Szerző: VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
2018.01.13.
Nemrég valamiért újranéztem egy dokumentumfilmet, amelyben egy 1989-es lapalapítással kapcsolatos archív tévéinterjúban találkoztam egy fiatalemberrel, aki indokolatlanul és idegesítően nyüzsgönc kamera előtti mozgással arról beszélt programatikusan, hogy „persze, a politika komoly dolog, és kell is komolyan beszélni róla, de azért lássuk meg benne a bolhacirkuszt és a kutyakomédiát is”. Hogy mennyire fején találtam a szöget anno, azt a Donald Trump elnökségének első évéről szóló sikerkönyv olvasása közben realizáltam lapról lapra.
Várná-e az ember egy szórakoztatóipar szakos zsurnalisztától, hogy folyó év január 5-én megjelent könyvét (mikor a Fehér Ház ügyvédkommandója megjelenés előtt perrel fenyegetőzött, a kiadó előrehozta a publikálást) már „az év politikai könyvéként” jellemezze a szenzációra mindig éhes amerikai sajtó? Olyan könyvként, melybe beleremeg a világ, szakad az asztal (be), és társaságbeli hölgyek alélnak léha szalonok közepén, gáláns kísérőik ordibálnak repülősóért, amit fehér libériás inasok ezüsttálcán hoznak üstöllést? Várnánk, vagy sem, ily módon jellemezte a Hollywood Reporter és a brit GQ újságírója, Michael Wolff könyvét a szenzációt folyamatosan áhító amerikai sajtó, mely Fire and Fury. Inside the Trump White House (Tűz és düh. A Trump-Fehér Házban, Henry Holt & Co., 2018) címmel jelent meg a napokban. Wolff – elmondása szerint – kétszáz interjút készített dolgozatához „a Fehér Házban meglepően magas pozíciókat betöltő személyekkel”. Korábban Rupert Murdoch ausztrál médiamágnás életéről és művéről írt könyvet, a netes bumm környékén az üzleti életben próbálkozott, tíz év után visszajött skriblernek, médiakritikai munkásságát többen kritizálták; nem az újságírószakmai munka, hanem a médiamogulok fennhéjázó életmódja felől közelít, ugyanakkor fontos díjakat kapott (például National Magazine Award – kétszer is)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.