2018. január 12., péntek

A TANÉV KÖZEPÉN IS DÖBBENETES MÉRTÉKŰ A TANÁRHIÁNY

24.HU
Szerző: KOVÁCS MÁRTA
2018.01.12.


Több mint 300 aktív álláshirdetést találtunk, csak Budapesten nyolcvannál több betöltetlen tanári állás van jelenleg.

Miután tavaly szeptemberben Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, a pedagógushiány nem országos, hanem helyi jelenség, utánanéztünk, hány magyar települést sújt a lokálisnak mondott probléma. Megrendítő eredményre jutottunk: a tanév kezdete után közel egy hónappal több mint 180 olyan települést találtunk, ahol tanítót vagy szakos tanárt kerestek.

Azóta közel négy hónap eltelt, kíváncsiak voltunk, javult-e a helyzet. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ugyanis néhány nappal ezelőtt mindenkit megnyugtatott, mondván:

"megszűntek a problémák a köznevelésben".

A tárcavezető szerint vége van az átmenet nehézségeinek, megszűntek a működési problémák, bejáratott rendszerben folyik a tanítás, a köznevelés átalakításával jelentős terhet vettek le az önkormányzatok válláról.

Ám nem sokkal az első félév vége előtt nem érzékelhető jelentős javulás a tanárhiányban. A kormány által létrehozott Közszolgálati Állásportálon, a Közigálláson található álláshirdetések listáját átnézve kiderült, a tanév kezdete után hónapokkal is

147 olyan település van Magyarországon, ahol tanítókat, illetve szakos tanárokat keresnek.

Az eredményt ismét térképen is mutatjuk:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.