Szerző: DZINDZISZ SZTEFAN
2018.01.28.
Először nézzük azt, hogy mennyi pénzből élnek a nyugdíjasok. A KSH adatai szerint az elmúlt évtizedben jóval több pénzt vihettek haza: amíg 2005-ben a 60-69 éves korosztálynak átlagosan 899 019 forint volt a nettó éves jövedelme, addig 2015-ben már 1 284 818. A 70 évnél idősebbeknél ugyanez a két szám 837 294 és 1 311 332. Azaz jól látszik, hogy a 70 év felettiek alacsonyabb összegről indulva előzték be a 60-as korosztályt. Ez részben annak is köszönhető, hogy amíg utóbbiaknál egyszer (2008-ról, 2009-re azaz a válság kitörésekor) csökkenést mért a statisztikai hivatal, addig utóbbiaknál folyamatos volt a növekedés.
És hogy ez mire elég? A statisztikusok arról is megkérdezték az időseket, hogy mennyi pénzből tudnának megélni. A 2016-os adatok szerint a legnagyobb pénzigénye a 65-69 év közöttieknek van, akik az egy főre jutó 79,5 ezres nettó jövedelmet nagyon szűkösnek, a 272,2 ezreset pedig nagyon jónak nevezték. A 60-64 évesek ezzel szemben már az egy főre jutó 248,6 ezer forintos havi jövedelemmel is feltétlenül elégedettek lennének, és nagyjából ennyit képzelnek ideálisnak a 75 év felettiek is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.