Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2018.01.13.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a teljes összeg visszakövetelésére tesz javaslatot az EU-nak, és ha ez így lesz, akkor 12 milliárd forintot kell visszafizetni a magyar adófizetők pénzéből azok miatt a súlyos szabálytalanságok miatt, amelyeket az OLAF tárt fel az Elios Innovatív Energetikai Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert EU-pályázatokon – írja szombati Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos, az LMP társelnöke:
...Sötétség délben (is): az MTI ismét nem jött el a sajtótájékoztatómra, ez az utóbbi időben rendszeres. Pár dolog, amit elmondtam:
- Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése nyilvánvalóvá tette, hogy a rendszerváltás utáni magyar közélet legsúlyosabb politikai és morális válságát okozta a köztéri LED lámpaizzók cserélye
-Tegnap nyilvánvalóvá vált, amit az LMP évek óta állít: a LED izzók ügye a legmagasabb politikai köröket egészen közvetlenül elérő korrupciós ügy
-A miniszterelnök és veje egy nagy lépéssel közelebb került a börtönhöz, de az ügy számos magas rangú politikust, többek között Lázár Jánost és Horváth István államtitkárt (jkorábbi szekszárdi trafikos polgármester) is közvetlenül érinti
-Az LMP korábban számos megdönthetetlen bizonyíték alapján tett feljelentést, az nyomozó ügyészség a bizonyítékokat nem döntötte meg, de gyakorlatilag indoklás nélkül vádemelés nélkül lezárta az ügyet.
-Az LMP követeli, hogy ahogyan a metró beruházásánál, úgy Csepreghy Nándor és a kormány ebben az ügyben is haladéktalanul hozza nyilvánosságra az OLAF jelentését.
-A jelentés ténye miatt is, de az azóta összegyűlt adatok alapján is nyilvánvaló, hogy az ügyben újabb feljelentést fogunk tenni.
-Az eddigi adatok alapján csak saccolható, hogy a miniszterelnök veje mennyi pénzhez jutott törvénytelenül, ez az összeg 2-4 milliárd forint között lehet, ezért a pénzért egy átlagos magyar állampolgár az időszámítás kezdete óta kellett volna, hogy dolgozzon
-Az OLAF a teljes összeg visszakövetelésére tesz javaslatot az EU-nak, ha ez így lesz, akkor 12 milliárd forintot kell visszafizetni az adófizetők pénzéből. Ennyi pénzt ugyan tavaly M.Lőrinc egy hónap alatt megkeresett, azonban ebből 12 ezer diáknak lehetett volna 1 milliós ösztöndíjat fizetni, vagy ha úgy tetszik, minden magyar állampolgár 1200 forinttal száll bele a miniszterelnöki buliba.
-A miniszterelnök ezzel ugyan közelebb került a börtönhöz, de természetesen utolsó leheletéig küzd ellene. Ennek fényében rendkívül nyugtalanító az a nyilatkozata, ami szerint ha az EU nem ad pénzt, majd tarhálunk Kínától. Ha ugyanis Polt az OLAF jelentés ellenére sem nyitná újra az ügyet, egészen komolyan felmerülhetne az EU pénzek felfüggesztése. Azonban ahogyan az EU a támogatásokat az európai értékek és érdekek képviseletéért adja az országnak, Kína pedig a kínai érdekek képviseletéért adna kölcsön. Ha a miniszterelnök saját bőrének mentése miatt erre a váltásra készül, akkor nem csak a hazáját, hanem egész Európát elárulja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.