Szerző: SÁNDOR ZSUZSANNA
2018.01.31.
– Miért épp a félelmet kutatja?
– Tudományos kihívásnak tekintettem, hogy az agy mandulamagjával, vagyis az amygdalával kezdjek foglalkozni. Ez egy páros agyi régió, a halántéklebenyben kétoldalt található. Meghatározó szerepe van például a félelemmel kapcsolatos érzelmi emléknyomok kialakításában és a válaszreakciók előhívásában. Ezt kísérleti pszichológiai kutatások is igazolták már. Ám arról, hogy az amygdalát egyáltalán milyen idegsejtek alkotják, hogyan vannak összekapcsolva és miként áramlik bennük az információ, nagyon keveset lehetett tudni.
– Mi ennek az oka?
– Az amygdala általunk vizsgált részében hasonló idegsejtek vannak, mint az agykéregben, amely jól rétegzett, strukturált terület. Az agykéregről készített felvételeken könnyű megkülönböztetni, milyen sejteket látunk. Az amygdala azonban nem ilyen. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha nagyon sok neuront összeráznánk egy dobozban. Nincsenek rétegei, és az idegsejtek alakja sem felismerhető. Ezért genetikailag módosított egértörzseket kellett létrehoznunk a vizsgálatainkhoz. Amikor 2012-ben az MTA Lendület pályázat segítségével, munkatársaimmal elkezdtük a kutatásainkat, először olyan módszereket és műszereket kellett kifejlesztenünk, amelyekkel az amygdala belső szerkezetébe pillanthatunk, és meg tudtuk különböztetni a sejteket. Ezzel lehetővé vált a köztük lévő kapcsolatok megfejtése is. Azelőtt ilyen módszerek nem voltak. De más is motiválta a kutatásainkat.
– Mégpedig?
– Ez az agyi terület nemcsak a félelemi reakciókat kódolja, hanem sokféle más viselkedést is. Például a pánikreakciók innen indulnak, vagy az undor érzelmi nyomai is itt rögzülnek. Ha valaki egy étteremben romlott ételt kap, és rosszul lesz tőle, oda többé nem fog bemenni. A kellemetlen, fájdalmas emléknyomok memorizálása és a válaszreakciók kialakítása az amygdalától függ. Mi azt próbáltuk feltárni, milyen sejtközi kapcsolatok szabályozzák ezeket a folyamatokat.
– Felfedezték, hogy az amygdalában minden serkentő neuronhoz két gátlósejt kapcsolódik. Ezek a gátlósejtek párhuzamosan, egymástól függetlenül működnek, de más-más szerepük van, és eltérő módon járulnak hozzá a félelmi emléknyomok kialakításához. Mi a jelentősége ennek?
– Egyrészt tudományos jelentősége van, mivel ezt a speciális kapcsolódási mintázatot az agykérgi hálózatokban eddig sohasem sikerült feltérképezni. A felfedezésünk gyakorlatilag új frontvonalat nyitott az agykutatásban, segít annak a megértésében, hogy az emlékezés miként valósul meg az idegsejthálózatok szintjén. Az persze korábban is ismert volt, hogy az emléknyomok kialakulásának egyik mechanizmusa az asszociatív tanulás. A klasszikus pavlovi kísérletben az állat például fényjelzést kap, és rögtön utána enyhe elektromos sokkot. Ha ezt néhányszor megismétlik, az állat már a fény felvillanására félelmi reakciót mutat. Az emberek mindennapi félelmi tanulása is ehhez hasonló. Mondjuk valaki belép egy szobába, ahol valamilyen nagyon kellemetlen élmény éri. A későbbiekben igyekszik elkerülni azt a helyet. De mi zajlik le ilyenkor az agyában? Ahhoz, hogy az amygdalában egy ilyen emlék bevésődjön, sokféle impulzust kell egyszerre rögzíteni. A neuronoknak „emlékezniük” kell arra, hogy hol történt a kellemetlen dolog, mikor, milyen volt az időjárás, ki volt a szobában, mit csinált és a többi. És nagyon fontos a sokféle memórianyomot időben is összekapcsolni. Ebben van meghatározó szerepük az amygdala párhuzamosan működő gátlósejtjeinek. Az egyik azt szabályozza, hogy a kódolást végző serkentő neuronok mikor aktivizálódjanak, és működésüket időben összehangolja. A másik gátlósejt pedig azt határozza meg, hogy melyek legyenek azok a neuronok, amelyek az adott emléknyomot elraktározzák...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.