Szerző: GÁSPÁR MERSE ELŐD
2018.01.03.
Egy kis kitérő. Azért mondom, hogy tényleges MI, mert manapság nagyon divatos MI-nek nevezni minden speciális feladatra kifejlesztett gépi tanuló rendszert, miközben a tényleges emberi szintű intelligencia ennél jóval több. Persze, bizonyos speciális feladatokban a gépi tanuló rendszerek teljesítménye bőven meg is haladhatja az emberekét, más esetekben viszont még egy baba képességeit sem tudják megközelíteni. A legnagyobb hiányosság azonban az, hogy egyelőre nem univerzálisak. Bár képesek tanulni, de csak egy bizonyos részterületen, bizonyos korlátok között és bizonyos szempontok alapján. Hogy a teljes univerzalitás mennyire csak a számítási kapacitás kérdése, az vita tárgya.
Mi lenne, ha a gépek kutatnának helyettünk?
Az említett feltételezett intelligenciarobbanás azon alapszik, hogy egy biológiai korlátoktól mentes emberi szintű MI, amely önmagát szabadon tudja fejleszteni, a visszacsatolás miatt véges idő alatt tudna magának lényegében akármilyen nagy számítási teljesítményt fejleszteni. Természetesen a fizikai korlátok határok maradnak, azonban a becslések azt mutatják, hogy a számítási kapacitásra vonatkozó elvi fizikai korlátok elképzelhetetlenül nagyobbak, mint amivel ma az emberek vagy akár az egész emberiség rendelkezik.
Gondoljuk végig, hogy mi történne akkor, ha a kutatást emberek helyett már az emberi gondolkodást teljes mértékben helyettesíteni képes intelligens gépek végeznék, amik egyúttal maguk is kutatások és fejlesztések tárgyai, azaz elviekben memóriájuk tovább bővíthető, algoritmusaik hatékonysága és sebessége növelhető, számuk sokszorozható, energiafelhasználásuk csökkenthető, és így tovább. Ha korábban az embereknek a technikai fejlődés által például kétévente sikerült a számítási teljesítményt megduplázniuk, akkor az őket helyettesítő gépeknek is ennyire lesz szükségük kezdetben. A második év után azonban a megnövelt számítási teljesítménnyel rendelkező gépeknek fele ennyi idő is elég lesz az újabb duplázáshoz, a rákövetkező gépgenerációnak pedig ennek a fele, és így tovább.
100 év alatt 20 000 évnyi fejlődés...
Az említett feltételezett intelligenciarobbanás azon alapszik, hogy egy biológiai korlátoktól mentes emberi szintű MI, amely önmagát szabadon tudja fejleszteni, a visszacsatolás miatt véges idő alatt tudna magának lényegében akármilyen nagy számítási teljesítményt fejleszteni. Természetesen a fizikai korlátok határok maradnak, azonban a becslések azt mutatják, hogy a számítási kapacitásra vonatkozó elvi fizikai korlátok elképzelhetetlenül nagyobbak, mint amivel ma az emberek vagy akár az egész emberiség rendelkezik.
Gondoljuk végig, hogy mi történne akkor, ha a kutatást emberek helyett már az emberi gondolkodást teljes mértékben helyettesíteni képes intelligens gépek végeznék, amik egyúttal maguk is kutatások és fejlesztések tárgyai, azaz elviekben memóriájuk tovább bővíthető, algoritmusaik hatékonysága és sebessége növelhető, számuk sokszorozható, energiafelhasználásuk csökkenthető, és így tovább. Ha korábban az embereknek a technikai fejlődés által például kétévente sikerült a számítási teljesítményt megduplázniuk, akkor az őket helyettesítő gépeknek is ennyire lesz szükségük kezdetben. A második év után azonban a megnövelt számítási teljesítménnyel rendelkező gépeknek fele ennyi idő is elég lesz az újabb duplázáshoz, a rákövetkező gépgenerációnak pedig ennek a fele, és így tovább.
100 év alatt 20 000 évnyi fejlődés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.