Szerző: Friss Róbert
2018.01.20.
Nem ad interjút, pedig győzködjük, bár tudjuk jól, soha sem nyilatkozott szívesen, inkább „csak” írt. Most azért legújabb kötete, a Látlelet megjelenése okán a kiadó is szorgalmazza a szereplést. Amelynek felszínén ott az őszinte düh: „Nem csak azokra haragszom, akik a rosszat művelik, hanem azokra is, akik eltűrik, hallgatnak, lapulnak.”
Dühös ember
Kornai, az arisztotelészi zoón politikon, az autonóm közösségi ember dühös lehetett egész életében, mint szakmáját gyakorló, ugyancsak autonóm közgazdász soha nem volt, nem is lehetett haragos. Tudósoknál is ritka elszántsággal és tudatossággal hajolt meg a tények hatalma előtt, kizárólagosan ennek a hatalomnak alávetve magát, amelynek elismerése nem érzelem, vagy akarat kérdése. Akkor sem volt, ma sincs tekintettel senkire, semmire, legkevésbé önmagára, csak azokra az elvekre, amik szerint él. Az ő társadalmi dühét, megkerülhetetlen véleményét az hitelesíti, hogy egész élete a valóság, a gazdasági-társadalmi gyakorlat kíméletlen, szárazon precíz elemzésén nyugszik. Komolyan kell venni még a tévedéseit is, amelyekkel nem félt/fél maga sem leszámolni.
Nem akarunk itt még csak vázlatos életrajzot sem közölni. Olvassák A gondolat erejével címen 2005-ben megjelent rendhagyó – több mint - önéletírását. De egy vázlatot mégis muszáj felskiccelni, mert Kornai életútja a besorozott munkaszolgálatostól, a kiskunhalasi református gimnáziumon át 1947-ig, a Szabad Nép ipari rovatáig, és még tovább, maga a napi politika bornírtságának fokozatos megtagadása. Annak mind mélyebb szakmai, majd emberi-politikai felismerése, hogy bármik legyenek a szándékai, idióta az a társadalmi berendezkedés, amely nem értve meg, hogy a történelmet esendő emberek csinálják, mindenestől el akarja törölni a múltat, és törve-zúzva tiszta lapot akar nyitni abban a meggyőződésben, hogy csak ő látja tévedhetetlen tisztasággal a jövőt, amely a mindig átmenetinek hazudott pokoljárás után csupa jót hozhat az általa szeretett népnek.
Kornait - csúsztassa bármely alsóbb fiókba – szakmailag nem tudta megkerülni a Kádár-rendszer. Gazdasági szerkesztője volt a kommunista pártlapnak, hogy aztán az ipari rovatból, a valóság és a meghirdetett elvek közötti ellentmondások elől a szerkesztőségi titkári, lapszerkesztői székbe, mások kézirataiba meneküljön. Lehet, hitte, hogy menekülhet, pedig nem volt menekvés. 1954-ben egy Rákosi-ellenes párttaggyűlésen részese lett a Nagy Imre-párti Szabad Nép-lázadásnak, ami miatt 1955-ben többekkel együtt eltávolították a laptól. És milyen többekkel! Gímes Miklós, Vásárhelyi Miklós, Kende Péter, Lőcsei Pál, Losonczy Géza, Fekete Sándor, Méray Tibor, Novobáczky Sándor – az a Nagy Imre körüli szellemi kör, amely szembeszállt Rákosi Mátyással, s amely a Petőfi Kör, hónapok múltán pedig az 1956-os forradalom értelmiségi vezető közegét adta.
Nem akarunk itt még csak vázlatos életrajzot sem közölni. Olvassák A gondolat erejével címen 2005-ben megjelent rendhagyó – több mint - önéletírását. De egy vázlatot mégis muszáj felskiccelni, mert Kornai életútja a besorozott munkaszolgálatostól, a kiskunhalasi református gimnáziumon át 1947-ig, a Szabad Nép ipari rovatáig, és még tovább, maga a napi politika bornírtságának fokozatos megtagadása. Annak mind mélyebb szakmai, majd emberi-politikai felismerése, hogy bármik legyenek a szándékai, idióta az a társadalmi berendezkedés, amely nem értve meg, hogy a történelmet esendő emberek csinálják, mindenestől el akarja törölni a múltat, és törve-zúzva tiszta lapot akar nyitni abban a meggyőződésben, hogy csak ő látja tévedhetetlen tisztasággal a jövőt, amely a mindig átmenetinek hazudott pokoljárás után csupa jót hozhat az általa szeretett népnek.
Kornait - csúsztassa bármely alsóbb fiókba – szakmailag nem tudta megkerülni a Kádár-rendszer. Gazdasági szerkesztője volt a kommunista pártlapnak, hogy aztán az ipari rovatból, a valóság és a meghirdetett elvek közötti ellentmondások elől a szerkesztőségi titkári, lapszerkesztői székbe, mások kézirataiba meneküljön. Lehet, hitte, hogy menekülhet, pedig nem volt menekvés. 1954-ben egy Rákosi-ellenes párttaggyűlésen részese lett a Nagy Imre-párti Szabad Nép-lázadásnak, ami miatt 1955-ben többekkel együtt eltávolították a laptól. És milyen többekkel! Gímes Miklós, Vásárhelyi Miklós, Kende Péter, Lőcsei Pál, Losonczy Géza, Fekete Sándor, Méray Tibor, Novobáczky Sándor – az a Nagy Imre körüli szellemi kör, amely szembeszállt Rákosi Mátyással, s amely a Petőfi Kör, hónapok múltán pedig az 1956-os forradalom értelmiségi vezető közegét adta.
Kirúgása után Kornai a közgazdaság-tudományba vetette magát. 1955-ben az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársa. Főhivatása lett a tudományos kutatás. 1956-ban végleg szakított a marxizmussal, a forradalom leverése után nem volt hajlandó belépni a Magyar Szocialista Munkáspártba. Az 1956-ban megvédett A gazdasági vezetés túlzott központosítása című kandidátusi értekezését nyilvánosan revizionista írásnak, ideológiai árulásnak minősítették. Eltávolították az akadémiai kutatóintézetből.
Írtuk, dugdosták mindenféle fiókba, de hiába. 1961-ben megkapta az egyetemi doktori fokozatot, 1965-ben az akadémiai doktori tudományos fokozatot. Később az MTA Közgazdaságtudományi Intézet kutatóprofesszorává nevezték ki.
1980-ban aztán megjelent A hiány, talán legnagyobb hatású kötete, amely leszámolt a szocialista gazdaságpolitikával, a centralizált tervgazdasággal. Bemutatta, hogy a hiány nem a hibásan megállapított árak vagy a szakszerűtlen tervezés következménye, hanem a szocialista rendszer olyan sajátossága, amely belső természetéből fakad. Bevezette a puha költségvetési korlát fogalmát, amely azt a társadalmi jelenséget írta le, amelyben a szocialista (de nem csak szocialista) vállalatok és intézmények jelentősen és rendszeresen is túlléphetnek az ésszerű pénzügyi korlátokon. Nem kell szembenézniük a csőd lehetőségével, mert – ilyen vagy olyan formában – számíthatnak a központ, az állam segítő támogatására...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.