Szerző: SZÉNÁSI SÁNDOR
2018.01.09.
– Egy helyen azt írja, hogy az ember megpróbál formát adni az időnek, és hogy a jelenlét is lehet műalkotás. Megmondható, hogy a saját jelenléte-műalkotása milyen formát jelent?
– Nem mondható meg, valamit azonban költhetünk róla. Most például azon gondolkodom, hogy mit válaszoljak a kérdéseire. Hozzákeverhetném gyér emlékeimet találkozásainkról, de hát megszabta a karakterszámot. Saját jelenlétemben tehát Szénási Sándor is benne van. Mai újság hever az asztalon, hírekkel Jeruzsálemről. Összecsapások képe és a látogatásom emléke Éva unokanővéremnél a jeruzsálemi Rehavia negyedben. A kislányát 1944-ben a németek gázzal megfojtották és elégették. A háború után született egy fia is, de az 1973-as háborúban elesett. Egy lánya is született, katonatiszt. Éva is meghalt. Ha Jutka, a feleségem ebédelni hív, megszakítom az interjút, ennélfogva jelenlétem a kérdésekre adott válaszokkal együtt zárt egészet alkot, mint akármely műalkotás.
– Nyilván a jelenlétnek ez a felfogása magyarázza, hogy az emlékezések első kötete csupa barangolás, felvillanó emlékek sora, tűnődések, kószálás az időben. Rá meri bízni az olvasóra, hogy ő rakja össze, ki is az a Konrád György, és hogy amit megélt, annak mi a tanulsága, már ha van ilyen?
– Persze hogy rá merem bízni. Az ellenkezőjére nem is lenne jogom. Ha ismerünk ketten egy harmadikat, elképzelhetetlen, hogy ugyanazt gondoljuk róla. Ha az olvasónak tetszik ez a csapongás, összerak egy képet arról a pasasról, akit és akiről olvas, de ehhez természetesen munka kell. Az biztos, hogy engem szórakoztat a kószálás az időben.
– Vagyis egy szikár, kronologikus emlékirathoz nem is lenne kedve?
– A legszikárabb megoldás a sírkövem lesz, a kezdet és a vég dátumával. A két évszám között egy kicsit barangolunk. Elképzelhető, hogy két pont között egy görbe az egyenes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.