MILO YIANNOPOULOS, A POSTMODERN POLITIKA KRÍZISTERMÉKE

MÉRCE
Szerző: BÖCSKEI BALÁZS ÉS BARKÓCZI BALÁZS
2017.01.02.

Létezhet-e ideológia nélküli jobboldal? Beszélhetünk-e lázadó konzervativizmusról? Használható-e a szexuális kisebbséghez tartozás védőpajzsként, amelyet magunk elé tartva a hagyományosan baloldali/liberális(nak mondott/gondolt) politikai korrektség védőbástyáit támadhatjuk? Politikai–közéleti hisztérikus bereccsenések (amelyekre egy példa itt, egy további pedig itt) helyett talán a fenti kérdéseket kellene feltenni a Magyarországon szinte teljesen ismeretlen Milo Yiannopoulos kvázi kormányzati konferencia-meghívása kapcsán.

Milo Yiannopoulost illetően is igaz ugyanis, hogy – Nádas Péter után szabadon – sem az állandó hisztéria, sem az állandósult cinizmus nem lehet ténykedésünk mértékegysége. Ehhez képest persze nem is ebben a sajátos magyar politikai valóságban léteznénk, ha olyan, a késő modernitás (utáni) válságidentitásokat és krízis-politikai termékeket, mint Milo, ne a szélsőjobboldalizálás hisztérikusságával fogadnánk. Nádasékkal élve: „A végletesség köntösében megjelenő ítéletek mindössze egyetlen napra (…) szólnak. Végletes ítéletek, amelyek a korízlés szabta előítéletekre vannak alapozva”.
Ezt elkerülendő, nézzük meg, miért ne csupán „széljobber” provokátornak tekintsük Milót, az (online) Trump-szubkultúra egyik ünnepelt sztárját, és miért állítjuk, hogy ő maga a posztmodernizált politika válságának terméke.

A karrierjét tech-újságíróként kezdő, extrém megnyilvánulásairól és szélsőséges kijelentéseiről elhíresült, és a véleményvezérség privatizálódásával azzá is váló Milo a bulvárpolitizálás eszközeit radikalizálva, valamint a nyilvános politikai beszédmódot a közösségi szájtok nyelvére redukálva egy olyan „alternatív jobboldal” arca lett, amely egyszerre tagadja az ideológiák érvényességét, elit- és idegenellenes, és erőteljesen épít a posztmodern identitáspolitikával szembeni szorongásra. Egy olyan jobboldal arca, amely politikájának lényegét trollpolitikaként írhatjuk le talán a legérvényesebben.

Korábban Milo tevékenységének egy jelentős részét az tette ki, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során kamerájával járta a Trump-ellenes tüntetők rendezvényeit, és miközben az utóbbiak a béke, a szolidaritás, az együttérzés, a nyitott Amerika jegyében (ellen)tüntettek, addig Milo felvételeire számos alkalommal arrogánsan, erőszakosan reagálták. Ezzel a trumpista online háló a demokraták támogatóinak önmagukról vallott képét „cáfolta” meg. Pillanatok alatt szétspriccelő videókról beszélünk ugyanis, amelyek bár az amerikai népesség lélekszámát tekintve kevésbé jelentős eléréssel és nézettséggel futottak, de az online marketing új eljárásai révén eljutottak oda, ahova kell (és még messzebb is).

Az akciók lényegei tehát az volt, hogy rövid idő alatt széles körben „cáfolja” vagy gyengítse azt a képet, amit a demokraták igyekeztek magukról kialakítani. Milo kezében a jelenetet rögzítő telefonjával, odalépett egy-egy demokrata tüntetőhöz, abban erre úgy ment egyre feljebb a „politikai ideg”, hogy a végén „Peace” feliratú plakáttal kezdte el csapkodni Yiannopoulost, aki Mark Zuckerberg jóvoltából mindezt élőben közvetítette a Facebookon...

ITT OLVASHATÓ