MI A TÉT MA A BÍRÓSÁGI IGAZGATÁSBAN?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: FLECK ZOLTÁN
2018.01.26.

Autoriter berendezkedésű államokban nincs független igazságszolgáltatás, ahogy diktatúrákban sem minden ítélet irányított. A diktatúrák is elviselik egyes bírósági ítéletek függetlenségét, hiszen nincs szükségük a teljes befolyásolásra, viszont szükségük van a legitimációra, amelyet többek között a közjogi intézmények szimulációja, üres formája szolgáltat. Ugyanazért van ma Magyarországon Alkotmánybíróság, amiért az 1936-os szovjet alkotmány is számos tekintetben formailag hasonlított a demokratikus államok alkotmányaira: puszta becsapás.

Az igazságszolgáltatásnak azonban, szemben az alkotmánybíráskodás tiszta politikai elfoglalásával, sajátos viszonya van a hatalomhoz. Nem jól értjük ezt a viszonyt, ha a bírák teljes alávetettségére hivatkozunk, de akkor sem, ha abban bízunk, hogy az igazságszolgáltatás a jogállam utolsó bástyája. Az a történelmi tapasztalat, hogy az igazságszolgáltatás ideális funkciójával szemben a bíróság nem a jogosultságok védelmzője, hanem nagyrészt az elnyomás eszköze. Még akkor is, ha ezzel nem ért egyet, felháborítónak vagy undorítónak érzi. Nagy terük van a meghasonlásoknak, de hát a bíró mégiscsak a jogszabályokhoz kötött állami tisztségviselő, a politikai és szervezeti kultúrától függ, hogy a bürokratikus alárendeltség vagy az autonómiához ragaszkodás dominál. A jogállamok sorsra nem a bírói karokon szokott múlni. Barátja és támogatója lehet a bíróság a jogosultságoknak, segítheti azt a küzdelmet, amelyet a jogok kiterjesztéséért az érintettek folytatnak. Időnként akadályozhatja a diktatúra lépéseit. De nem menti meg a jogállamot az összeomlástól. Egy autoriter berendezkedésű államban mindig vannak politikai befolyások és koncepciók, amelyek alapján torz, elfogult ítéletek születnek, és vannak bátor, független döntések.

Nem a jogállam, függetlenség, autonómia dimenziójában kell értelmezni tehát az Országos Bírói Tanács új összetételét, a Handó Hivatallal szembeni lázadásnak belső szervezeti okai vannak, amelyek persze szorosan kapcsolódnak a bírói hatalom egészének helyzetéhez. Két szervezeti összefüggés megértése kell ahhoz, hogy helyén értékeljük a magyar bírósági szférában történteket: egy adminisztratív jogi és egy a szereplők mentalitásával, a szervezet hagyományaival kapcsolatos. Az unalmasabb jogi érv lényege, hogy a magyar igazságszolgáltatás jelenlegi rendszere eleve nem kompatibilis a jogállami elvárásokkal. Nincs is ehhez hasonló alkotmányos jogállamokban, igazi hungarikum. Hiába kozmetikázta súlyos kritikákra kényszerű válaszul a jogalkotó a Handó Hivatal (OBH) és a választott bírákból álló testület (OBT) hatásköreit és javította az esélyét annak, hogy a bírói testület érdemi szerepet kapjon. A parlament által választott egyszemélyű, végletesen centralizált igazgatás túlsúlya lényegileg nem ellensúlyozható. Ugyanis ebben a rendszerben az OBT mindig gyenge marad, semmilyen összetételben sem fogja tudni átírni a politikai csatornaként működő OBH-elnök természetét. Az említett összefüggésben nem Handó Tünde természetéről van szó, hanem az intézmény természetéről. A mostani „botrány” (lázadó bírák beválasztása a testületbe) viszont jószerivel a személy habitusa miatt pattant ki. A legjobb összetételű OBT se fogja tudni könnyen kezelni, hogy nincs apparátusa, nem áll rendelkezésére olyan bürokratikus tudás és információrendszer, ami az igazgatási döntések érdemi végzéséhez szükséges. Nincs erős vezetője, mert a jogalkotó sanda módon rotációval gyengítette a hosszú időszakra választott hivatalvezetővel szemben. És legfőképpen: a tanácsba választott bírák – akiknek a hivatalvezető feletti kontrollt kéne gyakorolniuk – szakmai karrierje olyan vezetőktől függ, akiket személyes lojalitás alapján nevezett ki Handó Tünde maga. Éppen a vezetők kinevezése volt az egyik feszültségforrás. Egy törvényszéki elnök a bírák munkafeltételeit, előmenetelét, ügyeinek összetételét és végső soron bírói alkalmasságának, vagyis státuszának megítélését döntő módon tudja befolyásolni. Egy politikai csatornaként intézményesített centrális vezető és egy gyenge önkormányzati szervezet kombója nem alkalmas a csak kényes egyensúlyokkal és együttműködésekkel működőképes jogállami bírósági igazgatásra.

Érdekesebb a magyar bírósági szervezeti kultúra néhány vonása, a jellemző habitusok és működésmódok. Miképp jutott oda a bírák egy része, hogy a kezdeti bizalom után néhány évvel az igazgatást inkompetensnek, hektikusnak, kiszámíthatatlannak, bezárkózónak tartja?...

ITT OLVASHATÓ