Szerző: KÁLMÁN LÁSZLÓ
2018.01.17.
Minden programot receptként kell felfognunk, szakszóval eljárásként (angolul: procedure), amiben a számítógépnek előírjuk bizonyos tevékenységek végrehajtását. De egy programon belül is több különböző eljárás szokott lenni (például a sokat emlegetett modularitás jegyében), amik már a program futása során kerülhetnek sorra.
Itt van például egy eljárás Pascal programozási nyelven:
procedure kukucs;
begin
writeln('Kukucs!');
end
Az első sor közli, hogy egy eljárást fogunk megadni, amit a kukucs névhez társítunk, ezen a néven tudunk majd rá hivatkozni. A begin és az end közötti rész az eljárás törzse, ez a voltaképpeni recept. A példában a recept egyetlen utasításból áll, a writeln azt jelenti, hogy egy betűsorozatot (karaktersorozatot, stringet) kellene a képernyőre kiírni, utána zárójelben áll az, hogy mi legyen az a string (a Kukucs! string; az előtte és utána álló aposztróf csak annak a jele a Pascalban, hogy ami közöttük van, azt vegye stringnek).
A programon belüli sok eljárás közül ki kell tüntetni azt, aminek a program elindításakor elsőnek kell elindulnia, az összes többit majd vagy ez indítja el, vagy valamelyik, amit ez indított el, stb. A különböző programozási nyelvekben más-más módon tüntetik ki ezt az első, fő eljárást, például sok nyelvben az a konvenció, hogy main-nek kell elnevezni. (Pont a Pascalban nem.) Hogy hogyan indít el egy eljárás egy másikat? Hát pont úgy, mint a mi kukucs eljárásunk a writeln nevű eljárást, egyszerűen a nevén szólítva, vagyis az eljárás neve egyben a recept egyik utasításaként használható. (Hogy mi a helyzet a név után álló zárójeles dologgal, arra mindjárt visszatérek.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.