2018. január 10., szerda

HÍD A SEMMIBE ÉS CSEPELRE

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: csú
2018.01.10.


Csepelnek a sárgával jelzett Albertfalvai hídra volna szüksége évtizedek óta, ez a térképen is jól látható. Az Orbán-kormány e helyett presztizs-beruházásként a kékkel jelzett Galvani hidat akarja felhúzni. A csepelieknek ebből semmi haszna nem lenne, de Borbély Lénárd és Németh Szilárd nem mer egy szót sem szólni...

Új Duna lesz a neve a csepeli Szigetcsúcson megépülő hídnak – hozta a hírt a hvg.hu. A hírportál a Magyar Közlönyben megjelent határozatra hivatkozva írja, hogy a Galvani utca–Illatos út-vonalában egy új, a kötöttpályás közlekedéssel együtt kétszer három forgalmi sávos Duna-híd épülhet.

Épülhet. Ez kulcsszó, ugyanis egyelőre az egész projekt kapcsán annyi biztos, hogy csak a tervezésére közel félmilliárd forintot (egész pontosan 441 milliót) költ el a kormány. Hogy végül mikor lesz ebből valami, egyáltalán: lesz-e belőle bármi, az ugyanúgy kérdés, mint az is, hogy lenne-e egyáltalán haszna, létjogosultsága neki.

Csepeli szempontból nagyon sok biztos nem, a híd nyomvonala ugyanis kb. 2 km-re haladna a Rákóczi hídtól, csepeli hídfőjénél pedig egyelőre csak pár lepusztult bérház, a szennyvíztisztító meg némi szántóföld van (más kérdés, ha a kormány tényleg benyújtja, és netán el is nyeri a 2023-as atlétikai vébére szóló budapesti pályázatot, akkor annak a főlétesítménye, a 40 ezer fős atlétikai aréna épp a szóban forgó területen terülne el).

Az új hídról ami fontosat még lehet tudni, hogy a terveztetésére közel félmilliárdot most úgy tapsol el a kormány, hogy

Tarlós István főpolgármester szeptember végén világosan kimondta, hogy a főváros nem akar ilyen hidat.


(Ennek oka a 18. és 19. kerület határán fekvő kiserdő kivágása miatti polgármesteri para, amiről itt lehet olvasni például.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.