NYELVEKEN BESZÉLÜNK

QUBIT
Szerző: KÁLMÁN LÁSZLÓ
2018.01.08.

Ha valami értelme van annak a sorozatnak, amit itt elindítottam, akkor nem a szakértők számára van értelme, hanem a teljesen laikusok számára. Aki ért ezekhez a dolgokhoz, az szerintem hagyja ki, mert úgyis csak hibákat találna benne. Nem úgy értem, hogy tárgyi tévedéseket, bár még az is lehet, főleg olyan formában, hogy „nem bontom ki az igazság minden részletét”. Szerintem mindenki így tenne a helyemben (ha nem, akkor nem hiszem, hogy tényleg közérthetően el tudná mondani), de az biztos, hogy mindenki másképp csinálná, más sorrendben haladna, mást hallgatna el, és így tovább. Ezért mondom, hogy aki ért hozzá, az inkább ne bosszantsa magát rajta. Most például azon, amit a programozási nyelvekről készülök, nagyon felületesen, elmondani.

Beszéltünk arról, hogy a programok adatszerkezetekből és algoritmusokból (eljárásokból) állnak. Mutattam példát arra, hogy az adatszerkezetekkel hogyan ábrázoljuk az általunk kitalált (vagy a valóságról mintázott) „lényeket”, mint amilyen egy kártyapakli, és arra is, hogy milyen egy algoritmus, például az, amelyik megkever egy pakli kártyát. Mindezt anélkül, hogy egyetlen sor programot is leírtunk volna. Mindenki tudja, hogy a programozás sajátos nyelvek segítségével történik, olyan jelrendszerekkel, amiket a számítógép fel tud dolgozni (persze valójában erre a célra írt programok tudják feldolgozni), és le tud futtatni. Az ember által írt programok feldolgozása és lefuttatása elég bonyolult folyamat, amibe nem megyünk bele addig, amíg nem muszáj. A lényeg az, hogy a programozási nyelveken megírt programokat más programok először jó alaposan átgyúrják, míg azok a végén a gép számára végrehajtható utasításokká válnak...

ITT OLVASHATÓ