Szerző: Tbg
2018.01.28.
Olyasmi történt vasárnap a Kossuth téren, amire régóta nem volt példa a magyar politikában: a Jobbik és a Fidesz-KDNP kivételével az összes ma komolyan vehető párt megállapodott egy közös oktatáspolitika alapjaiban.
A megállapodás hátterében ráadásul nem valami titkos alku, hanem egy több hónapos egyeztetés áll, amelyet nem is a pártok, hanem a Tanítanék Mozgalom és az Oktatási Hálózat hoztak össze.
Sok, igen súlyos probléma van a magyar demokráciával, amelynek az egyik legszembetűnőbb tünete a folyamatos széttagoltság, az egyet nem értés a legpiszlicsárébb ügyekben is.
Ennek pedig nem csupán az a veszélye, hogy a legnagyobb kisebbséget – amely jelen pillanatban a Fidesz-KDNP – hatalomba tudja tartani. Ez a dolog politikai része. Sokkal nagyobb veszély, hogy - ahogy az egyik felszólaló Szentgyörgyi Albertet idézte – Magyarorszég jövője úgy fog kinézni, ahogy a ma iskolája.
A mai magyar iskola pedig túlságosan központosított, a szakmai kreativitásnak írmagját sem képes elviselni.
Nem is ragoznám a szót tovább, a következő, a magyar oktatást meghatározó alapelvekről tehát mostantól nem fog egymással vitatkozni az MSZP, az LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd, az MLP és a Momentum Mozgalom:
- A gyerekek érezzék jól magukat az iskolában, az iskola nem rabszolgatelep.
- Személy– nem rendszerközpontú oktatás
- Esélyegyenlőség
- Csökkenteni kell a tananyag mennyiségét
- A lexikális tudás erőltetését (adatok koncepciótlan magolása) háttérbe kell szorítani.
- Kritikus gondolkodásra nevelés
- Különleges bánásmódot igénylő gyerekek kiemelt segítése
- Szabad tankönyv– és módszerválasztás
- Csökkentsék a pedagógusok terheit, stabil, kiszámítható bérezés
- A GDP 6%-át az oktatásra kell fordítani
- Új közoktatási törvényt kell alkotni
- Az oktatáspolitikai döntéshozatalt széleskörű társadalmi egyeztetés előzze meg
Az esemény végén az Oktatási Minimum molinóját együtt a színpadon tartva sorakoztak fel a pártok képviselői, hogy megerősítsék a megállapodást.
Nem kis feladatvállalás ez a pártoktól, hiszen ezzel tulajdonképpen egy komoly kampányfelületről mondtak le egymás javára, már ami az alapelveket érinti...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.