Szerző: HAÁSZ JÁNOS
2018.01.18.
Hát, van egy rossz hírem. Vagy jó. Ha Orbán történetesen a sport helyett az egészségügybe vagy az oktatásba lenne szerelmes, semmivel nem lennénk jobb helyzetben.
Az, hogy a sport a szívügye, nem nagyobb tragédia az országnak, mintha a szövegértés vagy a gyerekorvosok száma miatt aggódna.
Legfeljebb csak neki az.
Hogy miért? Mert azzal, hogy Orbán számos pontban számára sikeresen újjáélesztette a kádári – bizonyos elemeiben a Horthy-kori – Magyarország társadalmi modelljét, újjáélesztette annak egyik legnagyobb rákfenéjét is. Ami ráadásul a NER működésének, mindennapjainak egyik sarokkövévé is vált: ez pedig a kontraszelekció.
Egy normális, versengő társadalomban, legyen szó gazdaságról, államigazgatásról, oktatásról, politikáról vagy sportról, a rendszer működésének alapja a teljesítmény és a versenyhelyzet. Ez teszi lehetővé a fejlődést, az előrelépést.
Azonban a NER lényege a hatalom gyakorlóit kiszolgálók, az alávetettek feltétlen hűsége és lojalitása – gondoljunk csak Szijjártó Péter faék egyszerűségű, de csodálatosan bevált szakmai hitvallására (miszerint: Orbán Viktor), esetleg Szöllősi Nemigazgyuri György életére és munkásságára –, vagy ugyanezen alávetettek kiszolgáltatottsága: a sor itt hosszú lehet a közmunkásoktól az államosított iskolák tanárain át a Voldemort nagyurakig vagy akár Rogán Antalokig. A Fidesz egyetlen üzenete, ahogy a Cink ezt három éve megírta, hogy „tartozz közénk, és jó lesz neked” – jó lesz, mert boldogulsz, vagy jó lesz, mert megúszol.
Egy ilyen alávetetti rendszerben értelemszerűen a kontraszelektált emberek kerülnek vezető pozíciókba,
legyenek tanácselnökök vagy kormányhivatal-vezető főispánok, vb-titkárok vagy pártlapok főszerkesztői, fejlesztési miniszterek vagy igazgatók az Angol Parkban, netán a korábbi strómannál butábbnak tűnő strómanok. A fontos, hogy a képességeik ne tegyék őket alkalmassá a betöltött pozíciójukra, hiszen ekkor a hatalom tudja őket büntetni vagy jutalmazni, rajta múlik bukásuk vagy további felemelkedésük. És akkor nem is az számít, hogy valódi legyen a „jobban teljesít", elég csak beszélni róla, pláne, hogy sok csatornán és végtelen mennyiségű pénzből tehetjük.
Csakhogy ha valahol, a sportban elválik a szar a májtól, a tehetség és a teljesítmény a szövegeléstől. Itt méterek vagy centik vannak, tized- vagy századmásodpercek, könyörtelen számok. És gólok – szintén könyörtelenül számolva. Egy andorrai vagy luxemburgi vereséget, vagy azt, hogy a női kézisek sporttörténelmi kudarccal zárták a vb-t, a férfi kézisek most pont nélkül jönnek haza az Eb-ről, úgy, hogy a sportág egyik legjobb edzője, a BL-győztes Vranjes még meccset sem nyert a válogatott kispadján – szóval ezeket nem lehet megmagyarázni azzal, hogy Soros. Vagy hogy Brüsszel.
Az ellenfelet nem lehet a magyar határtól 8 méterre feltartóztatni egy Csatár Stop típusú politikai porhintéssel.
A magyar sportot, hiába olyan fontos Orbánnak, az teszi tönkre, ami Orbán rendszerét fenntartja: a kontraszelekció és a kényünk-kedvünk szerint osztott közjavak, főleg a pénz. Igen: hiába ömlik a pénz a taóból, állami vagy állammal üzletelő cégek védelmi pénzként is felfogható szponzorációiból a futballba, a kézilabdába vagy bármelyik látványsportba, az nem ér semmit. Sőt, közgazdasági modellek írják le – ebben a cikkben többek között nálunk is –, hogy ha egy rosszul működő rendszer hirtelen több pénzhez jut, az csak konzerválja az alapjaiban hibás rendszert.
Hiába épülnek stadionok és nevezünk el lassan egy szimpla öltözőt is akadémiának, amíg az egész országot maga alá temető kontraszelekció a sportpolitikát áthatja, addig nem lesz jobb a helyzet. Amíg a sportszövetségek vagy meghatározó sportegyesületek élén a politikából odapasszírozott pártfunkcionáriusok ülnek, akiket az első szakmai kérdésben könnyebben szétszívatnak, mint egy szem luxemburgi csatár a Korhut–Korcsmár-duót, addig sem lesz jobb a helyzet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.