Szerző: PuPu
2018.01.04.
Orbán pofátlansága olyan szép, hogy az ember el is felejt dühöngeni rajta, hiszen amikor Mészáros Lőrincnek hívják, akkor az ország leggazdagabb magánszemélyei közé tartozik, amikor meg miniszterelnöknek, akkor úgy bánik az ország - a te, az én meg a Tót Ottó - pénzével, mint egy középkori uralkodó a kincstárával.
Szerintem ott is tartja a gatyája zsebében, és gyönyörködve morzsolgatja szotyolázás közben - mikor mi akad a kezébe, hol egy mogyoró, hol egy erőmű...
Szeretett Vezérünk ugyanis pénzt kér a választóktól nemes céljai támogatására, merthogy ami rendelkezésére áll, az kevés az előtte tornyosuló gigászi feladathoz - üres a kincstár, jól tudja.
És onnan tudja jól, hogy ő volt az, aki kilopta belőle a lóvét, a maradékból meg stadionokat építget, merthogy ez a hobbija, meg a zsebhoki.
Nem az a fájdalmas ebben, hogy ez már valóban az elszemtelenedés csúcsa, hanem az, ahogy erre magyarember reagál a Nyugati Pályaudvar előtt.
A sok kilógó seggű szegényember mellébeszél, meg azt mondja, hogy ha lenne pénze, támogatná a kormányt az előtte álló harcokban anyagilag, így csak minden másban - ahelyett, hogy elküldené a francba azt, aki az ország legnagyobb tolvaja, aki emellett legfeljebb beteg elméje rémeivel folytat kilátástalan harcot - igaz, azt legalább állandóan.
Gyermekkorunkban is kellett egy ismeretlen és megfoghatatlan fogalom, amitől retteghettünk, akkor ezt - családi tradíciótól függően - hol Mumusnak, hol Bumbusnak hívták, és a neve említésére is rettegve bújt a kisgyerek a dunyha alá.
Igaz, akkor mi négyévesek voltunk, mostanra meg a társadalmat sikerült elmeállapotát tekintve egy négyéves szintjére zülleszteni, mondván jön a Migráncs, mars a dunyha alá - de előtte perkáld le a dunyhahasználati díjat.
Siralmas.
A nép libasültet akar enni, miközben kulcsot ad a rókának a libaólhoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.