Szerző: Az Én Pénzem
2018.01.10.
Nem is hallottunk olyan esetről, hogy valaki könnyen, gyorsan nyugdíjba tudott volna menni. Összegyűjtöttük, mikre érdemes figyelni, és mit érdemes megtenni ennek a folyamatnak a zökkenőmentesebb végrehajtásához.
A nyugdíjba vonulás előkészítése során korábban a legnagyobb nehézséget a hiányos, téves adatok javítása, a hiányzók pótlása jelentette. Egyik olvasónk akkoriban arról számolt be, hogy éppen ilyesmik miatt egy évnél is hosszabb ideig tartott, míg a korhatár tényleges betöltése után valóban el tudott menni nyugdíjba.
Hiába a zsúfoltság (mint az képünkön is látható), érdemes személyesen elzarándokolni a nyugdíjbiztosítóhoz. A tapasztalatok szerint a leterhelt és nem túl jól fizetett ügyintézők többnyire kedvesek és segítőkészek, a várakozási idő pedig nem is annyira vészes. A nyugdíjazási igényt a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes igazgatási szervnél lehet benyújtani. A kormányhivatalok illetékessége a székhelyük szerinti megye területére, Budapest Főváros Kormányhivatalának (ez található a VIII. kerületben a Fiumei út 19/a alatt) illetékessége Budapest és Pest megye területére terjed ki.
A most hatályos törvény előírta az 1955-1959. között születettek esetében 2016 végéig az adategyeztetési folyamat hivatalból megindítását. Több kérdés kaptunk arról, hogy mi a helyzet azokkal, akik ebbe a korosztályba tartoznak, de a mai napig sem kaptak értesítést az adategyeztetésről. Az Államkincstár (ma már oda tartoznak a nyugdíjügyek is) tájékoztatása szerint 2018. december 31-ig ennek a korosztálynak tagjai részére újra kell indítani az eljárásokat a lezárás utáni jogszerzésükről. Egyúttal azokkal is le kell folytatni az adategyeztetést, akik az előző körből kimaradtak.
Fontos tudni, hogy az eljárás kérelemre is elindítható, de ez kizárólag elektronikus úton lehetséges. A kérelmet az ügyfélkapu regisztrációval rendelkező magánszemélyek az erre a célra rendszeresített, letölthető nyomtatvány felhasználásával nyújthatják be. Úgy véljük, mindenkinek saját jól felfogott érdeke, hogy az egyeztetést hajtsa végre, ezzel ugyanis későbbi nyugdíjba vonulását segítheti elő. A hiányzó adatok pótlása, a rosszak kiigazítása annál könnyebb, minél kevesebb idő telt el. Sok rémtörténetet hallottunk bejelentés hiányáról, könyvelői tévedésekről. Például a dolgozót véletlenül az egyik cég helyett egy másiknál tüntették fel alkalmazottként. Az érintett éppen a végelszámolás befejeződése előtt „csípte” el azt az ügyvezetőt, aki hajlandó volt elzarándokolni a nyugdíjhatósághoz, hogy igazolja a munkaviszonyát (tény azonban, hogy sajnos, nem minden történet végződik ilyen kedvezően)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.