BEZZEG A MI IDŐNKBEN

HUPPA BLOG
Szerző: CS. KÁDÁR PÉTER
2018.01.20.

Bezzeg a mi időnkben A diáktüntetés okán ismét felizzott a vita, hogy hogyan is volt az, hogy bezzeg a mi időnkben csak szívtuk magunkba a tudást, mint szivacs. Tekintsünk el attól, hogy szívta a rossebb. Én csak azért kaptam négyest oroszból, mert a tanáraim tudomásul vették, hogy idegennyelv vak vagyok. Van ilyen. Más meg a matekkal birkózott nehezen, megint más az olvasással. Az, hogy mit szívtunk magunkba, nagyon nagy mértékben függött a tanügy harcosának személyiségétől. Én pl. csaknem szerelmes lettem nyolcadikban az ofőbe, egyszer haza is kísértem, de már nem emlékszem rá, mit tanított. Arra igen, hogy a 7-8-os matek tanárnőm mit, mert ő már kevéssé volt fiatalka, viszont egy pisszenés sem volt az óráján, olyan izgalmasan tanította a matekot. Vagy ott volt Biczó Karcsi bácsi, a gimis matektanárom, aki zoxó nélkül buktatta a “továbbtenyésztésre nem alkalmas” marhákat, mégis mindenki szerette őt – igaz, ő is szeretett mindannyiunkat. Még Maricát is, aki miniben járt a suliba, és mindig úgy hívta ki a táblához, hogy “Ballagjon ki Mariska, hadd halljunk valami hülyeséget, hogy a Kádár Péter is kapjon elégtételt, mert reménytelenül szerelmes magába.” És persze voltak rossz tanáraink is, az ilyenek óráin olvastam a pad alatt a Rádiótechnikát, és ábrándoztam arról, hogy ha lenne pénzem forgókondenzátorra, milyen csuda vevőkészüléket építenék – még a luxemburgi rádiót is fogná. (Aztán lett, és fogta.) A legtöbb óra a ma már korszerűtlennek tartott frontális módon zajlott le. Vagyis a tanár beszélt, a diák meg némán úgy tett, mint aki figyel. Ennek egyik oka a 40-55 fős osztálylétszám volt. Nagy tömeget csak frontálisan lehet tanítani. A másik, hogy a mai gyerekek, kamaszok közel sem olyan homogén tudással lépnek a tudás szentélyének kapuján által, mint ahogy mi tettük. Sokkal többféle és más-más színvonalú tudással érkeznek. Ezért indokolt a kis osztálylétszám és a közös problémamegoldás. Ráadásul, mivel szombaton is volt tanítás, az egy napra eső órák száma is kevesebb volt, mint mostanság. Még ráadásabbul, 50-70 év alatt nemcsak a könyvek által ment előbbre a világ, hanem önmagától is. Míg az őskorban egyetlen lap is elég lett volna a történelemkönyvhöz, most már annyi minden történt a világban a mi időnkhöz képest, amikor még a 68-as eseménysorozat sem volt része a tananyagnak. Szóval, nem érdemes a mi időnkre bezzegelni, különösen úgy nem, hogy a jótékony amnézát ellensúlyozandó, előkapjuk a bizonyítványainkat, nem is szólva az ellenőrző könyvünkről. Az én ált. isk. másodikos ellenőrzőmben pl. szerepel egy ilyen intő, hogyaszongya: “A szünetben csúnyán beszélt.” Anyukám rémülten kérdezte: Mit mondtál? Azt, hogy pina. És tudod, mi az? Persze, hogy tudom. Nekem is van. És büszkén a köldökömre mutattam. Akinek mostanában dolga volt bármelyik iskolában, elgyötört tanarakat és diákokat láthatott jól mérhető mennyiségben. Ha azt akarjuk, hogy a suli ne a Karinthy megírta fogház legyen, sürgősen változtatni kéne mindenen. Amit nem az oskolával kell kezdeni. Hanem a kormánnyal. Még inkább ezzel az egész feudálkapitalista rendszerrel, ami a létrejötte óta csak rombol.

ITT OLVASHATÓ