2018. január 10., szerda

SZEMBE A FORGALOMMAL

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.01.10.


A Závecz Research kutatása szerint a baloldali választók többsége közös listát és közös miniszterelnökjelöltet szeretne, jelentős részük bevonná a Jobbikot is az együttműködésbe.
Nem az első eset, hogy a választó okosabb, mint a pártkorifeusok.
Feledhetetlen látvány volt a 2014-es választásokon Mesterházy Attila értetlen és bambán döbbent ábrázata a Műegyetem előtti nagygyűlésen, melyen a választók - MSZP és DK szimpatizánsok együtt követelték az összefogást.
Sokan el sem hitték, hogy ez spontán megmozdulás volt, de aki ott volt, az tudja: senkit nem érdekelt a pártvezetők szánalmas vergődése, a választók ott és akkor választási győzelmet szerettek volna, és senki nem azért vett részt ezen a rendezvényen, hogy négy évre biztosítsa szeretett vezérkéinek helyét a parlamenti padsorokban.
Most is közel a perc, amikor a tömegek megértik, hogy a győzelemhez először saját vezetőiket kell világgá kergetni.
Ők ma még megengedhetik maguknak, hogy fennsőbbséges pofával doktrinerkedjenek, vagy a gyermekkorban hiányzó villanyvasút helyett a politikai játszótéren játsszanak, de a nép egyszerű gyermeke ezt nem engedhetné meg nekik - csak még nem jutott el ennek felismeréséig.

Igen, győzni akarunk, és elkergetni ezt a velejéig rohadt tolvaj bandát, akik páratlan lehetőséget kaptak a történelemtől, amit páratlan pofátlansággal háláltak meg.
Magyarországnak sokféle kormánya volt már, volt bolsevik, nyilas, de olyan, mint most, még soha.
Magyarországon első ízben jutott kormányra a szervezett bűnözés, ami csak annyiban nem meglepő, hogy a fasizmust is Olaszországból importáltuk és importáljuk a mai napig, hát akkor a szervezett bűnözést miért importálnánk máshonnan?
Az idősebbek még emlékezhetnek Andreotti olasz politikus nevére, akit a maffia emberének tartottak, de emlékezhetnek , Aldo Moro, a meggyilkolt miniszterelnök nevére is, akinek halálában Andreottit is bűnrészességgel gyanúsították.
Morot agyonlőtték, így jár, akinek nincs létrája...
A nép pedig csak nézegeti, mi is folyik itt?
Egy ideig hajlamos voltam a baloldali kommunikáció szimpla ügyetlenségének tulajdonítani a kialakult helyzetet, de mára már más a véleményem - ennyire ostobának ingyen nem lehet lenni, ez az emberi agy ismeretében elképzelhetetlen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.