Szerző: Határátkelő
2018.01.23.
„Nem vagyok abban biztos, hogy képes vagyok pontokba összeszedni, miért is jó nekem most ott, ahol vagyok, de szeretném kicsit más formában megfogalmazni és megosztani veled és az olvasókkal.
Már gondolkodom rajta egy ideje, hogy megírjam-e ezt a levelet. Nem gondolom, hogy az életem annyira különleges lenne, hogy papírra kéne vetni, de ma rászántam magam.
Idén leszek 35 éves. Nő vagyok, anya vagyok, feleség vagyok. Nem így volt ez, mikor tíz éve elhagytam az országot: 25 voltam, nő voltam és egyedül. Azóta éltem Írországban, Angliában és végül Németországban kötöttem ki.
Írország és Anglia arra volt jó, hogy megtanuljak angolul, felnőjek, megtanuljak problémákat megoldani, felfedezzem Európát szabadnapjaimon. És arra is jó volt, hogy megtapasztaljam, milyen magányosnak lenni egy szigeten, amiből egy idő után elegem lett, mert mit ér a sok élmény, ha nincs kivel megosztani.
Aztán a legnagyobb ködből és semmiből lett valakim, akinek már megfoghattam a kezét, akivel lehettek közös élményeim, akivel gyereket akartunk s végül Németországban kötöttünk ki, ahol Ő már otthon volt.
Így kerültem 30 évesen egy 7000 fős kisvárosba, nyugalomba és ma már mondhatom nyugodtan, az otthonomba. Életemben először otthonra leltem..."...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.