Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2018.01.07.
Orbán nagy levelező.
Imádtam már a decemberi sorait is, amiket a határon túli magyaroknak rótt, kérve támogatásukat. De legjobban a segélykérő írásaiért bomlok.
Miniszterelnökünk ugyanis imád segítséget kérni.
Emlékezzünk, ahogy annak idején a rezsicsökkentő küzdelemben is mily szívhez szólóan esdekelt. Megszólította azokat, akiket ő a legjobban szeret, akikért él, akikért ő és stábja éjt nappallá téve küszködik, hogy álljanak mellé a harcban. Abban a harcban, amit ő vív értünk, és ahol vannak olyan hálátlan szemetek, akik nem ismerik fel, hogy miattuk is feszül meg a kedves vezető és kedves apparátusa.
Egy olyan országban, ahol a legtöbbek gyomra összeszorul, ha hivatalos levél érkezik, öröm, hogy a legfőbb vezetőtől csak szép sorok érkeznek. Óvó, figyelmeztető irományok, melyekből azon felül, hogy emlékeztetnek, kitől függ jelenünk és szép jövőnk, arra nézvést kapunk megerősítést, hogy minden módon gondunk viseltetik.
Ezek a levelek megmutatják, milyen emberi ő, milyen humánus. Hogy
távol áll tőle a gőg, távol áll, hogy felettünk érezze magát.
Nincs meg a pásztor a nyáj nélkül. A pásztor egy közülünk, csak éppen azon képessége miatt, hogy jól tud terelni, kiválasztott lett, de tudja jól, hogy kell a nyáj támogató bégetése. Megmutatja, hogy számít a másik is.
Különösen ijesztő hát e gesztus bevetése. Mert nehéz megfogni aljasságát és kiszámítottságát.
Nehéz leleplezni, mekkora hazug szemétség az egész.
Hát, lehet építeni például a csapat-, pontosabban a csordaszellem terelő hatására és a gőgre. Jaj, hiszen ezen is túl vagyunk már rég. Olyan ez, mint amikor boldog az egész família, hogy a papagáj, Pityuka ki tudja mondani, hogy „dögölj meg”, de sokadjára már unalmas, fel sem tűnik senkinek, duguljon el ez a hülye madár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.