Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.01.08.
Hódmezővásárhelyen beérkezett az ellenzéki összefogás. Előbb az MSZP, az LMP a Jobbik, majd később a DK és a Momentum is beállt Márki-Zay Péter független jelölt mögé, aki állítása szerint 2010-ben is a Fideszre szavazott, és a kormánypártok nagy rajongója volt.
A helyi mérnök bejelentése után rögtön több hír is érkezett, amik mutatják, milyen kemény harcra lehet számítani. Előbb abból lett hír, hogy térfigyelő kamerákat szereltek a jelölt háza mellé, majd kiderült, egzisztenciálisan is nehéz helyzetbe került Márky a bejelentés után.
Elsőre jól hangzik, hogy teljes összefogás alakult ki a városban a Fidesz polgármester-jelöltje ellen, de ha végignézzük a korábbi eredményeket ez se ígér sokat, az ellenzéki jelölt javára Lázár János városában. 2014-ben a tavaly elhunyt Almássy polgármester 61%-al nyer, 2010-ben Lázár János 66, 2006-ban 72, 2002-ben 46 százalékkal lett a település Polgármestere. Nehezen nevezhető ellenzéki terepnek, és így Márky is nehezen nevezhető esélyes jelöltnek.
Viszont a választás időzítése miatt, hiszen arra február közepén kerül sor, várhatóan 5 héttel az országgyűlési választások előtt, az eredmény kulcsfontosságú lesz, egyfajta szintmérő. Egy olyan kampány elé nézhetnek így a város lakói, mint anno 2013 végén Baján a helyi időközi választás kapcsán. Az eredményekből pedig a választók az országgyűlési eredményre nézve fognak következtetéseket levonni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.