Szerző: Az Én Pénzem
2018.01.16.
Az idén kedvező irányban változtak az ingatlanadózási szabályok, de a tapasztalatok szerint sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mi vonatkozik rájuk. A leggyakrabban felmerülő kérdések alapján összeállítottunk egy a gyakorlatot segítő „kisokost”. Egyébként nem árt tudni, hogy a tételes átalányadózás jó dolog, csak ne akarjon az lakáskiadásból élő hitelt felvenni.
Igazi paradicsomban érezhetik magukat 2018-ban a lakástulajdonosok – írtuk meg korábban az idei változásokat előrejelző cikkünkben. Különösen azok nyerhetnek sokat, akik szinte főállásban foglalkoznak bérbeadással. Nincs kétségünk, hogy azoknak a befektetőknek, akik tucatjával veszik a lakásokat, jut megfelelő jogi segítségre is. Tapasztalataink szerint azonban a nem ilyen tétben „játszók” között sokan akadnak, akik nem igazán látják át a szabályokat. A tét pedig a kedvező változásokat figyelembe véve is nőtt, hiszen a NAV az enyhülő szabályok miatt komolyabban veszi a tévedéseket.
Az adóhatóság közzétette az ingatlanok bérbeadásának, egyéb hasznosításának alapvető idei szabályait (a teljes összeállítás jogszabályi hivatkozásokkal együtt itt olvasható). Ebben kitérnek a bérbeadáshoz választható adózási formákra, ezen belül pedig az egyéni vállalkozókra vonatkozó speciális szabályokra, de például – számos más pont mellett – a költségelszámolási lehetőségekre is.
A leggyakrabban felmerülő kérdések alapján összeállítottunk egy, a gyakorlatot segítő „kisokost”:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.