MAGYAR NEMZET ONLINE
- PUBLICISZTIKA
Szerző: HAJDÚ GÁBOR
2017.12.30.
Fújja a szél a fákat, letöri az ágat, reccs! – hangzott a mondóka megannyiszor óvodáskorú gyermekem szájából. Ezt a reccsenést hallottam a térdemben nemrégiben, amikor a szokásos reggeli kutyasétáltatás közben lehajoltam a kutya labdájáért. Csillagokat láttam a fájdalomtól. Görnyedve, fél lábon ugrálva vánszorogtam vissza a házba. Nem kellett hozzá nagy felismerés, hogy magamtól nem oldom meg, hívtam hát a mentőket. Az ügyeletes készségesen biztosított róla, hogy hamarosan érkezik a segítség. Egy óra múltán jöttek is. A mentőtiszt kikérdezett, majd azt javasolta, melegítőnadrágot vegyek fel, könnyebb lesz majd a röntgen és a gipszelés is, mert valószínűleg eltört a térdem. Hordágyra tettek, és bevittek a Szent János Kórház traumatológiájára.
Nem csak nekem sült el balul az aznap reggel, a folyosót aggódó hozzátartozók, ambuláns kezelésre várók töltötték meg. Betoltak a vizsgálóba, ahol nemsokára megkaptam beutalómat a röntgenre. Miközben a mentőápoló elment, hogy szerezzen egy hordágyat, amelyre áttehetnek, felmértem a terepet. Jobbomon egy lepedőbe csavart fiatal srác, bal oldalamon egy építkezésen állványról leesett munkás, feltehetően gerincsérüléssel. Három orvos próbálja uralni a helyzetet, pontosabban kettő, a harmadik egy széken ül, és meredten néz maga elé. Kisvártatva jön a mentőápoló, a traumatológián összesen három gurulós hordágy van, mindegyik foglalt, nem tudnak áttenni, és ők sem tudnak addig továbbmenni. Ha lenne sem lennék előrébb szerinte, mert beteghordárból is egy van. Az egyik orvos odalép hozzánk, és kérdőre vonja a mentőst, miért nem raktak már át. Megpaskolja a fájós térdem, nincs ez eltörve, jó lesz neki a kerekesszék is – majd nagy sebbel-lobbal távozik. Őt aznap már nem láttam. Áttesznek a tolókocsiba, hálásan búcsúzom szállítóimtól. Az ósdi ablakon keresztül az őszi napfényben fürdőző gesztenyefaleveleket figyelem, azok is betegek. Révedésemet egy határozott mozdulat töri meg: előkerült a beteghordó. A röntgenben harmincas évei ellenére kiégett férfi fogad. Köszönésemet nem viszonozza, rezignáltan közli, feküdjek az asztalra. A mocskos, mindenféle higiéniai szükségletet mellőző pultra egyedül szenvedem fel magam. Egy felvétel szemből, egy oldalról, majd irány vissza a vizsgálóba, ahol ezúttal az ápolók asztala mögött sorakozó beteg kollégáim közé toltak be, bepillantást nyerve ezzel az ő munkájukba is. Egyikőjük szorgalmasan ír, adminisztrál, beteget tologat. Nehéz nem észrevenni a zoknija sarkán tátongó óriási lyukat, ami önkéntelenül is szánalmat kelt. Társaival folytatott beszélgetéséből kiderül, aznap van a születésnapja, 26 éves...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.