Szerző: ÁBRAHÁM ANDRÁS
2018.01.02.
Mikor megbeszéltük a találkozót, volt egy megjegyzése: lesz mit mondania, mert nem túl boldog amiatt, amerre a világ és Magyarország dolgai tartanak.
Mire gondolt?
Én és sokan mások ugyanis nem ülünk Mészáros Lőrinc helyén, nem vagyunk Fidesz-oligarchák.
A relatív vesztesek igen széles körét, amelynek legalább annyi lélektani, mint anyagi motivációja van, nem szabad félvállról venni. Hogy miért? A globalizáció relatív vesztes rétegéhez tartozók szavazták meg a Brexitet egy olyan országban, amely a globalizáció legnagyobb nyerteseinek egyike. Különösen pénzügyileg. Ez önmagában totális abszurditás. Ez a réteg ültette elnöki székbe az Egyesült Államokban Donald Trumpot, amely ország évtizedeken át a globalizáció motorja, továbbá egyértelműen a legnagyobb nyertese volt, és még ma is az.
Az amerikaiak és az angolok az elmúlt másfél évtizedet azonban elaludták. A britek tekintélyes része abban a hitben él, hogy Anglia még mindig világhatalom. Nem veszik figyelembe, hogy az elmúlt évtizedekben alapvetően átrendeződött a világ. Megjelentek a versenyképes európaiak, EU-n belül és kívül, de a kínaiak, az indiaiak, a dél-koreaiak, a mexikóiak vagy a brazilok is. Egy átlagos, a középosztály alján élő vidéki angol még arra gondol, hogy országa a világ termelésének tekintélyes részét adja. Persze, 1948-ban még valóban a 12 százalékát adta, de ma kettőt. Az Egyesült Államok esetében is sokan azt hiszik, hogy az ország mindent megtehet.
Olyan mértékűvé vált azonban összefonódás a politika, a társadalom és a gazdaság terén, hogy senkiről sem mondható ki az, hogy független. Ez pedig azt jelenti, hogy senki sem dönt kizárólag magáról. Éppen ezért maximalista döntést senki sem tud hozni, csak optimálisat, ami az előnyök és hátrányok legkedvezőbb egyenlegét jelenti. Ez egy roppant egyszerű összefüggés, ám sok ember még ezt sem képes belátni. Ők azok, akik kapják az arcukba és elhiszik azt a maszlagot, hogy függetlenek, büszkék és erősek vagyunk. Körükben pedig egyre erősebb a frusztráltság, az indulat...
Egyre gyorsabb, kölcsönös összefüggéseket erősítő-mélyítő és egyre nehezebben megérthető és követhető léptékkel a globalizáció irányába tartunk. Ez nem újdonság. Ezt a folyamatot megfordítani nem lehet. Ennek a változásnak vannak vesztesei és persze nyertesei is. Ugyanígy volt ez a rendszerváltáskor is. Ugyanakkor a vesztesek között különbséget kell tenni. Vannak abszolút és relatív vesztesek. Ha itthon a rendszerváltás utáni, s főleg ha a 2010 utáni időket nézem, akkor magam és a lakosság jelentékeny részét fel tudom fogni relatív vesztesnek.
Én és sokan mások ugyanis nem ülünk Mészáros Lőrinc helyén, nem vagyunk Fidesz-oligarchák.
Ahogy korábban magam az MSZP és az SZDSZ köreihez sem tartoztam. Megélek tehát, anyagilag rendben, lelkileg egyre nyomasztóbban.
A relatív vesztesek igen széles körét, amelynek legalább annyi lélektani, mint anyagi motivációja van, nem szabad félvállról venni. Hogy miért? A globalizáció relatív vesztes rétegéhez tartozók szavazták meg a Brexitet egy olyan országban, amely a globalizáció legnagyobb nyerteseinek egyike. Különösen pénzügyileg. Ez önmagában totális abszurditás. Ez a réteg ültette elnöki székbe az Egyesült Államokban Donald Trumpot, amely ország évtizedeken át a globalizáció motorja, továbbá egyértelműen a legnagyobb nyertese volt, és még ma is az.
Az amerikaiak és az angolok az elmúlt másfél évtizedet azonban elaludták. A britek tekintélyes része abban a hitben él, hogy Anglia még mindig világhatalom. Nem veszik figyelembe, hogy az elmúlt évtizedekben alapvetően átrendeződött a világ. Megjelentek a versenyképes európaiak, EU-n belül és kívül, de a kínaiak, az indiaiak, a dél-koreaiak, a mexikóiak vagy a brazilok is. Egy átlagos, a középosztály alján élő vidéki angol még arra gondol, hogy országa a világ termelésének tekintélyes részét adja. Persze, 1948-ban még valóban a 12 százalékát adta, de ma kettőt. Az Egyesült Államok esetében is sokan azt hiszik, hogy az ország mindent megtehet.
Olyan mértékűvé vált azonban összefonódás a politika, a társadalom és a gazdaság terén, hogy senkiről sem mondható ki az, hogy független. Ez pedig azt jelenti, hogy senki sem dönt kizárólag magáról. Éppen ezért maximalista döntést senki sem tud hozni, csak optimálisat, ami az előnyök és hátrányok legkedvezőbb egyenlegét jelenti. Ez egy roppant egyszerű összefüggés, ám sok ember még ezt sem képes belátni. Ők azok, akik kapják az arcukba és elhiszik azt a maszlagot, hogy függetlenek, büszkék és erősek vagyunk. Körükben pedig egyre erősebb a frusztráltság, az indulat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.