifogásoló Antall József miniszterelnök, így az ülést Boross Péter akkori belügyminiszter vezette. Lényegében változatlan formában fogadták el az eredeti, februári előterjesztést, tudomást sem véve a szakértők aggályairól.

Eredeti fölhalmozás

A Fideszt képviselő Simicska Lajos és Varga Tamás március 10-ét követően már biztosak lehettek abban, hogy "pénz áll a házhoz", mégpedig legalább 600 millió forint. Ennek tudatában komoly gazdasági manőverekbe kezdtek. Több nagy összegű hitelt vettek fel például néhány kereskedelmi banktól. A Magyar Hitel Banktól a "vidéki irodahálózat fejlesztésére" 50 millió forintot, a Budapest Banktól pedig 98 millió forintos folyószámla-hitelt kértek és kaptak, a Fico Kft. "gépjármű-kölcsönzési üzletágának beindítását" jelölve meg célul. A hitelek fedezetét minden esetben a párt Lendvay utcai székháza jelentette. Egy, a Fico Kft. és a párt gazdálkodását egyaránt jól ismerő informátorunk szerint ezekből a hitelekből a párt azonban nem sok pénzt használt fel, igaz, nem is volt rá szüksége, miután abban az esztendőben a teljes éves költségvetése 200 millió forint körül volt.
Hogy mi lett a hitelekből származó pénz tényleges sorsa, azt igen kevesen tudják. Annyi biztos, hogy 1992. április 26-án a Fidesz az "autókölcsönző üzletág tárgyi eszköz beszerzéseire" hivatkozva 122 millió forintot adott át a Fico Kft.-nek. A pénzek mozgatását Simicska Lajos intézte, így forrásaink szerint arra a kérdésre, hogy mire fordították a pénzt, valószínűleg egyedül ő tudja a pontos választ. Egy azonban biztos: a Fidesz és a Fico Kft. közötti élénk pénzmozgások időben egybeesnek azzal a "cégalapítási hullámmal", melynek során a párt több vezető tisztviselője (Varga Tamás és Simicska Lajos) és rokonaik (Kövér László öccse, Simicska Lajos felesége, Varga Tamás édesapja) vállalkozásokat alapítottak, illetve a már meglévőkben tőkét emeltek. 

Közöttük is meghatározó szerepet játszott a Varga Sándor (Varga Tamás édesapja) és Pusztai Zsuzsanna (Simicska Lajos felesége) által tulajdonolt Best Lízing Kft., amelyben 11,9 millió forinttal a Foliograph Bt. (képviselője Schlecht Csaba) emelt tőkét. A Best Lízing a Fico Kft. gépjárműkölcsönzési üzletágának - amely "Jet-Car" fantázianéven külön egységet alkotott a kőbányai Szállás utcában - fontos szereplőjévé vált. A működés alapötletét forrásaink szerint egy joghézag kínálta: a hosszabb ideje külföldön élők, a diplomáciai útlevéllel rendelkezők és a társadalmi szervezetek vámmentesen hozhattak az országba személygépkocsit. Varga Tamás nagy értékű luxusgépkocsikat akart az országba hozni. (Később a konstrukciót a hatóságok jogszabályba ütközőnek minősítették, ami miatt Varga Tamás három hónapot töltött előzetes letartóztatásban, és jelenleg is büntetőper van folyamatban ellene.) Az autók behozatalára eredetileg a Fico Kft.-t - amelyre mint egy társadalmi szervezet vállalatára, kiterjedt a kedvezmény - szemelték ki. Azon kevesek azonban, akik a párton belül tudtak erről, ellenezték a tervet. Végül az "importőr" a Best Lízing (későbbi Autó Classic) Kft. lett, amely 1992-ben kilenc nagy értékű gépkocsit - köztük egy Rolls-Royce-ot és egy Ferrarit - biztosított a Fico Kft. számára. Ezek együttes értéke 88 millió forint volt.

A cégalapítási hullám főszereplője az 1992. április 2-án létrejött Quality Invest Rt. volt, amelyet nem titkoltan befektetési célokra hozott létre Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd 102 millió forintos alaptőkével. A pénz nagy részét üzletrészek vásárlására fordították. Az Orbán család bányavállalkozásban szerzett tulajdonrészük (ÉS, 1999. augusztus 20.) csak egy volt a sorban. Érdekeltségükbe tartozott például az augusztusi cikkünkben szintén szereplő Arzenál Kft. is, amelynek alaptőkéjét abban az évben 64 millió forinttal emelték meg. A Quality Invest Rt. tulajdona volt az egymillió forintos törzstőkével létrehozott Quality Party Service Kft. is, amely a Bajkál éttermet üzemeltette. A vendéglő a Fidesz egyik központi találkozóhelye lett, a párt vezetése számos esetben tartotta itt formális és informális találkozóit. Többen kellemes emlékeket őriznek a helyről, ahol "marha jól főztek, különösen a kagylót és a fokhagymás csigát csinálták jól".

A cégek sorában tulajdonosi szerkezete miatt számít unikumnak az 1992. augusztus 31-én létrehozott Millennium Rt. A vállalkozás kezdetben Kövér László gimnáziumi évfolyamtársa, Grácsmann Tibor tulajdonában állt, később azonban felbukkant tulajdonosai között az a Demokratikus Ezredfordulóért Alapítvány is, amelynek a Fidesz kereken tízmillió forintot utalt át 1992. augusztus 15-én. Az rt. felügyelőbizottságában az alapítványt Szadai Károly, Kövér László akkori titkára, jelenlegi kabinetfőnöke képviselte.

Ez a távolról sem teljes felsorolás is jól mutatja, miként szőtte körül fél év alatt a Fico Kft.-t és rajta keresztül a Fideszt olyan magáncégek hálója, amelyekben főként a párt vezető tisztviselői, illetve azok rokonai és barátai játszottak meghatározó szerepet. Ezeket a cégeket illeti meg a független magyar bíróság által első fokon is elfogadott "Fidesz-közeli cég" elnevezés.

Altiszti kaszinó

Az mindenestre biztos: a Tisztikaszinóért járó pénz a "gründolási hullám" kezdetén még nem volt a Fidesz számláján. Oda csak 1992 szeptemberében került, amikor az akkor még állami tulajdonban lévő Magyar Külkereskedelmi Bank, néhány hétig tartó "kemény alkudozás" után, 1,53 milliárd forintos vételárban állapodott meg a két párttal. Ebből 697 millió forint illette a Fideszt. Az ügylet plusz pikantériája, hogy 1992. szeptember 23-án a bank és a két párt csak előszerződést kötött egymással, valószínűleg azért, mert - ahogy egy, a tárgyalásokon részt vevő forrásunk mondta - "a pártok képviselői utaltak rá, hogy hatpárti egyetértés mellett előkészületben van a párttörvény olyan irányú módosítása, amely szerint a pártoknak a következő évtől nem kell áfát fizetniük". Ennek azért volt jelentősége, mert az ingatlanpiac általános gyakorlata szerint mindenki bruttó összeggel számol. Magyarán: a vevő megmondja, hogy mennyit hajlandó fizetni, az áfával nem foglalkozik. Nem volt ez másként a Tisztikaszinó esetében sem, így különösen kapóra jött, hogy a parlament 1992. december 21-én valóban módosította a párttörvényt. Az adásvételről szóló végleges szerződést csak 1993. január 11-én írták alá a bank és a két párt képviselői. Az előszerződés alapján azonban már 1992. szeptember 30-án megkapták a vételár közel 90 százalékát, 1,4 milliárd forintot. Ebből az MDF számlájára 761,6 millió, a Fideszére pedig 638,4 millió forint folyt be.

A székházpénz nagyobb része azonban nem sokáig maradt a Fidesz bankszámláján, azt különféle jogcímeken átadta a Fico Kft.-nek. Elsőként 200 millió forintot folyósítottak 1992. október 9-én egy "Befektetési keretmegállapodás" részeként, évi 23 százalékos kamat mellett, ezt rövid idő múlva az "alapító befektetési stratégiája alapján, további kihelyezések forrásaként" újabb 45 millió forint követte. További 100 millió forintból a Fico Kft. a Creditanstalt Rt.-nél állampapírt vásárolt, 120 millió forintot pedig három hónapra a Magyar Hitel Banknál vezetett folyószámlán kötöttek le. A fennmaradó részből visszafizették azt a 98 millió forintos folyószámlahitelt, amit korábban a Budapest Banktól vettek fel.
Összességében tehát a Fidesz által különféle jogcímeken, ideiglenes jelleggel a Fico Kft.-nek átadott pénzeszközök egyenlege 1992 végén elérte 425 millió forintot. Ezt az összeget 1993. január 5-én újabb 149 millió forint követte, amely a Fico Kft. törzstőke-emelésére szolgált. Így végeredményben a Tisztikaszinó eladásából származó pénz szolgált annak forrásául, hogy a Fico Kft. üzleti tevékenysége a korábbiakhoz képest jelentősen kiterebélyesedett.

Fogd a pénzt és kuss!

A párt és a Fico Kft. közötti "élénk, kétirányú pénzmozgásról" azonban a Fidesz néhány felső vezetőjén kívül senkinek sem volt tudomása. A vezetőség ugyanis az éves költségvetés elfogadáskor egy olyan klauzulát fogadtatott el, a vegyes és záró rendelkezések között, amely "felhatalmazta az Országos Választmányt, hogy a költségvetés tervezett bevételén felül rendelkezésre álló bevételek felett szabadon rendelkezzen". A párton belül egyébként is kevesen törődtek a pénzügyekkel, a parlamenti frakciótagokat teljes mértékben lekötötte a politizálás és a törvényhozói munkára való felkészülés. Ez az általánosnak tekinthető hozzáállás tette lehetővé, hogy - az információink szerint egyébként már 1989 őszén a párt gazdasági szakértőinek felkért - Simicska Lajos és Varga Tamás nagy önállósággal járhassanak el a gazdasági ügyekben.

A tagságot emiatt sokkolták a lapokban 1993 közepén a székházeladásról megjelent hírek. Ettől kezdve a frakcióülések és pártösszejövetelek állandó kérdése lett: hol a pénz. A legtöbb támpontot erre a párt vezetői közül Áder János adta a már idézett levelében: "részben bankbetétben, részben a Fico Kft. törzstőke-emelése ebből történt, részben hiányt finanszíroztunk belőle, a legnagyobb részt a helyi irodák megnyitására fordítottuk, és bizonyos költségvetési feladatok teljesítésére is ebből az összegből került sor". Áder ugyanakkor hivatkozott levélében a Fidesz-kongresszus által megválasztott Számvizsgáló Bizottságra is, amely állítása szerint 1993 elején megismerte az ingatlaneladás körülményeit, és azzal kapcsolatban semmilyen kifogást nem emelt.

A Számvizsgáló Bizottság azonban később - a választási vereséget követő kongresszusra készített jelentésében - több olyan jelenségre is felhívta a figyelmet, amely negatív hatással lehetett a gazdálkodás eredményességére. Így például arra, hogy a "nagy összegű szerződéseknél nem minden esetben történt versenyeztetés, azaz nem találtuk nyomát ellenajánlatok bekérésének. Ez a körülmény csökkenthette a rendelkezésünkre álló vagyon felhasználásának hatékonyságát, pénzünk optimális felhasználását". Mindazonáltal "olyan, alapvető hiányosságra utaló jeleket nem találtunk, amely a részünkre átadott dokumentáció valódiságát megkérdőjelezné". A bizottság ekkor már másfél éve szorgalmazta, hogy szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat állapítsanak meg a párt vezetőivel és családtagjaikkal kapcsolatban. Javaslatukból azonban csak annyit fogadtak el, hogy a párt vezető testületeinek tagjai nem nyilvános nyilatkozatot tesznek arról, mely cégben van tulajdonrészük, illetve mely cégeknél rendelkeznek ellenőrző, irányító funkcióval. A nyilatkozattétel nem terjedt ki a családtagokra. Az is igaz, hogy maguk a Számvizsgáló Bizottság tagjai is tisztában voltak azzal, hogy egy párt gazdálkodása nemcsak üzleti, hanem bizalmi kérdés is, hiszen - ahogy egyik, a bizottság munkáját jól ismerő forrásunk mondta - "egy párt nem közbeszereztet", hanem hozzá közeli cégekkel dolgoztat.
Simicska Lajos és Varga Tamás mindent elkövetett, hogy senki ne lásson bele lapjaikba. Bizalmatlanságuknak sok oka volt, így forrásaink szerint egyebek mellett az, hogy "a fiúk féltek, hogy kikerülnek az infók". Ráadásul a székházügy napvilágra kerülése után úgy érezték, hogy a sajtó egyre ellenségesebb velük, ezért még a választott testületeknek is csak vonakodva mutatták meg a papírokat. Az információk kiszivárgásának megakadályozására az egyik leghatásosabb mód az volt, hogy a cégekbe tulajdonosként, ügyvezetőként, könyvvizsgálóként családtagokat, barátokat ültettek, és ahol felügyelő-bizottsági tagokra volt szükség, oda ugyancsak bizalmi embereket helyeztek. Utóbbiak azonban nagyon hamar lemondtak tisztségükről. Indokuk többnyire ugyanaz volt: nem voltak fb-ülések, a cégek működésébe az fb-tagoknak nem volt érdemi beleszólásuk, sőt, információval is alig rendelkeztek. Úgy érezték tehát, hogy semmi keresnivalójuk nincs ott. Ez történt a Fico Kft. három fb-tagjával, Spéder Zoltánnal, Fertő Imrével és Bayer Zsolttal is, akik 1993 őszén együtt nyújtották be lemondásukat. Nekik sem volt betekintésük abba, hogy mi történt a Fico Kft. pénzeivel. 

Csupán "szállongó hírek" terjedtek arról, hogy a pénzt többnyire "befektetési előleg vagy kölcsön formájában" adták tovább Fidesz-közeli cégeknek. A Bajkál étteremről például az általunk megkérdezettek szerint "mindenki tudta, hogy valamilyen módon a Fideszhez kapcsolódik, csak éppen azt nem, hogy pénzügyileg hogyan".

Becsületes megtaláló

Orbán Viktor október 11-én az RTL Klub - korábbi riportunk alapján feltett - kérdésére, hogy kapott-e az édesapja bányavállalkozásában egy darabig tulajdonosként szereplő Quality Invest Rt. 102 millió forintot a székházpénzből, azt válaszolta: "hogy a Fidesszel szabályszerű üzleti kapcsolatban álló több tucat cég közül ki milyen tranzakciókat bonyolított, abban én nem tudok nyilatkozni. Én csak azt tudom megmondani, hogy milyen ellenőrzések és hányszor történtek akár a párton belül, akár az Állami Számvevőszék, akár az adóhivatal részéről". Csakhogy a felsorolt állami szervezetek és hatóságok nem ezeket a gazdasági ügyleteket vizsgálták. Érdemi vizsgálatra ugyanis az adóhatóságon kívül senkinek nincs is felhatalmazása. Többszöri nekifutásra ugyan 1996-ban a parlamentben kormánypárti kezdeményezésre létrehoztak egy vizsgálóbizottságot, azonban az is csak arra kereste a választ, hogy nem nagyobb alapterületű ingatlant kapott-e a két párt, mint amekkora a hatpárti megállapodás alapján járt volna. Közel egy év után a bizottsági jelentés megállapította: "a törvényi rendelkezések megsértésével (...) a Fidesz és az MDF, a kormány, az ÁVÜ és a KVSZ tevékeny közreműködésével, kétmilliárd forintot meghaladó olyan bevételhez jutott, amely őket nem illette meg". A parlamenti bizottság felkérésére az ügyet ugyancsak alaposan körbejáró Állami Számvevőszék (ÁSZ) szintén csak az ingatlanjuttatás törvényességét vizsgálta, azt viszont már nem, hogy a székházak eladásból származó kétmilliárd forintnak mi lett a sorsa. 

Ezt az ÁSZ akkor sem vizsgálhatta, amikor kétévente ellenőrizte a párt gazdálkodását. A számvevők hatásköre ugyanis csak arra terjed ki, hogy a Fidesz mint párt számláiba betekintsenek, a tulajdonában volt Fico Kft. gazdálkodása azonban jórészt rejtve maradt előttük. Mint a vizsgálatot végzők egyike elmondta, a párttörvény rendelkezései miatt még a pártok hivatalos vállalkozásait sem vizsgálhatják, nemhogy a "szatelit-cégeket". Felhatalmazásuk csupán arra terjed ki, hogy ellenőrizzék: a politikai pártok betartják-e a párt- és a számviteli törvény vonatkozó előírásait. Arra nem, hogy megvizsgálják, a pártoktól kapott pénzeket mire fordítják vállalkozásaik.

Orbán Viktor korábbi kijelentésével ellentétben - miszerint a számvevők mindent rendben találtak a párt gazdálkodásában - az ÁSZ még így is azt állapította meg 1995-ben, a 92-93. évi gazdálkodás vizsgálatakor, hogy a Fidesz és a Fico Kft. közötti ügyletek lebonyolítása során megsértették a számviteli törvény alapelveit. A jelentés kimondta, hogy "a vizsgált időszakban igen nagy összegű, élénk, kétirányú pénzforgalom bonyolódott a párt és az általa alapított Kft. között. E pénzmozgások megfelelő nyilvántartását és a számviteli törvényben előírt számviteli bizonylatokkal történő tételes dokumentálását elmulasztották". A számvevők ezért nem is voltak képesek az egyes pénzmozgások mögött meghúzódó gazdasági műveletek azonosítására. Ezért felkérték az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt (APEH), hogy a párt és a Fico Kft. között létrejött befektetési keretmegállapodást azzal a szemmel vizsgálja meg, hogy nem sértették-e meg az adózásról, valamint a pártok gazdálkodásáról szóló törvényt.

Közel kétéves hallgatás után, 1997. július 24-én az APEH elnöke levélben közölte a Számvevőszékkel, hogy az általuk kifogásolt pénzügyi műveletek nem sértették egyik törvény előírásait sem, bár 17,5 millió forint adóhiányt találtak. Kékesi László, az adóhivatal akkor újonnan kinevezett elnöke Medgyessy Péter pénzügyminiszternek 1997 februárjában küldött feljegyzésében viszont jelezte, hogy "a Fico Kft. számlázásával összefüggésben jogszabálysértést tárt fel az APEH Pest Megyei Igazgatósága", ezért a vállalkozásnál újabb kiegészítő vizsgálat vált szükségessé. Ennek eredményét a mai napig nem hozták nyilvánosságra, a revíziót végzőket pedig köti az adótitok. Az már csak merő véletlen lehet, hogy a Fidesz tavalyi választási győzelmét követően Simicska Lajos mint az APEH elnöke első körben éppen azokat a dolgozókat (köztük az elnökhelyetteseket és több megyei igazgatót) rúgta ki azonnali hatállyal a hivataltól, akiknek rálátásuk lehetett a Fico Kft. ügyeire. Forrásaink egy része szerint Simicska működése során mindazonáltal bizonyította, hogy "rablóból lesz a legjobb pandúr", miután "abnormalitásba torkolló zsenialitásának" és erős politikai támogatottságának köszönhetően, adófőnöki regnálása idején a korábbinál jóval hatékonyabban hajtották be az adókat.

Spiritusz Viktor

Ennek ellenére újságírói eszközökkel is világosan nyomon követhető, hogy a Tisztikaszinó eladásából származó pénz miként vándorolt a Fidesztől a Fico Kft.-ig. Azt azonban, hogy a párt vállalkozása pontosan mihez kezdett ezzel a több száz millió forinttal, még a hatósági vizsgálatok sem voltak képesek egyértelműen megállapítani. Az ezeket feszegető kérdéseket pedig - függetlenül attól, hogy ki teszi fel - a párt vezetése rendre politikai támadásként vagy árulásként értékeli. Ezt még a Fideszen belül is szóvá tette egy, az 1994-es választási vereséget követően készített belső elemzés, amely szerint a Fidesz életének legkényesebb területéről, a gazdasági ügyekről "senki nem mert még a legszűkebb pártnyilvánosság előtt sem érdemi diskurzust kezdeményezni. Enélkül viszont nehezen képzelhető el valóságos megújulás. A talaj ráadásul nagyon ingoványos, mert itt szinte tökéletes az információhiány. A titkosításnak persze nemcsak előnye van, hanem hátránya is. Egyfelől az az egy-két ember, aki mindent tud, annak (azoknak) kell elvinnie a balhét. Másfelől attól, hogy a párt formális vezető testülete tagjainak túlnyomó többsége nem tud semmiről, nem bújhat ki a felelősség alól". Ezt a felelősséget azonban eddig senki nem vállalta fel. Egyedül a Fidesz elnöki posztjáért 1994 őszén ringbe szálló Wachsler Tamás alelnök próbálkozott azzal, hogy a tagságot szembesítse a párt gazdasági ügyeivel és a szakértők, elsősorban Simicska Lajos, Gansperger Gyula és Varga Tamás tevékenységével. Sokak szemében azonban a választmány tagjaihoz írott terjedelmes levele Orbán Viktor pártelnök megbuktatására irányuló kísérlet volt csupán, és nem valóságos elszámoltatási kísérlet.

Ezzel együtt a gazdasági ügyekről és az azokat irányító Simicska Lajosról igen rossz vélemény alakult ki a Fideszen belül. A már említett belső elemzés szerint "Simicska nem egyszerűen egy gazdasági igazgató, aki azzal törődik, hogy a párt az erőforrásait az adott feltételek között a leghatékonyabban használja fel (ezzel foglalkozik a legkevesebbet), hanem önálló politikai tényező, aki a háttérben folytatott kavarásaival befolyásolja a párt politikáját. Teóriái vannak, politikai koncepciói, amelyeket nem vitat meg a Fidesz egyetlen testületével sem, de amelyek mentén cselekszik. (...) Az égvilágon mindenhez ért, mindenről van véleménye, és úgy képzeli, hogy az ő tiszte a dolgokat rendbe tenni. Ehhez, mint mindenkinek, aki pénzek fölött rendelkezik, meg is van a megfelelő hatalma. (...) Tevékenységével sok kárt okozott eddig a Fidesznek." Az ilyen vélemények azonban - látva a pártelnök kiállását Simicska mellett - fokozatosan kisebbségbe szorultak. A Fidesz tavalyi választási győzelme pedig sokak számára Orbán Viktort igazolta. Azt az embert, aki nyolc évvel ezelőtt váteszként fogalmazott, amikor azt írta a Népszabadságban (1991. szeptember 28.): "az állami vagyon szétosztásából a fiatal generációk élethelyzetükből fakadóan törvényszerűen kimaradnak - leszámítva néhány szerencsést és zsenit. Bár nincs ínyünkre, de elkerülhetetlen, hogy a tulajdonért folytatott brutális küzdelemből a gyenge kiesik".

Módszertan

A cikkben szereplő információk gyűjtésekor számos dokumentumot és újságcikket áttanulmányoztunk. Állításaink nagyban támaszkodnak az Állami Számvevőszék jelentéseire, azokra, amelyek a Fidesz gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről, valamint az egyes pártok ingatlanjuttatásának törvényességi ellenőrzéséről szólnak, a parlament Alkotmányügyi Bizottsága Székházügyi Albizottságának H/4882. számú jelentésére és annak mellékleteire, jegyzőkönyveire, továbbá különféle belső fideszes feljegyzésekre, a Cégbíróságon nyilvánosan elérhető információkra, a Szabad Demokraták Szövetsége által a Postabank-ügy kapcsán nyilvánosan közzétett információkra. Különösen nagy segítséget nyújtottak az események rekonstruálásához a korabeli tudósítások, így a HVG, a Népszava, a Népszabadság és a Magyar Hírlap témánkba vágó cikkei.

A dokumentumokon kívül körülbelül harminc, a történetben kulcsszerepet játszó személlyel folytattunk háttérbeszélgetéseket. Ezek mindegyikére 1999 szeptember-októberében került sor. Mivel a cikk témája és a benne szereplő információk jellegüknél fogva számos üzleti, politikai és személyes érdeket sértenek, az információk ellenőrzése és bizonyítása igen nehéz volt. Ellenőrzöttnek tekintjük azt az információt, amelyről írásos vagy egyéb technikai eszközzel rögzített bizonyítékunk van, illetve amelyet legalább kettő, de lehetőség szerint több, egymástól független forrás részleteiben is megegyezően hozott tudomásunkra. A források védelme érdekében a cikkben ők nem nevesíttettek. Ahol egy-két mondat idézőjelek között szerepel, az azt jelenti: forrásunk szó szerint így fogalmazott a háttérbeszélgetés során. Amikor nem szó szerint idézünk valakit, az azt jelenti: forrásunk tartalmát tekintve pontosan a leírtakat mondta, legfeljebb más szavakkal.

ITT OLVASHATÓ