2018. január 17., szerda

A DEMOKRÁCIA ÉS A JOGÁLLAM KAPCSÁN NINCS ENGEDMÉNY - MONDTA AZ OSZTRÁK KANCELLÁR - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD 
Szerző: SZELESTEY
2018.01.17.


-  A konzervatív Wall Street Journal szerint a demokratikus reményeket sehol sem gázolták le kegyetlenebbül, mint Európa kellős közepén

- Orbán Viktor bűvészkedik a nemzeti konzultáció számaival, de nem biztos, hogy ily módon sikerült felturbóznia a kampányt

- Románia nem tűrhette az eddigi miniszterelnök magyarellenes kirohanását, mert az RMDSZ fontos támaszt jelent számára, pl. korrupció ellenes küzdelem felhigításában

FAZ

Az új osztrák kancellár úgy látja, a jogállam és a demokrácia kérdésében nem lehet engedményeket tenni, tehát ha valamely tagállamban e kettőt illetően rossz irányba mennek a dolgok. A lapnak adott hosszú interjúban Kurz hozzátette, hogy ha nem sikerül leépíteni a feszültséget, márpedig Kelet és Nyugat között egyre több az ellentét, akkor mind nehezebbnek bizonyul az együttműködés. Éppen ezért kíván Ausztria bizonyos esetekben hidakat építeni a két fél között. Arra a kérdésre, hogy mit kell tenni Magyarország és Lengyelország esetében, úgy válaszolt, hogy pontosan meg kell vizsgálni, ha valahol veszélybe kerül a demokrácia és a jogállam, vagy legalábbis ez a kép alakul ki. Itt egyértelmű a Bizottság felelőssége. Ő a maga részéről helyesli, hogy Brüsszel lépett a lengyelek ügyében. Ha azonban Varsónak nem sikerül eloszlatnia az aggályokat, akkor ott van a 7-es cikk, az osztrák kormány támogatni fogja az EU-t a kérdésben. Reméli azonban, hogy a vita tárgyalásos úton rendeződik.

A politikus úgy gondolja, hogy a kvótadöntés érvényes Magyarországra és Lengyelországra is, bár nem ért egyet azzal, hogy állandó rendszer keretében osszák el a menedékkérőket, ám az uniós döntéseket végre kell hajtani. Mindazonáltal úgy gondolja, csak az időt vesztegeti az unió, amikor az érintett 160 ezer ember elhelyezésével foglalkozik. Mert még ha működne a rendszer, akkor is rövid időn belül Németországba és Ausztriába települnének át azok, akiket akaratuk ellenére, mondjuk, Lengyelországba küldenek. A politikus fontosnak nevezte a szolidaritást, tehát hogy enyhítsenek az olaszok és a görögök terhein. Ám úgy gondolja, ehhez a legjobb módszer az, ha megerősítik a külső határok védelmét, ez egyben Schengen záloga. Azon kívül a kiindulási országokban, vagy azok közelében kell segítséget nyújtani, hiszen ott van rá a legnagyobb szükség. Végül pedig át kell venni az ausztrál és új-zélandi modellt, azaz lehetővé kell tenni az államok számára, hogy kiválogassák: kire van szükségük a válságövezetekből.

A politikus, aki a múlt heti párizsi látogatás után ma Berlinbe, német kollégájához utazik, fontosnak nevezte, hogy a készülő berlini kormánykoalíció az eddiginél sokkal többet akar tenni Európa reformjáért. De szükségesnek tartja, hogy Brüsszel adjon vissza döntési jogköröket regionális, illetve nemzeti szintre. Ugyanakkor megismételte, hogyAusztria nem kíván az eddiginél többet befizetni a 2020 után esedékes közös költségvetésbe. Arra is kitért, hogy az együttműködést szorgalmazza Oroszországgal, ám az EU nem fordíthatja el a fejét, amikor valaki megsérti a nemzetközi jogot. Viszont ha sikerül rendezni az ukrán viszályt, akkor lépésről lépésre vissza kell vonni a szankciókat.

Frankfurter Rundschau

A német szociáldemokraták helyettes frakcióvezetője szükségesnek tartja, hogy Európa szálljon szembe Trumppal, mert nem lenne jó, ha a következő amerikai elnök kénytelen volna a nyugati világ értékeinek romjain hivatalba lépni. Rolf Mützenich kedvezőnek nevezi, hogy a Fehér Ház jelenlegi gazdája csak kevés célját tudta elérni. De az eltelt egy év azt is bizonyította, hogy az amerikai demokráciát – Oroszországtól, Kínától, de akár az unió tag Magyarországtól és Lengyelországtól eltérően – nem lehet csak úgy legázolni, a fékek és ellensúlyok messzemenően működnek. Viszont a kormányzat szétesett, a diplomaták többsége belső emigrációba vonult. A jelek szerint még a legközelebbi munkatársak is semmibe veszik Trumpot, tudatlannak és ellenőrizhetetlennek tartják. Olyan ember kezében van a nukleáris indítógomb, aki már egy tweet-bejegyzéstől is képes kiborulni. Az USA ő alatta inkább biztonsági kockázat, semmint a béke garanciája.

Az uniónak fel kell lépnie ezzel a katasztrofális külpolitikával szembe, egyértelműen képviselnie kell az európai érdekeket és értékeket. De arra ügyelniük kell, hogy a globális feladatok megoldására ezután is együtt kell működnie az amerikai vezetés arra még alkalmas részével. A politikában egyfelől több Európa és demokrácia szükséges, másfelől meg kell őrizni a transzatlanti alapokat a Trump utáni időkre. A tekintélyelvű rendszerek nyomulására a biztonságpolitika „demokratizálásával” kell reagálni. Érvényesíteni kell továbbá a nemzetközi szabályokat, hitelesen meg kell büntetni azokat, akik megszegik a normákat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.