Szerző: PUNGOR ANDRÁS
2018.01.18.
– Tanára volt, beszélgetőkönyvet írt vele, ahogy mesélte korábban, ültek Orbán Viktorék konyhájában, és olyan hangosan vitatkoztak, hogy Lévai Anikónak kellett közbeavatkoznia. Elképzelhetőnek tartja, hogy újra leüljenek egymással?
– Kizárt. 2010-ben beszéltem vele utoljára. De miről is csevegnénk? Talán csak a családtagjai tudnak beszélgetni vele, más nem. Elsőéves egyetemista kora óta ismerem, hullámzó, konfliktusos volt a viszonyunk.
– Már a ’94-es interjúkötetben is felvetette: sokan úgy vélik, ha hatalomra kerül, diktatúra felé viszi az országot. Orbán erre úgy reagált, akkor változott meg a feléjük irányuló osztatlan jóindulat, amikor kiderült, a Fidesz nem egy mosolygós gyerekcsapat, nem néhány okos fiú gyülekezete.
– Ebben sok igazság van. Nem tetszett, ahogy a székházügyben támadták őket, hiszen más pártok is ugyanezt csinálták. Szerintem inkább az volt az össztűz oka, hogy féltékenyek voltak a Fideszre. 1993-ban 53 százalékon álltak a biztos pártválasztók körében, nagyobb volt a népszerűségük, mint az összes többi pártnak együttvéve.
– Mert fiatalok voltak, és tiszták?
– Racionális, egyszerű volt a szókészletük, a bonyolult ügyekre is egyszerű megoldásokat kínáltak. Ez furcsa volt, mivel a rendszerváltozás idején semmi sem tűnt annak. Orbán manapság nyilvánvalóan visszás személyiségjegyei már 19 éves korában is megvoltak, de ezek csak később váltak dominánssá. Fiatal oktatóként jól viseltem az ilyen extravagáns, kötekedő fiatalokat. Amikor a parlamentbe kerültek, övék volt a legszakszerűbben politizáló párt az első négy évben. 1994-es politikai irányváltásukat nem néztem jó szemmel. Hihetetlennek tartottam, hogy egy párt képes egyik oldalról a másikra állni. Akkoriban Kövér László volt a stratéga, Viktor inkább a végrehajtó, aki hajlamos volt hallgatni bárkire, akár Stumpf Istvánra, Fellegi Tamásra és másokra. 1998-ig tartott ez az időszaka...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.