2018. január 12., péntek

ORBÁN HODZSA UTAT MUTAT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.01.11.


Ismét mondott egy jópofát.
Úgy látszik, humor dolgában nem kell kölcsönkérni senkitől, de kár, hogy anyagiak tekintetében ezt nem mondhatjuk el...
Alcsút Géniusza Berlinben úgy ráijesztett a brüsszelitákra, hogy mindegyik csurom könnyesre sírta a zsebkendőjét és rettegésük okán egy zabszemet gőzkalapáccsal sem lehetne már az ánuszukba verni .
Az ijesztgetés oka az volt, hogy az Unió 2020-tól a következé hétéves tervezési ciklusra csökkenti a támogatásokat, Orbán pedig ezt nehezen viseli.
Így aztán odanyilatkozott, hogy rettenetesen sok feladat áll még előttünk az infrastruktúra fejlesztése terén, és ha az Unió nem ad erre pénzt, hát majd kérünk Kínától.
Egyébként is, 2030-ra utolérjük a nyugati országokat, nettó befizetővé válunk és Németország és a visegrádi államok fogják nagyrészt finanszírozni az Uniót.
Hiába, fejlődés ide, fejlődés oda, a gyógyszeripar sem mindenható, és vannak pszichiátriai betegségek, melyek az idő előrehaladtával nemhogy javulnának, inkább egyre romlanak, mégha lapáttal töltik is a bogyót a páciensbe - Q.E.D.

Ami magát az ötletet illeti, nehéz vele vitatkozni - egy bomlott elme terméke ez, remélhetőleg utolsó erekciói egyike, miközben kezd szorulni nyakán a hurok.
Tulajdonképpen csak azt támasztja alá, hogy ez az ember képtelen felismerni a világban végbemenő folyamatokat, még kevésbé képes alkalmazkodni azokhoz, ő a kert végében gugoló törpe, aki rettenetes erőlködések közepette fújja a passzátszelet, erőlködésének terméke pedig alatta látható.
Enver Hodzsa volt ilyen, mikor a Szovjetunió nem az általa elvárt módon támogatta, de ma már nincs Szovjetunió, és Kína sem ugyanaz, mint volt a múlt század hatvanas éveiben. Mindössze Magyarország kerülhet olyan helyzetbe, mint Albánia volt 1961 körül.
A szkipetárok népe számára akkor a napi betevő is luxuséletmódot jelentett, a diktatúra is más volt, mint napjainkban Európa közepén, így aztán nem biztos, hogy Orbán délceg férfiassága ellensúlyozni tudná például az ellátás hiányosságait, az éhes ember pedig hamar idegessé válik.
A szocializmus vérgőzös esztendeiben Albánián magyarember legfeljebb röhögött, mikor az albán légvédelem helyzetén poénkodott, öklét rázva az ég felé.
Most Orbán rázza az öklét az Unió felé, gondolom, ezzel arra serkenti a brüsszeli döntéshozókat, hogy a következő költségvetési ciklus tervezése során velünk kapcsolatban a jóindulatú támogatási változat kerüljön alkalmazásra.
Emellett alkalmat ad arra, hogy ismét eltöprengjenek az Unió és Magyarország viszonyán.
Megszívjuk még ezeket a hülyeségeket nagyon, a stadionjaink pedig ugyanarra a sorsra fognal jutni, mint Enver Hodzsa szeretett vasbeton bunkerei...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.