Szerző: PRESSER GÁBOR - SZTEVANOVITY DUSAN - HORVÁTH PÉTER
2017.12.25.
ITT NÉZHETŐ MEG
2017. december 25., hétfő
A PADLÁS
YOUTUBE
Szerző: PRESSER GÁBOR - SZTEVANOVITY DUSAN - HORVÁTH PÉTER
2017.12.25.
Előadók: Attila Kaszás, Éva Igó, Nóra Tábori, Géza D. Hegedűs, László Méhes, Péter Rudolf, Erika Pápai, Géza Rácz, Péter Balázs, András Sipos...
ITT NÉZHETŐ MEG
Szerző: PRESSER GÁBOR - SZTEVANOVITY DUSAN - HORVÁTH PÉTER
2017.12.25.
ITT NÉZHETŐ MEG
HEGEDŰS A HÁZTETŐN
YOUTUBE
Szolnok, Gregor - Törőcsik
2017.12.25.
NA MOST AKKOR
YOUTUBE
Szerző: ERDŐS VIRÁG
2017.12.25.
Szöveg, dallam, ének: Erdős Virág
Zene, gitár, vokál: Kirschner Péter
Rec&Mix&Master: Kirschner Péter, Lily Stúdió, Csömör, 2015
ITT NÉZHETŐ MEG, ITT OLVASHATÓ
Szerző: ERDŐS VIRÁG
2017.12.25.
ITT NÉZHETŐ MEG, ITT OLVASHATÓ
MOZART: DIE ZAUBERFLÖTE
YOUTUBE
Szerző: W.A. MOZART
2017.12.25.
In 1971 there was an acclaimed new production of Die Zauberflöte (The Magic Flute)at the Hamburg Opera directed by Peter Ustinov; this was during that house's golden period under the artistic direction of Rolf Liebermann. The production was taken into a TV studio and filmed, using the original sets and costume
Tamino: Nicolai Gedda Pamina: Edith Mathis Sarastro: Hans Sotin Königin der Nacht: Cristina Deutekom Papageno: William Workman Papagena: Carol Malone Monostatos: Franz Grundheber Speaker: Dietrich Fischer-Dieskau First lady: Leonora Kischstein Second lady: Paula Page Third lady: Cvetka Ahlin Two Men in Armour: Helmut Melchert, Kurt Moll Hamburg
ITT NÉZHETŐ MEG
Szerző: W.A. MOZART
2017.12.25.
Tamino: Nicolai Gedda Pamina: Edith Mathis Sarastro: Hans Sotin Königin der Nacht: Cristina Deutekom Papageno: William Workman Papagena: Carol Malone Monostatos: Franz Grundheber Speaker: Dietrich Fischer-Dieskau First lady: Leonora Kischstein Second lady: Paula Page Third lady: Cvetka Ahlin Two Men in Armour: Helmut Melchert, Kurt Moll Hamburg
ITT NÉZHETŐ MEG
MOZART - REQUIEM IN D MINOR
YOUTUBE
Szerző: W. A. MOZART
2017.12.25.
I. Introitus: Requiem aeternam (choir with soprano solo) (0:00)
II. Kyrie (choir) (5:28)
III. Sequentia:
- Dies irae (choir) (7:55)
- Tuba mirum (solo quartet) (10:02)
- Rex tremendae majestatis (choir) (13:47)
- Recordare, Jesu pie (solo quartet) (16:22)
- Confutatis maledictis (choir) (22:13)
- Lacrimosa dies illa (choir) (24:32) *
IV. Offertorium:
- Domine Jesu Christe (choir with solo quartet) (27:48)
- Versus: Hostias et preces (choir) (31:23)
V. Sanctus & Benedictus:
- Sanctus (choir) (35:46)
- Benedictus (solo quartet and choir) (37:46)
VI. Agnus Dei (choir) (42:50)
VII. Communio:
- Lux aeterna (soprano solo and choir) (46:03)
ITT NÉZHETŐ MEG
Szerző: W. A. MOZART
2017.12.25.
ITT NÉZHETŐ MEG
VIGYÁZOK
DRAGOMÁN GYÖRGY HONLAPJA
Szerző: DRAGOMÁN GYÖRGY
2015.05.23.
Ma este én fektetem le őket. A nagy már mindjárt tizenhárom, kamaszos fáradtsággal merül álomba, rögtön, ahogy abbahagyom a felolvasást. A kicsi, a kilencéves, még nem alszik, nyugtalanul forog az ágyban. Felnéz, bele a sötétbe, aztán rám. Vigyázol rám? kérdezi hirtelen. Érzem a hangján, hogy szorong vagy fél valamitől, nagyon jól emlékszem erre, nem volt olyan rég, elképzeltem, hogy a szekrény mögött egy koponyafejű papírvékony szarvasszörny lakik, és úgy féltem tőle, mint semmi mástól sose. Hogy a kisfiam éppen mitől fél, azt el se tudja mondani, túl álmos. Nem is számít. Vigyázok, mondom, megsimogatom a fejét, akkor jó, mondja, visszahajtja a fejét a párnára. Nagyfiú ő már a jóéjtpuszihoz, de azért most kap egyet, beleszagolok a hajába, hallom, hogy szuszog.
Mozdulatlanul állok a sötét szobában az emeletes ágy előtt, hallgatom, hogy megnyugszik a légzésük, szuszognak, alszanak. Édesanyám mondta mindig, amikor kicsi voltam, hogy ez, a gyerekszuszogás a legszebb hang a világon. Akkor nem értettem, csak jól esett hallani, de most már pontosan tudom, hogy mire gondolt. Apa vagyok, úgy tudom megvédeni a fiam a testetlen rémektől, ahogy magam sose. Egy szó elég, egy ölelés elég. A rémek visszakúsznak tőle a sötétbe, be a padló alá, vissza a szekrény mögé. Egyetlen szóval el tudom kergetni őket. Aludjatok, drága barátaim, suttogom, vigyázok rátok. Aludjatok.
Szép lassan kiosonok a szobából, nem ébrednek fel. Átjövök a dolgozószobámba, gépelni kezdek, az ajtók nyitva vannak, lehet, hogy még beszűrődik a tudatuk mélyére ez az ismerős kopogás is. Szép, nyugodt, csendes este, semmi különös. Gépelek, és arra gondolok, hogy épp ez a legnehezebb, erről a nyugodt csendes boldogságról beszélni, amikor néhány pillanatra úgy lehet érezni, hogy minden jól van, minden a helyén van. Senki se beteg, mind együtt vagyunk, itt akarunk lenni és nem máshol, lustán benyújtózunk a pillanat hibátlan egyszerűségébe, hagyjuk, hogy teljen az élet.
Nem volt könnyű idáig eljutni. Sokáig úgy tűnt, hogy egyáltalán nem is lehet gyerekünk, éveken át ott volt közöttünk ez a kimondatlan félelem, hogy hátha mégse. Amikor annak idején ezen gondolkoztam és magamba néztem, el is szégyelltem magam, hogy mennyire hasonlít ez az érzés ahhoz, amit kamaszkoromban éreztem néha, hogy hátha mégis, hátha túl korán leszek apa. Azt hiszem, a felségem ilyet sose érzett, onnan kezdve, hogy egymásba szerettünk, rögtön gyereket akart tőlem, én nem voltam ennyire bátor, racionális gyávasággal halogattam a döntést, majd akkor, ha eljön az ideje, gondoltam, de valójában nem tudtam, hogy ez mit jelent, mikor jön el. Sokat gondolkoztam ezen, azt hiszem, az ebben a nehéz, hogy az apaság élménye távolabb van a férfiléttől, mint az anyaságé a nőitől, a férfivé érés inkább arról szól, hogy legyőzzük a saját apánk magunkban hordozott nyomait, és arról, hogy kivívjuk a világgal szemben a szabadságunkat. Ebbe nem könnyű azonnal elhelyezni azt a felelősséget, amit egy gyerek jelent. Aztán egyszer megértettem, hogy ha igazán férfinak akarom gondolni magam, akkor vállalnom kell a döntés felsőségét: a pillanat nem fog magától eljönni, csak akkor, ha akarni fogom. Igen, vagy nem, nekem kell döntenem.
És akkor egyszer csak azt éreztem, hogy igen, akarom. Akartam, és persze meg kellett tanulnom, hogy ezt nem elég akarni, vagy nem elég csak akarni, a döntéseim nemcsak a sajátjaim, a felelősség az enyém lehet, a döntést a magaménak érezhetem, de a világ fölött nincsen és nem is lehet hatalmam. Megrázó volt érezni, hogy a jaj még ne legyen, és a jaj már nem lehet érzése mennyire hasonlít is egymáshoz, megtanultam azok alatt az évek alatt, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy parancsolhatok a világnak.
Amikor mégis kiderült, hogy gyerekünk lesz, és megszülettek a fiaim, minden a helyére került. Emlékszem, ahogy az újszülött fiam a kezembe fogtam, és néztem a szemét, és tudtam, hogy én látom az arcát, de talán ő nem látja az enyémet, azt éreztem, hogy azonos vagyok önmagammal, én én vagyok és nem más vagyok, az vagyok, akinek lennem kell, és ott vagyok, ahol lennem kell, és minden úgy jó, ahogy van. Vagyis – boldog voltam.
Sokszor próbáltam ezt elmagyarázni aggódó barátaimnak – olyanoknak is, akiket az én gyerekeim forgószélszerű, féktelenül kíváncsi jelenléte bizonytalanított el vagy ijesztett meg –, hogy az apaság élményére nem lehet felkészülni, hogy az, amit egy másik ember gyerekével kapcsolatban érzel, legyen az szeretet vagy éppen idegesség, öröm, barátság vagy éppen harag, egyáltalán nem ad támpontot arra nézve, hogy milyen érzés az, amikor apák leszünk. Amikor végre megszületik a saját gyerekünk.
Csak azt tudom, hogy onnan kezdve láttam, ahogy az újszülött fiam, a születés kínjától kéken és fehéren és vörösen nyújtózkodva az ismeretlenné nyílt hideg fényes tágas térben kapaszkodót keresve ott feküdt előttem, onnan kezdve, hogy megfürdettük, és felöltöztettük, és a karomba vehettem, minden megváltozott. Minden kétség és aggodalom és szorongás úgy tűnt el belőlem, hogy még emlékezni sem volt könnyű rá. Olyan érzés volt, mint megszabadulni valami súlyos, tompa fájdalomtól, amit már annyira megszoktam, hogy szinte tudatában sem voltam, és csak amikor elmúlt hirtelen, akkor döbbentem rá, hogy milyen hosszú ideig is hordoztam magamban.
Tizenhárom éve vagyok apa, azt hiszem, sokkal többet tanultam ezalatt az idő alatt a gyerekeimtől saját magamról, mint előtte összesen. Vigyázok rájuk, ők meg énrám. Tőlük vagyok az, aki vagyok.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: DRAGOMÁN GYÖRGY
2015.05.23.
Mozdulatlanul állok a sötét szobában az emeletes ágy előtt, hallgatom, hogy megnyugszik a légzésük, szuszognak, alszanak. Édesanyám mondta mindig, amikor kicsi voltam, hogy ez, a gyerekszuszogás a legszebb hang a világon. Akkor nem értettem, csak jól esett hallani, de most már pontosan tudom, hogy mire gondolt. Apa vagyok, úgy tudom megvédeni a fiam a testetlen rémektől, ahogy magam sose. Egy szó elég, egy ölelés elég. A rémek visszakúsznak tőle a sötétbe, be a padló alá, vissza a szekrény mögé. Egyetlen szóval el tudom kergetni őket. Aludjatok, drága barátaim, suttogom, vigyázok rátok. Aludjatok.
Szép lassan kiosonok a szobából, nem ébrednek fel. Átjövök a dolgozószobámba, gépelni kezdek, az ajtók nyitva vannak, lehet, hogy még beszűrődik a tudatuk mélyére ez az ismerős kopogás is. Szép, nyugodt, csendes este, semmi különös. Gépelek, és arra gondolok, hogy épp ez a legnehezebb, erről a nyugodt csendes boldogságról beszélni, amikor néhány pillanatra úgy lehet érezni, hogy minden jól van, minden a helyén van. Senki se beteg, mind együtt vagyunk, itt akarunk lenni és nem máshol, lustán benyújtózunk a pillanat hibátlan egyszerűségébe, hagyjuk, hogy teljen az élet.
Nem volt könnyű idáig eljutni. Sokáig úgy tűnt, hogy egyáltalán nem is lehet gyerekünk, éveken át ott volt közöttünk ez a kimondatlan félelem, hogy hátha mégse. Amikor annak idején ezen gondolkoztam és magamba néztem, el is szégyelltem magam, hogy mennyire hasonlít ez az érzés ahhoz, amit kamaszkoromban éreztem néha, hogy hátha mégis, hátha túl korán leszek apa. Azt hiszem, a felségem ilyet sose érzett, onnan kezdve, hogy egymásba szerettünk, rögtön gyereket akart tőlem, én nem voltam ennyire bátor, racionális gyávasággal halogattam a döntést, majd akkor, ha eljön az ideje, gondoltam, de valójában nem tudtam, hogy ez mit jelent, mikor jön el. Sokat gondolkoztam ezen, azt hiszem, az ebben a nehéz, hogy az apaság élménye távolabb van a férfiléttől, mint az anyaságé a nőitől, a férfivé érés inkább arról szól, hogy legyőzzük a saját apánk magunkban hordozott nyomait, és arról, hogy kivívjuk a világgal szemben a szabadságunkat. Ebbe nem könnyű azonnal elhelyezni azt a felelősséget, amit egy gyerek jelent. Aztán egyszer megértettem, hogy ha igazán férfinak akarom gondolni magam, akkor vállalnom kell a döntés felsőségét: a pillanat nem fog magától eljönni, csak akkor, ha akarni fogom. Igen, vagy nem, nekem kell döntenem.
És akkor egyszer csak azt éreztem, hogy igen, akarom. Akartam, és persze meg kellett tanulnom, hogy ezt nem elég akarni, vagy nem elég csak akarni, a döntéseim nemcsak a sajátjaim, a felelősség az enyém lehet, a döntést a magaménak érezhetem, de a világ fölött nincsen és nem is lehet hatalmam. Megrázó volt érezni, hogy a jaj még ne legyen, és a jaj már nem lehet érzése mennyire hasonlít is egymáshoz, megtanultam azok alatt az évek alatt, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy parancsolhatok a világnak.
Amikor mégis kiderült, hogy gyerekünk lesz, és megszülettek a fiaim, minden a helyére került. Emlékszem, ahogy az újszülött fiam a kezembe fogtam, és néztem a szemét, és tudtam, hogy én látom az arcát, de talán ő nem látja az enyémet, azt éreztem, hogy azonos vagyok önmagammal, én én vagyok és nem más vagyok, az vagyok, akinek lennem kell, és ott vagyok, ahol lennem kell, és minden úgy jó, ahogy van. Vagyis – boldog voltam.
Sokszor próbáltam ezt elmagyarázni aggódó barátaimnak – olyanoknak is, akiket az én gyerekeim forgószélszerű, féktelenül kíváncsi jelenléte bizonytalanított el vagy ijesztett meg –, hogy az apaság élményére nem lehet felkészülni, hogy az, amit egy másik ember gyerekével kapcsolatban érzel, legyen az szeretet vagy éppen idegesség, öröm, barátság vagy éppen harag, egyáltalán nem ad támpontot arra nézve, hogy milyen érzés az, amikor apák leszünk. Amikor végre megszületik a saját gyerekünk.
Csak azt tudom, hogy onnan kezdve láttam, ahogy az újszülött fiam, a születés kínjától kéken és fehéren és vörösen nyújtózkodva az ismeretlenné nyílt hideg fényes tágas térben kapaszkodót keresve ott feküdt előttem, onnan kezdve, hogy megfürdettük, és felöltöztettük, és a karomba vehettem, minden megváltozott. Minden kétség és aggodalom és szorongás úgy tűnt el belőlem, hogy még emlékezni sem volt könnyű rá. Olyan érzés volt, mint megszabadulni valami súlyos, tompa fájdalomtól, amit már annyira megszoktam, hogy szinte tudatában sem voltam, és csak amikor elmúlt hirtelen, akkor döbbentem rá, hogy milyen hosszú ideig is hordoztam magamban.
Tizenhárom éve vagyok apa, azt hiszem, sokkal többet tanultam ezalatt az idő alatt a gyerekeimtől saját magamról, mint előtte összesen. Vigyázok rájuk, ők meg énrám. Tőlük vagyok az, aki vagyok.
ITT OLVASHATÓ
APÁNAK LENNI
DRAGOMÁN GYÖRGY HONLAPJA
Szerző: DRAGOMÁN GYÖRGY
2014.08.30.
Apa lettél, fiad született. Az ünneplés már megvolt, a romok eltakarítva, a plafont kell már csak újrafesteni, akkor valahogy jó ötletnek tűnt az asztalon táncolva kidurrantani mind a tizenkét vörös pezsgős üveget. Apád is így ünnepelte a te születésedet, kiskorodban, ha felnéztél a nagyszoba plafonjára, láttad is átderengeni a festéken a vörös foltokat. Kár, hogy ezt a napot nem érhette meg, akkor talán együtt locsolhattátok volna pezsgővel a plafont. Persze az is lehet, hogy nem örült volna annyira, nem volt egy kimondott nagyapa típus.
A feleséged és a kisfiad holnapután jönnek haza a kórházból, ha ma megcsinálod, addigra meg is szárad a plafon. A létra tetején állsz, a festéket kevergeted. A fejeden csákó, újságlapból hajtogattad, ahogy a tenyered alól elősimult az újságpapír, apád jutott eszedbe, tőle tanultál csákót hajtogatni, egy pillanatra látod is a kezét, és mellette a te gyerekkori kezedet, segített rányomni a tenyered a papírra, azt mondta, a hajtásnak olyan élesnek és pontosnak kell lennie, mintha egy késpenge volna.
Belemártod a hengert a festékbe, leszeded róla a felesleget a veder szélére pattintott rácson, a plafonra nyomod. A vörösborfolt lilás vörösét nézed, apádra gondolsz és a fiadra gondolsz, arra, hogy itt állsz kettőjük között, végleg felnőttél. Ha tükörbe nézel, látod magadon az apád vonásait, felismered magadon a mozdulatait, néha előbukkan belőled egyik-másik szófordulata. Sokszor észre se veszed. Ott van benned, és egy kicsit a fiadban is benne lesz, éppúgy ahogy te is benne leszel. A szemén már most látni, és az állán is ott a kis gödör, ami a te álladon is ott van, és amikor a különböző rokonok meg ismerősök arról áradoznak, hogy tiszta apja, akkor csak legyintesz, de titokban örülsz. Büszke vagy a fiadra. Büszke vagy magadra, hogy gyereked született.
Szerző: DRAGOMÁN GYÖRGY
2014.08.30.
A feleséged és a kisfiad holnapután jönnek haza a kórházból, ha ma megcsinálod, addigra meg is szárad a plafon. A létra tetején állsz, a festéket kevergeted. A fejeden csákó, újságlapból hajtogattad, ahogy a tenyered alól elősimult az újságpapír, apád jutott eszedbe, tőle tanultál csákót hajtogatni, egy pillanatra látod is a kezét, és mellette a te gyerekkori kezedet, segített rányomni a tenyered a papírra, azt mondta, a hajtásnak olyan élesnek és pontosnak kell lennie, mintha egy késpenge volna.
Belemártod a hengert a festékbe, leszeded róla a felesleget a veder szélére pattintott rácson, a plafonra nyomod. A vörösborfolt lilás vörösét nézed, apádra gondolsz és a fiadra gondolsz, arra, hogy itt állsz kettőjük között, végleg felnőttél. Ha tükörbe nézel, látod magadon az apád vonásait, felismered magadon a mozdulatait, néha előbukkan belőled egyik-másik szófordulata. Sokszor észre se veszed. Ott van benned, és egy kicsit a fiadban is benne lesz, éppúgy ahogy te is benne leszel. A szemén már most látni, és az állán is ott a kis gödör, ami a te álladon is ott van, és amikor a különböző rokonok meg ismerősök arról áradoznak, hogy tiszta apja, akkor csak legyintesz, de titokban örülsz. Büszke vagy a fiadra. Büszke vagy magadra, hogy gyereked született.
Végighúzod a hengert a folt közepén, a fehér festék egy csíkban rózsaszínre szelídíti a folt vad liláját. A festésre akarsz gondolni, mert mindig száz százalékban arra a munkára kell összpontosítani, amit éppen végez az ember, de ezt a mondatot is az apád hangján ismételgeted magadban, ő mondogatta mindig ezt, tőle tanultad.
Megint a festékbe mártod a hengert, azon gondolkozol, hogy mit tanultál még az apádtól. Tőle tanultál cipőfűzőt és nyakkendőt kötni, bicskát nyitni és csukni, kést fenni, késtokot szabni, fekvőtámaszt csinálni, nyilazni, fát vágni, tüzet rakni, hagymát vágni, sátrat verni, kolbászt tölteni, inni, káromkodni és szépen beszélni, haragudni és kibékülni, veszekedni és bocsánatot kérni, tőle tanultad meg, hogy hogy kell féktelenül örülni, és azt is, hogy milyen a szorongás, tőle tanultál félni és bátornak lenni, tőle tanultad, hogyan lehet és kell szembenézni a halállal. Élni tanultál tőle, lenni tanultál tőle.
A csík közben egészen kifehéredett, mintha ott se lenne alatta a pezsgőfolt, szinte nyoma sincs már, de te tudod, hogy ott van. A veszekedéseitek jutnak eszedbe, a balhék és az üvöltözések, a lecke része volt az is, az esendőséget tanultad meg belőle, azt, hogy attól, hogy nincs igaza, még szeretheted, azt, hogy le kell győznöd az apádat, és közben hagynod kell nyerni, úgy, ahogy ő is legyőzött és hagyott nyerni téged, amikor játszani tanított. Ez volt talán a legfontosabb lecke mind közül, megérteni, hogy a felnövés azt jelenti, hogy le kell győznöd apádat, de ezt csak úgy teheted meg, ha közben magadat is legyőzöd egy kicsit. Mind a ketten tudtátok, hogy mi történik, ezt is tőle tanultad, a tudatosságot, azt, hogy tudatosan kell élni, hogy igyekezned kell önmagadból kilépve figyelni a saját érzelmeidet és önmagad, tőle tanultál felelősséggel és tudatosan élni.
A henger szinte magától mozog a kezedben, a festék lassan teljesen elfedi a borfoltot. A fiadra gondolsz, arra, ahogy először a karodba vehetted, ott a szülőszobában, kitágult fekete pupillákkal nézett, mintha tényleg látna, mintha tényleg tudná, hogy ki vagy. Az örömre gondolsz, és az ijedtségre, amit akkor éreztél, arra, hogy vajon elég erős leszel-e majd, tudsz-e jó apja lenni.
Kicsi és törékeny, de egy másik ember, valaki más, egészen és teljesen ismeretlen. Hiába vagy benne, hiába lesznek ismerősök a mozdulatai, hiába tart majd tükröt neked, akkor is valaki más lesz. Egyszerre érzel nagy-nagy erőt és hatalmas tehetetlenséget, vad, tomboló szeretetet és a hatalom hideg csábítását. A fiad, te fogod felnevelni, taníthatod jóra és rosszra. Egy tiszta lap, fehér, akár a plafon, te írhatod majd tele. Neked kell teleírni, neked kell embert faragni belőle. Ahogy erre gondolsz, megbillen alattad a létra, a festékes vödör megdől, elkapod a szélét, a festék fehér örvényt vetve kavarodik meg benne a mozdulat lendületétől.
Nem kéred ezt a hatalmat. Nem akarsz faragni, nevelni akarsz. Szabad embert akarsz nevelni, olyat, aki tudja magáról, hogy kicsoda, erős és okos, és talán még büszke is rád, de nem rajtad keresztül próbálja meghatározni önmagát, ahogy te se rajta keresztül akarod kiélni a meg nem valósult álmaidat. Apád sose beszélt erről, de most itt, a létra tetején állva, festékes papírcsákóval a fejeden tudod, hogy ez volt a lényeg, a belső szabadság, és számodra is ez lehet az egyetlen tanulság és az egyetlen cél. Ez az igazi tudás, a legfontosabb tudás, olyan, amit csak úgy adhatsz át, ha sosem beszélsz róla, de benne kell lennie az összes többi tudásban, a sárkányeregetéstől a szalonnapácolásig, a szerelmeslevél-írástól a bicikliszerelésig. Nem tudod, hogy képes leszel-e rá, de azt tudod, hogy ez lesz életed legnagyobb és legfontosabb feladata.
Végeztél a festéssel, lemászol a létráról, hátratolod a a tarkódra a csákót, a plafont nézed. Most tiszta fehér az egész, egyáltalán nem látszik rajta a folt. A friss festék még sötét, de ahogy megszárad majd, kivilágosodik. A mai festékek már jobban fednek, mint a régiek, de te azért tudod, hogy ha nagyon halványan is, de át fog derengeni rajta a folt, az ünneplés nyoma. És egyszer majd a fiadnak is el kell mondanod, hogy mi az ott, és miért került oda.
KARÁCSONYI VISSZACSATOLÁSOK
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2017.12.25.
Sok visszajelzést kaptunk. Az adományozóktól, segítőtöktől, és azoktól is, akiket mi segíthettünk általuk.
Most egy csokrot kigyűjtöttem belőle. Azt hiszem, alkalmasabbak annak az érzékeltetésére, amit érzek, mintha én írnám meg. Mert furcsa érzések keverednek ilyenkor az emberben. Örömöt is érzek, sőt valahogy erősnek érzem magam, hiszen ennyien vannak mellettünk, ennyien értik, mit szeretnék, és ezek a megerősítések mind erőt adnak. Ugyanakkor félelmetes is ez az egész…. hiszen a megerősítések a probléma láttatásához kötődnek, és azt is tudom, hogy ennél kevesebbért is büntették már a civileket. Aztán ott van bennem a felelősség érzése is. Hiszen meg kell felelnem az emberek bizalmának. Átláthatóan, tisztán, becsületesen, a cél érdekében a legjobban felhasználva a támogatásokat. Ez nem esik persze nehezemre, mindig is így tettem, ám azt is látom, egy pillanat alatt be lehet mocskolni bárkit, és mire kitisztázza magát, rámegy a munkája… és gyakran ő maga is.
És ott vannak még, akikért dolgozunk. Akik boldogok, mert segítettünk rajtuk, és logikus, hogy nekünk is boldognak kellene ezért lennünk. De nem nagyon megy. Mert a megtapasztalások, amiket a kollégáimmal átéltünk az adományok célba juttatásakor, sokkolóak voltak újra. Persze mindenhol voltunk már…és mindent láttunk. Naponta pár helyen. De napokon át menni, negyed óránként új szerencsétlen családhoz bekopogni, mennyiségileg annyi volt, ami nem elviselhető már. Nekünk sem, a gyakorlottaknak.
Szóval, ezek a vegyes érzések kavarognak most bennem. Ezért gondoltam, hogy pár visszacsatolást megmutatok. És egyúttal megköszönöm a megerősítéseket mindenkinek.
Azoktól is közlök párat, akik a facebookon kerestek meg minket, több mint 70 családnak postáztunk is csomagot, az itt felkeresett több mint ezer mellett. Ők is visszacsatoltak….és az örömüket tovább kell, hogy adjam azoknak, akik adományaikkal lehetővé tették, hogy távolabbra is segítséget adhassunk.
Tehát az idézetek:
Egy Erzsébet utalványhoz kapcsolódva:
„Esküszöm, ha nem lennék beteg és öreg, és messze élő, köztetek lennék! A férjem (Őze Lajos) ugyanolyan mélyszegénységből került fel az akkori tehetségkutatás eredményeképpen ,Szentesről Budapestre a Színművészetire…. köszönet egy Arató István szódavíz-vastagságú szemüveget viselő tanárjának, majd egy Sári Ilona tanárnőjének, hogy támogatták a dadogó, mindig éhes gyereket. Nemrég kaptam meg egy hasonlóan „bolond” tüneményes barátomtól Őze Lajos színművészeti tanuló – szerintünk eddig legkorábbi – filmjelenetét (egy hagyatékból került elő): felismerhetetlenül sovány, de már budapesti színész-palánta lett! Csak azért mondom, mert Ti is Arató Istvánok, és Ilona nénik nyomán dolgoztok, sajnos megfelelő egyéb intézményi háttér segítsége nélkül.”
Egy, az iskolai munkánkhoz kapcsolódva:
„Szerkesztek egy könyvet. Van benne egy tanulmány a 18. századi népoktatásról és egy tanító úr verse: 1. „Az Isten, a’ ki oszt tiszteket, Én reám bízott gyermekeket: Hogy én ezeket oktassam, És meg-hagyta, hogy e’ gyengéket Jó erköltsökre szoktassam… 6. Uram! taníts elébb engemet, Szenteld meg testemet, lelkemet, Hogy én-is mind e’ kettőben, Elébb vihessem népetskémet, És taníthassak erőben…”
Egy, a könyvről:
„Olvasom a könyvét, még csak a felénél járok, de nagyon fontos tapasztalatokkal lettem gazdagabb. És nagyon fáj, amit olvasok. Belvárosi kvázi középosztálybeliként ez szinte felfoghatatlan. Volt, hogy le kellett szállnom a buszról útközben, mert elsírtam magam egy történeten. Névnapomra azt kértem a barátomtól, hogy utalja át az ajándékra szánt pénzt az alapítványnak. Januárban, mert olvastam, hogy az a legnehezebb hónap. Mert nekem aztán tényleg mindenem megvan. Tehetetlennek érzem magam. Hiába utalok kisebb összeget rendszeresen a Bagázsnak, hiába sütök a Hetibetevőnek… csepp a tengerben. Idő kell, hogy feldolgozzam ezt. Köszönöm, hogy ilyen okos, érzékenyen és kegyetlen őszinteséggel megírt könyvből tájékozódhatok. És köszönöm a munkájukat. Tiszteletet érdemelnek, mindenki, aki ekkora fába vágja a fejszéjét, és nem adja fel….”
Egy, az egyik facebookon posztolt fotóhoz kapcsolódva:
„December 20-án este a Facebookon posztolt kislányon, illetve családján szeretnék valami módon segíteni! Sajnos én nem vagyok egy megsajnáló típus, mert úgy gondolom minden ember a maga életének kovácsa! Viszont ez a kép, illetve poszt nagyban megváltoztatta a véleményem! Megosztottam azt a posztot és van 1-2 ismerősöm, aki jelezte szeretne segíteni Rajtuk! Kérem tájékoztasson milyen lehetőségeink vannak! ….Tegnap este 2 órán át ültem elérzékenyülve, hogy milyen életek, sorsok vannak, mi meg nem tudjuk eldönteni kinek mit vegyünk ajándékba, mert meg van minden….”
És akik segítséget kaptak most, mert hála a támogatóknak, volt miből:
„Tisztelt Rajzos dolgozók. Szeretnénk megköszönni a rengetek ajándékot amit gyermekeim kaptak. Nagyon örültek örülnek neki. Ezuton Kívánunk Békés Boldog Ünnepeket.”
„Megkaptunk a Csomagot aminek nagyön örűltűnk hálások vagyunk önek az úr álgya meg önt és Családját és kolégáit”
„Ezúton szeretném megköszönni, hogy családomat egész évben segítették, támogatták, mely nagy segítség volt számunkra. Kívánok önnek Kellemes Karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új évet. „Az egyik bölcs mondás szerint a szavaknak három esetben van létjogosultságuk: ha segítenek vagy gyógyítanak, ha köszönetet fejeznek ki, és ha áldanak.”
„Ezúton szeretném kifejezni hálás köszönetemet Önnek és mindazoknak , akik hozzájárultak az igazgyöngy alapítvány által küldött csomaghoz. Ezúton kívánok Önöknek gazdag áldást életükre és munkájukra.”
„Üdvözlöm,,Megszeretném köszönni az élelmiszer csomagot amit küldött,megkaptuk és nagyon nagy segítség volt,,köszönjük szépen,,Tisztelettel!!:…”
„Nagyon-nagyon szépen köszönöm Önöknek! Én annyira meg voltam hatva és még egyszer köszönöm! Egytől-egyig szép, hasznos és kedves dolgokkal leptek meg. A lábbelik pedig egyszerűen gyönyörűek és… leírom: nagyon tiszták, újak! A játékok úgy szintén szuperek… kedves, hogy mindkettőnkre gondoltak! Igazán szebbé tették a napomat! A segítőkész szándékukról és hozzáállásukról nem is beszélve, így látatlanul/ismeretlenül. Nagyon hálás vagyok.”
„Szép napot! Köszönöm a család nevében az adományt! Ma megérkezett! Nagyon nagy öröm érte a csaladod folleg a két kislányt! Nagyon szépen köszönjük! Isten áldja meg a családdal! Kellemes ünnepeket kívánunk!”
MESÉS BŰNÜGYEK
JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2017.12.25.
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2017.12.25.
Nem szép dolog a szeretet ünnepe előtt kirekesztésről beszélni, de mert ilyen a világ, mégis megteszem. Már csak azért is, mert ez legalább happy end-del végződött.
Egy anyának ötös ikrei születtek, mind szép és egészséges volt. Már azt hitte, hogy véget értek fájdalmai, amikor még egy hatodik baba is igyekezett kifelé. Ez a baba, hihetetlen, de jóval nagyobb volt a testvéreinél. De nem csak nagyobb, hanem sokkal csúnyább is. Az első öt mind a szélhámos apjukra hasonlított, aki elhagyta ezt a szegény asszonyt. (Nem akart tartásdíjat fizetni. Tartási kötelezettség elmulasztása – Btk. 212.§)
A bába azt javasolta az asszonynak, hagyja ott azt a csúnya kis hatodikat, majd felnevelődik valahogy. (Családi jogállás megsértése - Btk. 213.§) De az asszony ezt azért nem akarta.
Együtt nevelgette a kisfiút a szép gyerekeivel és látta, hogy ugyanolyan ügyes, mint a testvérei. Ahogy cseperedtek, vendégségbe vitte őket. De az első bemutatkozás elég balul ütött ki. A többi gyerek mind csúfolni kezdte a nagyfejű hatodikat, lökdösték, taszigálták, csipkedték. A mamájuk is utálkozva nézte a kis csúfságot és el akarta zavarni a házából. (Közösség elleni uszítás: aki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjainak tagjai ellen – különösen fogyatékosságára… tekintettel erőszakra, vagy gyűlöletre uszít – Btk. 332.§)
A kis csúfságnak egyre rosszabb lett a sorsa. A testvérei is kiközösítették, később már az anyja is csak sóhajtozott: bár meg se születtél volna!
Amikor kicsit nagyobbacska lett, megszökött otthonról. Találkozott kamaszokkal, akik ugyan sokat nem törődtek vele, de azért azt kikötötték, hogy az ő családjukba soha be nem házasodhat. Ekkor megjelent két nagyobb fiú. Hát te tényleg elég ronda vagy, mondták, de minket nem zavar, gyere velünk csajozni.
A kalandnak rossz vége lett, egy banda megtámadta őket és lelőtték a két nagyfiút. (Több ember sérelmére elkövetett emberölés - Btk. 160.§).
A kis csúnya fiúcska halálra rémült, rettegett, de mert sikerült elbújnia, életben maradt. Amikor teljes lett a csend körülötte, óvatosan elindult, hogy valami menedéket keressen. Egy rozoga kunyhóhoz ért és az éjszaka leple alatt beosont. (Éjjel elkövetett magánlaksértés - Btk. 221.§)...
ORBÁN ALJAS MÓDON MANIPULÁLJA A SZENTÍRÁST, HOGY KARÁCSONYKOR MIGRÁNCSOZHASSON ÉS KAMPÁNYOLHASSON
B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.12.25.
A karácsonyi üzenetet arra fűzte fel, hogy aki keresztény és magyar, megvédi a hazáját a migráncsoktól, azaz a Fideszre szavaz. Kár, hogy az egész írás egy hatalmas logikai bukfenc és manipuláció.
Karácsonyi publicisztikát tett közzé a Magyar Időkben Orbán Viktor. Az írás a Fidesz politikai kampányának alternatív valóságépítését folytatja: zombihordaként fenyegetik Magyarországot a migráncsok, támadás alatt áll a keresztény Európa, amit a magyarok védelmeznek, blablabla.
A miniszterelnök az írása elején Antall Józseftől idéz: „Európában még az ateista is keresztény”. Majd Babitsra hivatkozva írja, hogy keletről hozott jellemünk és a keresztény nyugati kultúra találkozásából született a magyar szellem. Nem felejti el megjegyezni: „nemzetünk évezredes teljesítményével hozzájárultunk Európa fölemelkedéséhez”.
A krisztusi parancs is előkerül az írásban, de hibásan: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” – írja Orbán, aki erre alapozva mond teljesen ellen például Ferenc pápa karácsonyi üzenetének és a kereszténység elfogadó-befogadó szemléletének.
Gábor György vallásfilozófus hívta fel a figyelmet a „tévedésre”, ami alapján Orbán az egész kicsavart érvrendszerét felállítja: hogy keresztényi kell elutasítanunk a modern kort és vívmányait, az idegenek befogadását, vagy azt, hogy két azonos nemű is élhet boldog párkapcsolatban. És persze, a Fideszre kell szavazni!
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.12.25.
Karácsonyi publicisztikát tett közzé a Magyar Időkben Orbán Viktor. Az írás a Fidesz politikai kampányának alternatív valóságépítését folytatja: zombihordaként fenyegetik Magyarországot a migráncsok, támadás alatt áll a keresztény Európa, amit a magyarok védelmeznek, blablabla.
A miniszterelnök az írása elején Antall Józseftől idéz: „Európában még az ateista is keresztény”. Majd Babitsra hivatkozva írja, hogy keletről hozott jellemünk és a keresztény nyugati kultúra találkozásából született a magyar szellem. Nem felejti el megjegyezni: „nemzetünk évezredes teljesítményével hozzájárultunk Európa fölemelkedéséhez”.
A krisztusi parancs is előkerül az írásban, de hibásan: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” – írja Orbán, aki erre alapozva mond teljesen ellen például Ferenc pápa karácsonyi üzenetének és a kereszténység elfogadó-befogadó szemléletének.
Gábor György vallásfilozófus hívta fel a figyelmet a „tévedésre”, ami alapján Orbán az egész kicsavart érvrendszerét felállítja: hogy keresztényi kell elutasítanunk a modern kort és vívmányait, az idegenek befogadását, vagy azt, hogy két azonos nemű is élhet boldog párkapcsolatban. És persze, a Fideszre kell szavazni!
KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN: MIÉRT SZERETEM ORBÁN VIKTORT?
24.HU - POSZT ITT
Szerző: KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN
2017.12.25.
Jön a szeretet ünnepe, hát én is próbálkozom. Hogy ne csak a hozzám legközelebb állókat szeressem, hanem azokat is, akik közömbösek voltak nekem eddig, sőt, továbbmegyek, mi lenne, hamegpróbálnám most azokat is szeretni, akiket egyébként utálok.
Embert próbáló feladat. Mert, mondjuk, eddig nem nagyon szerettem Orbán Viktort, és akkor nagyon visszafogottan fogalmazok. De szerethetném-e most, ebben az áldott adventi időszakban, jó keresztényhez méltón, a „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” módján?
Milyen kövek azok, amivel a NER dobál engem? Mivel is talál el úgy rendesen, hogy fáj, olykor vérzik egy kicsit, aztán pedig lassan múló lila és kék foltok maradnak utána? Főleg a szabadságérzetem sérül ezektől a dobásoktól, a választási törvény, az alkotmány, a médiatörvény egyoldalú átírása után, és
Szerző: KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN
2017.12.25.
Számos oka van. Ráadásul remek lett a burgundi marha. Vélemény.
Jön a szeretet ünnepe, hát én is próbálkozom. Hogy ne csak a hozzám legközelebb állókat szeressem, hanem azokat is, akik közömbösek voltak nekem eddig, sőt, továbbmegyek, mi lenne, hamegpróbálnám most azokat is szeretni, akiket egyébként utálok.
Embert próbáló feladat. Mert, mondjuk, eddig nem nagyon szerettem Orbán Viktort, és akkor nagyon visszafogottan fogalmazok. De szerethetném-e most, ebben az áldott adventi időszakban, jó keresztényhez méltón, a „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” módján?
Milyen kövek azok, amivel a NER dobál engem? Mivel is talál el úgy rendesen, hogy fáj, olykor vérzik egy kicsit, aztán pedig lassan múló lila és kék foltok maradnak utána? Főleg a szabadságérzetem sérül ezektől a dobásoktól, a választási törvény, az alkotmány, a médiatörvény egyoldalú átírása után, és
egyre kevésbé érzem, hogy egy szabad országban élek,
ahol megvédenek a törvények, és bízhatok az állam erőszakszervezeteiben.
Születésem idején le a pokol legmélyebb bugyraiba, a tavasszal meghalt Sztálin lelke, idefönt kezdett oldódni a diktatúra. Ez így ment egész eddigi életemben; egy kicsit mindig szabadabban lélegzett körülöttem az élet. „ A hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ”, énekelte a dalos, aztán a hetvenes-nyolcvanas években egyre nyilvánvalóbban kezdett rohadni az elnyomó államgépezet, lett útlevelünk keletre, aztán nyugatra is, lett háztáji, lehetett maszekolni, egyre fontosabb könyvek jelentek meg, egyre izgalmasabb és politikusabb előadásokat láthattunk a színházakban és a mozikban, megszületett a kétszintű bankrendszer, aztán pedig megtörtént a rendszerváltás.
Nem kivívtuk, hanem megkaptuk, mint rendesen a történelmünk során,
Születésem idején le a pokol legmélyebb bugyraiba, a tavasszal meghalt Sztálin lelke, idefönt kezdett oldódni a diktatúra. Ez így ment egész eddigi életemben; egy kicsit mindig szabadabban lélegzett körülöttem az élet. „ A hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ”, énekelte a dalos, aztán a hetvenes-nyolcvanas években egyre nyilvánvalóbban kezdett rohadni az elnyomó államgépezet, lett útlevelünk keletre, aztán nyugatra is, lett háztáji, lehetett maszekolni, egyre fontosabb könyvek jelentek meg, egyre izgalmasabb és politikusabb előadásokat láthattunk a színházakban és a mozikban, megszületett a kétszintű bankrendszer, aztán pedig megtörtént a rendszerváltás.
Nem kivívtuk, hanem megkaptuk, mint rendesen a történelmünk során,
hiszen forradalmaink, reformtörekvéseink végső kimenetelét mindig a nagyhatalmak szabták meg, döntötték el helyettünk.
A rendszerváltással azt vettük észre, hogy sok száz év után ismét a világ boldogabb feléhez kerültünk, odasorolt bennünket a világpolitika. NATO és uniós tagok lettünk, egyre nőtt az én szabadságérzetem, és minden nehézség és anomália ellenére úgy tűnt, ez már mindig így lesz: szabad ország polgáraként halok meg, ahol minden embert egyaránt véd a jog, és mindenki szabadon mérheti meg képességeit a szabad vállalkozások piacán.
Aztán
A rendszerváltással azt vettük észre, hogy sok száz év után ismét a világ boldogabb feléhez kerültünk, odasorolt bennünket a világpolitika. NATO és uniós tagok lettünk, egyre nőtt az én szabadságérzetem, és minden nehézség és anomália ellenére úgy tűnt, ez már mindig így lesz: szabad ország polgáraként halok meg, ahol minden embert egyaránt véd a jog, és mindenki szabadon mérheti meg képességeit a szabad vállalkozások piacán.
Aztán
az elmúlt nyolc évben ebből a szabadságból jókora darabokat vett vissza
a miniszterelnök – hisz semmi kétség, hogy mindent egyedül döntött el –, és nekem most őt kellene szeretnem. Embert próbáló feladat. Nyilván Horthyt sem volt könnyű szeretni, de azért bizonygathatták maguknak a csak renyhén szeretők, hogy rendben, kellemetlen fráter ez a mi vezetőnk, de hát ide sorolt bennünket a világtörténelem, a nagy háborúban azok elszakították tőlünk az édes nemzettesteket, hát most csak ezekkel szövetkezhetünk, hogy visszaszerezzük. Idesorolt bennünket a világtörténelem, szerencsétlen haza, kompország, a nyugat védelmezője, ezért
csak szív, mint a torkos borz...
LE MONDE: ORBÁNNAK NINCS ELLENZÉKE ÁS HIHETETLENÜL NÉPSZERŰ SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SATÓSZEMLÉJE
B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2017.12.25.
- Ferenc szerint az állampolgársági papírokat mindenki számára Isten állította ki;
New York Times/Reuters
Karácsonyi beszédében határozottan kiállt a menekültek mellett a pápa. Ferenc a migránsokat Szűz Máriához és Józsefhez hasonlította, miután azok nem találtak szállást maguknak Bethlehemben. A katolikus egyházfő hangsúlyozta: a hit megköveteli, hogy befogadjuk az idegeneket. A vatikáni Szent Péter Bazilikában mintegy 10 ezer ember előtt tartott szertartáson azt mondta, hogy ma is milliók vannak, akiket a Szent családhoz hasonlóan elűznek lakóhelyükről. És a pásztorok, akik először látták meg a gyermek Jézust, szintén arra kényszerültek, hogy a társadalom peremén éljenek. Mocskos és büdös idegeneknek tekintették őket, akiket bizalmatlanság vett körül. Távol akarták tartani őket, hogy féljenek tőlük.
Szerző: SZELESTEY
2017.12.25.
- Ferenc szerint az állampolgársági papírokat mindenki számára Isten állította ki;
- A Bizottság kitart a kvóta mellett, hiába érvelt Kurz a magyar álláspont mellett;
- Lengyelország egyelőre csak hézagosan követi a magyar példát, mert hibádzik a kétharmad.
New York Times/Reuters
Karácsonyi beszédében határozottan kiállt a menekültek mellett a pápa. Ferenc a migránsokat Szűz Máriához és Józsefhez hasonlította, miután azok nem találtak szállást maguknak Bethlehemben. A katolikus egyházfő hangsúlyozta: a hit megköveteli, hogy befogadjuk az idegeneket. A vatikáni Szent Péter Bazilikában mintegy 10 ezer ember előtt tartott szertartáson azt mondta, hogy ma is milliók vannak, akiket a Szent családhoz hasonlóan elűznek lakóhelyükről. És a pásztorok, akik először látták meg a gyermek Jézust, szintén arra kényszerültek, hogy a társadalom peremén éljenek. Mocskos és büdös idegeneknek tekintették őket, akiket bizalmatlanság vett körül. Távol akarták tartani őket, hogy féljenek tőlük.
A hírügynökség megjegyzi, hogy Ferenc olasz bevándorlóktól született Argentínában. Azt is hozzáteszi ugyanakkor a jelentés, hogy az új osztrák kancellár a kvótavitában az olyan szomszédjai oldalára állt, mint Magyarország és Csehország. Ferenc ugyanakkor rámutatott, hogy állampolgársági igazolásunkat Isten állította ki, aki ily módon a kereszténység szerves részévé tette, hogy tisztelni kell a migránsokat. Ezzel szemben napjaink Heródesének minősítette és elítélte az embercsempészeket, mert azok a kétségbe esett menekültekből csinálnak pénzt és vér tapad a kezükhöz.
Die Welt
Az unió illetékes biztosa arra figyelmeztette a tagországokat, hogy legyenek egységesek a menedékkérők befogadása ügyében, és hogy jussanak gyors megoldásra a kérdésben. Mint mondta, a szolidaritást nem választhatja senki sem kénye-kedve szerint, ez nem vita tárgya. Avramopulosz a lapnak adott nyilatkozattal reagált az új osztrák kancellár véleményére, miszerint csődöt vallott a kvótarendszer. Azzal érvelt, hogy egyetlen tagállamot sem lehet magára hagyni, mármint hogy oldja meg a helyzetet, ahogy tudja, ha netán kitör az újabb válság. És az idő szorít, mert júniusig meg kell reformálni a jelenlegi szabályozást. Kurz ezzel szemben tegnap kijelentette, hogy egyetlen országot sem lehet kötelezni a menekültek átvételére, mert az csak még jobban megosztaná az EU-t. Minden kormánynak magának kell eldöntenie, hogy átvesz-e bárkit, illetve ha igen, hány embert. Ő úgy látja, hogy Európában mostanra sok minden megváltozott, rájöttek, téves volt a határnyitás. Most ezt a felismerést kell érvényesíteni a politikában. (A politikus ugyanakkor felszólította a Bizottságot, hogy az semmiképpen ne tegyen engedményt Lengyelországnak az igazságszolgáltatás átalakítása ügyében, mert a jogállam alapkérdés – a szerk. megj.)...
Die Welt
Az unió illetékes biztosa arra figyelmeztette a tagországokat, hogy legyenek egységesek a menedékkérők befogadása ügyében, és hogy jussanak gyors megoldásra a kérdésben. Mint mondta, a szolidaritást nem választhatja senki sem kénye-kedve szerint, ez nem vita tárgya. Avramopulosz a lapnak adott nyilatkozattal reagált az új osztrák kancellár véleményére, miszerint csődöt vallott a kvótarendszer. Azzal érvelt, hogy egyetlen tagállamot sem lehet magára hagyni, mármint hogy oldja meg a helyzetet, ahogy tudja, ha netán kitör az újabb válság. És az idő szorít, mert júniusig meg kell reformálni a jelenlegi szabályozást. Kurz ezzel szemben tegnap kijelentette, hogy egyetlen országot sem lehet kötelezni a menekültek átvételére, mert az csak még jobban megosztaná az EU-t. Minden kormánynak magának kell eldöntenie, hogy átvesz-e bárkit, illetve ha igen, hány embert. Ő úgy látja, hogy Európában mostanra sok minden megváltozott, rájöttek, téves volt a határnyitás. Most ezt a felismerést kell érvényesíteni a politikában. (A politikus ugyanakkor felszólította a Bizottságot, hogy az semmiképpen ne tegyen engedményt Lengyelországnak az igazságszolgáltatás átalakítása ügyében, mert a jogállam alapkérdés – a szerk. megj.)...
ILYEN 1984-ET ORWELL SEM TUDOTT: DEÁK BILL GYULA KIBOKSZOLT ARCCAL JÁTSSZA EL A SZERECSENKIRÁLYT
MAGYAR NARANCS
- FEKETE LYUK BLOG
Szerző: Magyar Narancs
2017.12.24.
Ha létezett a Kádár korszaknak karácsonyi slágere, akkor az a Koncz Zsuzsáé volt: József Attila Betlehemi királyok című versét Tolcsvay László zenésítette meg, a dal az 1975-ös Kertész leszek című lemezen jelent meg, s vált rövid időn belül minden karácsonyi ünnepségek kötelező elemévé, merthogy mégis csak József Attila…
Játszották kicsik és nagyok, iskolában és nyugdíjasklubban, akusztikus gitáron és tangóharmonikán, s így telt el számos karácsony, míg egyszer elérkeztünk az 1984-es esztendőhöz, amikor is az István, a királlyal végleg befutott botcsinálta filmrendező, Koltai Gábor tévéshow-t eszkábálhatott a karácsonyból.
Nos, annyi szent, hogy nála jobban senkinek sem sikerült kimaxolni a Betlehemi királyokban rejlő potenciált, Vikidál és Deák Bill Gyulákkal, illetve Varga Miklóssal énekeltette el a háromkirályokat, s Deák Bill Gyula arcát a teljes hitelesség kedvéért még ki is bokszolták. Nézzék csak!
BALAVÁNY: ÜDVÖSSÉG FIDESZORSZÁGBAN
HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: BALANÁNY GYÖRGY
2017.12.24.
Akinek nincs vallása, az gazember? Hát akinek van, és mégis az?
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a napokban azt találta mondani, hogy akinek nincs vallása, annak identitása sincs, és előbb vagy utóbb gyilkossá válhat. Hagyjuk most e mondás egyéb zöngéit:
"Kövér szerint a nem-vallásos ember gazember."
Nem tette hozzá, melyik vallásra gondol, a kormány megnyilatkozásaiból egyértelmű: a kereszténységről van szó, ha nem is teológiai értelemben. Amit kereszténység alatt értenek, merőben és nyersen politikai: nem a hitet, hanem a hatalommal kollaboráló egyházszervezeteket jelenti. Az Isten képzete („az emberek szívében élő isteneszmény,” ahogy Kövér fogalmazott) itt a legkevésbé sem transzcendens és személyes: kollektív-immanens üdvtanról van szó. Ez a régi-új szemlélet evilági üdvösséget ígér. Azt, hogy az egyház és az állam frigyéből új világrend születik.
Ez az üdvtan a közös „értékrendet” vallók győzelméről szól a sötét oldal (liberálisok, ateisták, evangéliumi hívők, kisfelekezetek, civilszervezetek és Soros) felett.
Politikailag, természetesen, a kormány nem kalkulál rosszul. A népszámlálási adatok szerint a magukat valamely történelmi felekezethez tartozónak vallók a lakosság mintegy ötven százalékát teszik ki. Az egyházak mozgósító ereje, főleg kampányban, nem kicsi. Hát persze, hogy a kormány csúcsra járatja a kényeztetést, olyannyira, hogy kvázi-teokráciát kezd kiépíteni. (Teokrácia az, ha vélt vagy valós egyházi tanítások alapján alkot törvényeket az állam.) Nagyszabású – ám, Istennek hála, besült – kísérlet volt e szempontból a tavalyelőtti vasárnapi boltzár; mindössze az okozta a kudarcát, hogy nem találkozott a vallásos közönség valódi igényével. Ők is vásárolni akartak a hetedik napon.
Idén viszont a kormány minden eddiginél radikálisabb vallásos intézkedéseket tett. Szeptemberben Orbán személyesen irányított át a közszférában dolgozók béremelésére szánt pénzből 900 millió forintot az egyházak javára. Az év elejétől teljes fokozatra kapcsolt a harc a menekülő emberek és mindazok ellen, akik szánalomra indulnak irántuk.
Így a 2017-es esztendőben konszenzus alakult ki arról, hogy Orbán sokkal inkább védelmezője a keresztény Európának, mint a pápa. Sőt, új jelenségre lehettünk figyelmesek: a harsány, konzervatív-katolikus pápagyalázásra.
Itt megint élesen elválik, sőt szembekerül a teológiai és a politikai aspektus. A katolikus hittan nagy hangsúlyt fektet a Szent Péter székében ülő püspök primátusára; a pápa nemcsak közmondásosan, de hitelvek tekintetében is Krisztus helytartója, „vicarius Christi”, és az ellene való lázadás Isten ellen való lázadás. De ahol a politikai eszme az első, ott nem csak a pápa, de maga az Isten is le van szarva...
Szerző: BALANÁNY GYÖRGY
2017.12.24.
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a napokban azt találta mondani, hogy akinek nincs vallása, annak identitása sincs, és előbb vagy utóbb gyilkossá válhat. Hagyjuk most e mondás egyéb zöngéit:
"Kövér szerint a nem-vallásos ember gazember."
Nem tette hozzá, melyik vallásra gondol, a kormány megnyilatkozásaiból egyértelmű: a kereszténységről van szó, ha nem is teológiai értelemben. Amit kereszténység alatt értenek, merőben és nyersen politikai: nem a hitet, hanem a hatalommal kollaboráló egyházszervezeteket jelenti. Az Isten képzete („az emberek szívében élő isteneszmény,” ahogy Kövér fogalmazott) itt a legkevésbé sem transzcendens és személyes: kollektív-immanens üdvtanról van szó. Ez a régi-új szemlélet evilági üdvösséget ígér. Azt, hogy az egyház és az állam frigyéből új világrend születik.
Ez az üdvtan a közös „értékrendet” vallók győzelméről szól a sötét oldal (liberálisok, ateisták, evangéliumi hívők, kisfelekezetek, civilszervezetek és Soros) felett.
Politikailag, természetesen, a kormány nem kalkulál rosszul. A népszámlálási adatok szerint a magukat valamely történelmi felekezethez tartozónak vallók a lakosság mintegy ötven százalékát teszik ki. Az egyházak mozgósító ereje, főleg kampányban, nem kicsi. Hát persze, hogy a kormány csúcsra járatja a kényeztetést, olyannyira, hogy kvázi-teokráciát kezd kiépíteni. (Teokrácia az, ha vélt vagy valós egyházi tanítások alapján alkot törvényeket az állam.) Nagyszabású – ám, Istennek hála, besült – kísérlet volt e szempontból a tavalyelőtti vasárnapi boltzár; mindössze az okozta a kudarcát, hogy nem találkozott a vallásos közönség valódi igényével. Ők is vásárolni akartak a hetedik napon.
Idén viszont a kormány minden eddiginél radikálisabb vallásos intézkedéseket tett. Szeptemberben Orbán személyesen irányított át a közszférában dolgozók béremelésére szánt pénzből 900 millió forintot az egyházak javára. Az év elejétől teljes fokozatra kapcsolt a harc a menekülő emberek és mindazok ellen, akik szánalomra indulnak irántuk.
Így a 2017-es esztendőben konszenzus alakult ki arról, hogy Orbán sokkal inkább védelmezője a keresztény Európának, mint a pápa. Sőt, új jelenségre lehettünk figyelmesek: a harsány, konzervatív-katolikus pápagyalázásra.
Itt megint élesen elválik, sőt szembekerül a teológiai és a politikai aspektus. A katolikus hittan nagy hangsúlyt fektet a Szent Péter székében ülő püspök primátusára; a pápa nemcsak közmondásosan, de hitelvek tekintetében is Krisztus helytartója, „vicarius Christi”, és az ellene való lázadás Isten ellen való lázadás. De ahol a politikai eszme az első, ott nem csak a pápa, de maga az Isten is le van szarva...
MÁRIA ORSZÁGA
KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: LALAWE
2017.12.24.
Ezer éve már, hogy birtokolja országunk e nevet… Ti, kedves Fidesz-hívő honfitársaim, gyakran veszitek szátokra ezt: Mária országa… De vajon Szűz Mária egyetértene veletek?
Mária országában a 75 év felettiek már nem egyenlőek veletek, ahogy a rákos betegek, vagy a háború elől menekülők sem.
Mária országában a gyávaság, a kapzsiság, a szervilizmus lett erény.
Mária országában ellenség lett a tehetség, az intelligencia hátrány, a gondolkodás ördögtől való.
Mária országában a hazugságot öntitek aranyba, az igazság pedig lyukas pléhdarabként rozsdásodik valamelyik hulladéktelep legeldugottabb sarkában.
Mária országában király lett a zsiványból, és míg a világ gondolkobóbb fele a Marsra tart, addig ti, kedves fideszesek erkölcstant oktattok.
Miközben a világ okosabb fele fokozatosan áttér a megújuló energiaforrásokra, addig Mária országa sokszorosan túlárazott atomerőművet, sehová sem vezető hidakat, senkinek sem kellő vasútvonalakat, üresen kongó stadionokat épít…
Mária országában büntetjük a száraz gallyat kerékpárján hazalopó 70 éves bácsit, de Miniszterelnök úrnak hívunk egy politikus-bűnözőt.
Mária országában gránitba véssük a nyomort, eltapossuk azon civilszervezeteket, amelyek enni adnak az éhezőnek, ruhát az utcán élőknek.
Kedves Fidesz-hívők, vajon tényleg ez lenne Mária országa?
Szemem az égre emelem, Mária tekintetét keresem, de mindhiába.
Mária ha letekintene egykoron volt és a mában neki hazudott országra, akkor sem látna minket, mert Mária zokogna… De talán jobb is így, hogy nem látja, miként lett ismét e föld a gyalázat országa…
Szerző: LALAWE
2017.12.24.
Mária országában a 75 év felettiek már nem egyenlőek veletek, ahogy a rákos betegek, vagy a háború elől menekülők sem.
Mária országában a gyávaság, a kapzsiság, a szervilizmus lett erény.
Mária országában ellenség lett a tehetség, az intelligencia hátrány, a gondolkodás ördögtől való.
Mária országában a hazugságot öntitek aranyba, az igazság pedig lyukas pléhdarabként rozsdásodik valamelyik hulladéktelep legeldugottabb sarkában.
Mária országában király lett a zsiványból, és míg a világ gondolkobóbb fele a Marsra tart, addig ti, kedves fideszesek erkölcstant oktattok.
Miközben a világ okosabb fele fokozatosan áttér a megújuló energiaforrásokra, addig Mária országa sokszorosan túlárazott atomerőművet, sehová sem vezető hidakat, senkinek sem kellő vasútvonalakat, üresen kongó stadionokat épít…
Mária országában büntetjük a száraz gallyat kerékpárján hazalopó 70 éves bácsit, de Miniszterelnök úrnak hívunk egy politikus-bűnözőt.
Mária országában gránitba véssük a nyomort, eltapossuk azon civilszervezeteket, amelyek enni adnak az éhezőnek, ruhát az utcán élőknek.
Kedves Fidesz-hívők, vajon tényleg ez lenne Mária országa?
Szemem az égre emelem, Mária tekintetét keresem, de mindhiába.
Mária ha letekintene egykoron volt és a mában neki hazudott országra, akkor sem látna minket, mert Mária zokogna… De talán jobb is így, hogy nem látja, miként lett ismét e föld a gyalázat országa…
TUDTA? A PÁRTÁLLAMI REFLEXEKRE ÉPÍTI A FIDESZ A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYÁT
SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.12.24.
Míg 2014-ben a rezsicsökkentéssel nyúlt a magyar néplélek legmélyére a kormánypárt, addig most azt látjuk, hogy az állandó fenyegetettség ősi érzését igyekszik kihasználni. Soha nem gondoltuk, hogy a béke és a viszonylagos gazdasági fejlődés mellett olyan háborús hangulatot lehet teremteni egy országban, amelyre nagy társadalmi kataklizmák idején volt csak példa. Kérdés, hogy megtalálta a kormány a megfelelő ellenséget magának, illetve, hogy fenn lehet-e tartani a fenyegetettség érzését akkor is, amikor kezdenek ráunni a félelemre a polgárok? Vagy a félelmet soha nem lehet megunni? Nehéz kérdések, melyekre tavasszal választ kaphatunk...
...Lényeg, hogy megnyerjék a választásokat 2018 tavaszán, hogy folytathassák az ország erőforrásainak szisztematikus bekebelezését hogy a magyarok kényszeresen migránsokat higgyenek az utcán és a közintézményekben mindenkit, akin valami gyanúsat vélnek felfedezni. Tipikusan pártállami reflexek ezek, melyeket csak meg kellett egy kicsit pöckölni, és máris működik. Nem a szomszédomat jelentem fel, mert valutát rejteget, vagy maga is nyugati ügynök, hanem rohanok, és kiszúrom annak a vállalkozónak a kocsikerekét, aki néhány menekült asszonyt és gyereket szeretett volna befogadni néhány napra a panziójába. Olyan szégyen ez, ami közös, attól függetlenül, hogy melyik oldalon állunk. A kádári kisember reflexei ugyanis feléledtek és nem engedi, hogy levetkőzzük azokat a félelmeinket, melyeket saját vezetőink generálnak. Ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha azt mondja törzsfőnök a huronokra, hogy nem is olyan rossz emberek, akkor előbb-utóbb több bölényt fognak követelni tőle a dakoták.”
Szerző: SZEKA
2017.12.24.
...Lényeg, hogy megnyerjék a választásokat 2018 tavaszán, hogy folytathassák az ország erőforrásainak szisztematikus bekebelezését hogy a magyarok kényszeresen migránsokat higgyenek az utcán és a közintézményekben mindenkit, akin valami gyanúsat vélnek felfedezni. Tipikusan pártállami reflexek ezek, melyeket csak meg kellett egy kicsit pöckölni, és máris működik. Nem a szomszédomat jelentem fel, mert valutát rejteget, vagy maga is nyugati ügynök, hanem rohanok, és kiszúrom annak a vállalkozónak a kocsikerekét, aki néhány menekült asszonyt és gyereket szeretett volna befogadni néhány napra a panziójába. Olyan szégyen ez, ami közös, attól függetlenül, hogy melyik oldalon állunk. A kádári kisember reflexei ugyanis feléledtek és nem engedi, hogy levetkőzzük azokat a félelmeinket, melyeket saját vezetőink generálnak. Ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha azt mondja törzsfőnök a huronokra, hogy nem is olyan rossz emberek, akkor előbb-utóbb több bölényt fognak követelni tőle a dakoták.”
GYARMATI ANDREA: VALAHA VOLT KARÁCSONYOK EMLÉKÉRE
24.HU - POSZT ITT
Szerző: GYARMATI ANDREA
2017.12.24.
Irány a Hármashatár-hegy.
Ülök a kocsiban, araszolok egyik címről a másikra. Nincs ebben semmi rendkívüli. Része a mindennapi munkámnak, hogy meglátogatom a betegeimet. December van, ha véletlenül nem tudnám, akkor is feltűnne, hogy egyszerre milyen sokan lettünk az utakon.
Nem tudom, honnan kerül elő ez a rengeteg ember a rengeteg autójával, és nem tudom azt sem, mit tehetnék, hogy ne zavarjon ennyire a helyzet.
Szerző: GYARMATI ANDREA
2017.12.24.
Ülök a kocsiban, araszolok egyik címről a másikra. Nincs ebben semmi rendkívüli. Része a mindennapi munkámnak, hogy meglátogatom a betegeimet. December van, ha véletlenül nem tudnám, akkor is feltűnne, hogy egyszerre milyen sokan lettünk az utakon.
Nem tudom, honnan kerül elő ez a rengeteg ember a rengeteg autójával, és nem tudom azt sem, mit tehetnék, hogy ne zavarjon ennyire a helyzet.
Mert zavar. Nem a tömeg, hanem a türelmetlenség. A most és azonnal és nekem mindent. A dudálás és a tülekedés.
Nézem a hirdetéseket, az óriásplakátokat, minden olyan tökéletes. Boldog emberek állják, ülik körül a fát, az asztalt, minden és mindenki ragyog. Nekem viszont, amióta csak emlékszem, valaki mindig hiányzott, karácsonykor különösen.
Nem mondom, voltak boldog időszakok is, amikor minden úgy történt, ahogy álmodtam, vagy legalábbis úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, de zömében azt éltem meg, hogy mások ügyesebben csinálják, talán kevésbé érzékenyek.
Attól kezdve, hogy elváltak a szüleim, hol ezért, hol azért, sosem volt teljes az ünnep.
A nagy happység mellett mindig van szomorúság és hiány is. Tán nem erről kellene írni, mégis úgy érzem, sokaknak segíthet, ha beszélünk róla.
Valamikor nagyon régen olvastam A kis gyufaárus lány című Andersen mesét. A kislányról, aki benéz az ablakokon, és látja a boldog, tökéletes családokat, ahol minden és mindenki a helyén van, míg ő egyedül és kívülállóként lesi mindezt.
Sokáig úgy éreztem, velem lehet a baj, aztán, ahogy megismertem mások történeteit és életét is, rájöttem, ez egyáltalán nem ritkaság, csak valamiért nem illik beszélni róla.
Nézem a hirdetéseket, az óriásplakátokat, minden olyan tökéletes. Boldog emberek állják, ülik körül a fát, az asztalt, minden és mindenki ragyog. Nekem viszont, amióta csak emlékszem, valaki mindig hiányzott, karácsonykor különösen.
Nem mondom, voltak boldog időszakok is, amikor minden úgy történt, ahogy álmodtam, vagy legalábbis úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, de zömében azt éltem meg, hogy mások ügyesebben csinálják, talán kevésbé érzékenyek.
Attól kezdve, hogy elváltak a szüleim, hol ezért, hol azért, sosem volt teljes az ünnep.
A nagy happység mellett mindig van szomorúság és hiány is. Tán nem erről kellene írni, mégis úgy érzem, sokaknak segíthet, ha beszélünk róla.
Valamikor nagyon régen olvastam A kis gyufaárus lány című Andersen mesét. A kislányról, aki benéz az ablakokon, és látja a boldog, tökéletes családokat, ahol minden és mindenki a helyén van, míg ő egyedül és kívülállóként lesi mindezt.
Sokáig úgy éreztem, velem lehet a baj, aztán, ahogy megismertem mások történeteit és életét is, rájöttem, ez egyáltalán nem ritkaság, csak valamiért nem illik beszélni róla.
Mert kötelező, hogy ünnepi hangulatba kerülj, és boldog légy.
Ez azonban, mint tudjuk, nem így működik...
KITÁRT SZÍVVEL FORDULNI A POLITIKÁHOZ
MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2017.12.24.
Ahogy haladunk a választások felé, egyre nő a pszichológiai nyomás mindazokon, akik még foglalkoznak a magyar politikával. Egyre keményebb lesz a gyűlölet-propaganda nyomása, és ahogy egyre nő a tét és az elkeseredettség, ez a propaganda úgy szüli meg az ellenpropagandát a másik oldalon. Márpedig ilyen nyomás alatt mindannyian egészen biztosan egyre rosszabb döntéseket fogunk hozni.
Ezzel a nyomással kéne tudatosabbak lennünk, és a Karácsony jó alkalmat kínál arra, hogy kevésbé folyjon giccsbe az, amit én erre válaszként kínálok: Tárjuk ki a szívünket.
Persze itt nem valami elvtelen önfeladásról van szó, és nem is romantikába hajló szentimentalizmusról. Egyszerűen arról, hogy próbáljunk kicsit kilépni a saját közegünkből, forduljunk empátiával a politikai paletta más oldalán állok felé. Vagy éppen azok felé, akik a saját oldalunkon hibáznak.
Az olyan pánikszerű szituációkat, mint amilyeneken a következő hónapokban a baloldali liberális oldal keresztül fog menni, csak úgy élhetjük túl, ha kitárjuk a szívünket, és elfogadjuk, ha mások hibáznak.
Megpróbáljuk megérteni, hogy ha még az ország sorsa is múlik egy-egy döntésen, és ezek a döntések szerintünk rossz irányba mutatnak, a döntés nem feltétlenül gonoszságból fakad.
Ezért talán így Karácsony és újév közeledtével fontos megállni, és megkeresni a megfelelő kérdéseket az újévre, amiket gyakran fel kellene tennünk magunknak, amikor politikával foglalkozunk. Nem mondom azt, hogy én minden helyzetben, mindig tökéletesen tudom követni az alábbiakban javasolt utat, és azt sem, hogy lehet egyáltalán tökéletesen követni, de azt gondolom, fontos feltenni ezeket a kérdéseket magunknak és másoknak is, hogy kicsit kevésbé szippantson be és gyötörjön meg minket az az őrület, ami ránk vár.
Azt sem állítom, hogy az alábbiak biztosan a legfontosabbak, de talán segítenek abban, hogy kicsit többet értsünk meg magunkból, a társadalomból, és a világból, ami körbevesz minket...
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2017.12.24.
Ezzel a nyomással kéne tudatosabbak lennünk, és a Karácsony jó alkalmat kínál arra, hogy kevésbé folyjon giccsbe az, amit én erre válaszként kínálok: Tárjuk ki a szívünket.
Persze itt nem valami elvtelen önfeladásról van szó, és nem is romantikába hajló szentimentalizmusról. Egyszerűen arról, hogy próbáljunk kicsit kilépni a saját közegünkből, forduljunk empátiával a politikai paletta más oldalán állok felé. Vagy éppen azok felé, akik a saját oldalunkon hibáznak.
Az olyan pánikszerű szituációkat, mint amilyeneken a következő hónapokban a baloldali liberális oldal keresztül fog menni, csak úgy élhetjük túl, ha kitárjuk a szívünket, és elfogadjuk, ha mások hibáznak.
Megpróbáljuk megérteni, hogy ha még az ország sorsa is múlik egy-egy döntésen, és ezek a döntések szerintünk rossz irányba mutatnak, a döntés nem feltétlenül gonoszságból fakad.
Ezért talán így Karácsony és újév közeledtével fontos megállni, és megkeresni a megfelelő kérdéseket az újévre, amiket gyakran fel kellene tennünk magunknak, amikor politikával foglalkozunk. Nem mondom azt, hogy én minden helyzetben, mindig tökéletesen tudom követni az alábbiakban javasolt utat, és azt sem, hogy lehet egyáltalán tökéletesen követni, de azt gondolom, fontos feltenni ezeket a kérdéseket magunknak és másoknak is, hogy kicsit kevésbé szippantson be és gyötörjön meg minket az az őrület, ami ránk vár.
Azt sem állítom, hogy az alábbiak biztosan a legfontosabbak, de talán segítenek abban, hogy kicsit többet értsünk meg magunkból, a társadalomból, és a világból, ami körbevesz minket...
MI A KARÁCSONY ÉRTELME 2017-BEN?
ÁTLÁTSZÓ - DO TOHO BLOG
Szerző: BOTOS BOTOND
2017.12.24.
Sokak számára az ünnep ma már nem más, mint a mértéktelen fogyasztás és a kádból kivett pontyon elkövetett erőszak. Vannak, akik néhány órát, esetleg napot csendben szeretteik között szeretnének eltölteni. Az újságok címlapjai, az utcai reklámok pedig egy idillikus, a “béke és a nyugalom ünnepének” legendáját masszírozzák agyunkba.
De a betlehemi krisztusi születésben sem volt semmilyen idilli: a gyermek tisztázatlan eredete, az átlagember hétköznapi életét nyomasztó (birodalmi) bürokrácia, egy túl fiatal anyuka, és az apa tisztázatlan személye, rossz lakhatási körülmények és ugye mindez télen.
Lássuk be, ilyen körülményeket találhatunk napjainkban is a nagyvárosok hajléktalan emberekkel teli szállóiban, a menekülttáborokban világszerte, de akár azon a településen is, ahol éppen mi lakunk: minimálbéren élő emberek, családok vagy egyedülálló szülők, mindenhol.
Tizennégy évesen konfirmáltam, és később is református templomok rendszeres látogatója voltam, de a család másik része, a katolikus rokonok miatt, nagyobb ünnepek alkalmából, szentmiséken is részt vettem. A karácsony ezért nálam mindig belső konfliktusokkal jár, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy ilyenkor megkérdezem magamtól, mennyire számítok kereszténynek, maradt-e bennem ebből a hagyományból még valami. A bennem lévő hang azt mondja: igen.
Karácsonyt, mindenkinek
A napokban Budapesten jártam az Átlátszó karácsonyi szerkesztőségi partiján, másnap a Tilos Rádió csapatával közösen a kollégákkal meleg ételt osztottunk ki az Oltalom Karitatív Egyesület épületében lakó hajléktalan embereknek. Nem muszáj teológusnak lenni, hogy Jézus születésének bibliai története alapján, akár egy hajléktalan szállóban vegetáló százak között is az jusson eszembe: a karácsony mindenki számára a remény ünnepe.
Mindez egy olyan esemény kapcsán jutott most eszembe, amelyben két kétségbeesett menekült, egy patchwork család keresett ideiglenes hajlékot magának és születendő gyermeküknek. Szállást végül az isten háta mögött, de találtak: egy istállóban, állatok között született meg utóduk – egy zsidó, akinek születését egyébként arabok jöttek köszönteni.
Persze, mai fejjel ez az ünnep nekem már egy egalitárius provokáció, amely az elnyomott, kitaszított emberek számára a fennálló elnyomó rendszerrel szemben egy üdvtörténetet, egy alternatív ellenhatalom megszületét meséli el, amely elkerüli a római császár népszámlálást és szembeszáll a heródesi csecsemőgyilkossággal. Azt is mondhatnánk: keresztény megváltónk a palesztin munkásosztály gyermeke, a karácsony pedig a felszabadulás ünnepe...
Szerző: BOTOS BOTOND
2017.12.24.
De a betlehemi krisztusi születésben sem volt semmilyen idilli: a gyermek tisztázatlan eredete, az átlagember hétköznapi életét nyomasztó (birodalmi) bürokrácia, egy túl fiatal anyuka, és az apa tisztázatlan személye, rossz lakhatási körülmények és ugye mindez télen.
Lássuk be, ilyen körülményeket találhatunk napjainkban is a nagyvárosok hajléktalan emberekkel teli szállóiban, a menekülttáborokban világszerte, de akár azon a településen is, ahol éppen mi lakunk: minimálbéren élő emberek, családok vagy egyedülálló szülők, mindenhol.
Tizennégy évesen konfirmáltam, és később is református templomok rendszeres látogatója voltam, de a család másik része, a katolikus rokonok miatt, nagyobb ünnepek alkalmából, szentmiséken is részt vettem. A karácsony ezért nálam mindig belső konfliktusokkal jár, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy ilyenkor megkérdezem magamtól, mennyire számítok kereszténynek, maradt-e bennem ebből a hagyományból még valami. A bennem lévő hang azt mondja: igen.
A napokban Budapesten jártam az Átlátszó karácsonyi szerkesztőségi partiján, másnap a Tilos Rádió csapatával közösen a kollégákkal meleg ételt osztottunk ki az Oltalom Karitatív Egyesület épületében lakó hajléktalan embereknek. Nem muszáj teológusnak lenni, hogy Jézus születésének bibliai története alapján, akár egy hajléktalan szállóban vegetáló százak között is az jusson eszembe: a karácsony mindenki számára a remény ünnepe.
Mindez egy olyan esemény kapcsán jutott most eszembe, amelyben két kétségbeesett menekült, egy patchwork család keresett ideiglenes hajlékot magának és születendő gyermeküknek. Szállást végül az isten háta mögött, de találtak: egy istállóban, állatok között született meg utóduk – egy zsidó, akinek születését egyébként arabok jöttek köszönteni.
Persze, mai fejjel ez az ünnep nekem már egy egalitárius provokáció, amely az elnyomott, kitaszított emberek számára a fennálló elnyomó rendszerrel szemben egy üdvtörténetet, egy alternatív ellenhatalom megszületét meséli el, amely elkerüli a római császár népszámlálást és szembeszáll a heródesi csecsemőgyilkossággal. Azt is mondhatnánk: keresztény megváltónk a palesztin munkásosztály gyermeke, a karácsony pedig a felszabadulás ünnepe...
BÁRKI BÉLA ÉS A KARÁCSONYI VÍRUSVIDEÓ
168 ÓRA ONLINE
Szerző: MÁTYÁS GYŐZŐ
2017.12.24.
Stupid név volt, tudta ő is, de jobb nem jutott eszébe. Buliking.
Amúgy viszont volt benne igazság, mert egy idő után tényleg ő lett a király, Bárki Béla. Illetve a vállalkozása, a Buliking, a partyszervíz. Procc esküvő, fennhéjázó születésnapi party, hivalkodó céges banzáj, mindegy, csak látsszon benne a pénz. Kezdetben kellett a jó kapcsolat, de együtt járt általánosba valamelyik újburzsuj gyerekével, és ahogy mondani szerette, ő már a zsúrokat is piaci alapon szervezte. S ahogy az újburzsujok egyre szemérmetlenebbül gyarapodtak, úgy lett mind keresettebb ő is.
Kezdetben Béla ügyelt a minőségre, utánanézett, mi a menő világszerte, milyen trendek divatosak, és pár dologra megtanította a „hájláfjsztájlba” beletanuló parvenüket is. Nem a Tescoban beszerzett leértékelt árut kínált Beluga kaviár helyett, báránygerinc helyett meg nem valami olcsó tarját tálalt. Személyesen ügyelt arra, hogy a Moët & Chandon pezsgő ne pancs legyen, és nem torokkaparós szeszt szolgált fel a Jean Fillioux XO Moulin Rouge Cognac címén. A Béla tartotta a nívót, csak, mint mindig megjegyezte, azt nála meg kellett fizetni. Sokszoros áron. De hát a túlárazás újburzsuj körökben nem volt szentségtörés. Azt viszont már nem tűrték el, hogy fapados módszerekkel lopják meg őket.
A Buliking lett a partyszervezés Real Madridja. Nem azért, mert annyira jó volt, hanem mert újgazdag körökben partyt szervezni − bizalmi meló. Egy valóságos nemzetbiztonsági átvilágítás, mert hát mégis, látni, ahogy egy államtitkár teleokádja az aranyhalas akváriumot, vagy ahogy a négykézláb bégető nemzeti nagytőkést ostorozza egy domina...
Szerző: MÁTYÁS GYŐZŐ
2017.12.24.
Amúgy viszont volt benne igazság, mert egy idő után tényleg ő lett a király, Bárki Béla. Illetve a vállalkozása, a Buliking, a partyszervíz. Procc esküvő, fennhéjázó születésnapi party, hivalkodó céges banzáj, mindegy, csak látsszon benne a pénz. Kezdetben kellett a jó kapcsolat, de együtt járt általánosba valamelyik újburzsuj gyerekével, és ahogy mondani szerette, ő már a zsúrokat is piaci alapon szervezte. S ahogy az újburzsujok egyre szemérmetlenebbül gyarapodtak, úgy lett mind keresettebb ő is.
Kezdetben Béla ügyelt a minőségre, utánanézett, mi a menő világszerte, milyen trendek divatosak, és pár dologra megtanította a „hájláfjsztájlba” beletanuló parvenüket is. Nem a Tescoban beszerzett leértékelt árut kínált Beluga kaviár helyett, báránygerinc helyett meg nem valami olcsó tarját tálalt. Személyesen ügyelt arra, hogy a Moët & Chandon pezsgő ne pancs legyen, és nem torokkaparós szeszt szolgált fel a Jean Fillioux XO Moulin Rouge Cognac címén. A Béla tartotta a nívót, csak, mint mindig megjegyezte, azt nála meg kellett fizetni. Sokszoros áron. De hát a túlárazás újburzsuj körökben nem volt szentségtörés. Azt viszont már nem tűrték el, hogy fapados módszerekkel lopják meg őket.
A Buliking lett a partyszervezés Real Madridja. Nem azért, mert annyira jó volt, hanem mert újgazdag körökben partyt szervezni − bizalmi meló. Egy valóságos nemzetbiztonsági átvilágítás, mert hát mégis, látni, ahogy egy államtitkár teleokádja az aranyhalas akváriumot, vagy ahogy a négykézláb bégető nemzeti nagytőkést ostorozza egy domina...
PÉNZESŐ ÉLŐ ADÁSBAN - JÓTÉKONYSÁGI LICITTEL HARCOLNAK A HARSOGÓ KORMÁNYPROPAGANDA ELLEN
168 ÓRA ONLINE
Szerzó: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2017.12.25.
Vajon lehet-e ma pénzt szerezni arra, hogy menekült és magyar gyerekek közösen készített motívumaiból divatbemutatót rendezzenek? Akad egyesület, amely megpróbálja, és sikere azt igazolja, hogy a harsogó kormányzati propaganda ellenére is van remény.
Röpködnek a tíz- és húszezres felajánlások. De nem akárhogyan, hanem feltételekkel:
„Adok ötvenezret, ha valaki kiegészíti további ötvenezerrel.” Vagy: „Van húszezrem erre a projektre, de csak ha valaki olyan is hozzátesz ugyanennyit, akinek van skandináv rokona.” Szép lassan kialakul az egymásra licitálás kémiája. Csak nyertesek vannak: a civil szervezetek, amelyek így nyernek támogatást a projektjeikhez, és az adományozók, akik – miközben jó ügyek mellé állnak – szórakoznak és játszanak is.
Bár idehaza még szokatlan, a nagyvilágban egyáltalán nem számít különlegesnek az adományozásnak ez a módja: Londonban, ahol a The Funding Network rendszeresen szervez ilyen adománygyűjtő esteket, az esemény egy zajos börzére hasonlít. A meghívott vendégek, vagyis a potenciális adományozók pár óra alatt dönthetnek különféle civil programok támogatásáról. Arrafelé már van hagyománya annak, hogy az adományozásra játékos, közösségépítő keretek között kerül sor. Ezen a téli estén itt, Magyarországon nemcsak az adományozás módja különleges, hanem az is, hogy a meghívottak egy helyi közösség tagjai: valamennyien Ferencvároshoz kötődnek.
Az Élő Adás elnevezésű, zártkörű közösségi adománygyűjtő estet immáron harmadszorra szervezte meg a 2011-ben alapított Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA), amely tevékenysége középpontjába a lokálpatriotizmus és a filantrópia értékeinek fejlesztését állította. Az FKA-t az önkormányzattól és a központi kormányzattól is független forrásokból hozták létre IX. kerületi kötődésű magánszemélyek, hogy „jó legyen a Ferencvárosban élni”, illetve azért, hogy a helyi civil ügyekhez helyi támogatókat találjanak. Azt is szeretnék elérni, hogy a civilek és a helyi vállalkozók megismerkedjenek, találkozzanak egymással.
Úgy tűnik, az alapítvány jó úton jár: a legutóbbi esten például százhúsz ember gyűlt össze, hogy adakozhasson.
– Ez az este azt a szorongást is próbálja oldani, ami mindenkiben megvan, amikor kérni, illetve adni szeretne valamilyen célra – mondja Barna Erika, az FKA egyik alapítója, a szervezet kurátora...
Szerzó: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2017.12.25.
Röpködnek a tíz- és húszezres felajánlások. De nem akárhogyan, hanem feltételekkel:
„Adok ötvenezret, ha valaki kiegészíti további ötvenezerrel.” Vagy: „Van húszezrem erre a projektre, de csak ha valaki olyan is hozzátesz ugyanennyit, akinek van skandináv rokona.” Szép lassan kialakul az egymásra licitálás kémiája. Csak nyertesek vannak: a civil szervezetek, amelyek így nyernek támogatást a projektjeikhez, és az adományozók, akik – miközben jó ügyek mellé állnak – szórakoznak és játszanak is.
Bár idehaza még szokatlan, a nagyvilágban egyáltalán nem számít különlegesnek az adományozásnak ez a módja: Londonban, ahol a The Funding Network rendszeresen szervez ilyen adománygyűjtő esteket, az esemény egy zajos börzére hasonlít. A meghívott vendégek, vagyis a potenciális adományozók pár óra alatt dönthetnek különféle civil programok támogatásáról. Arrafelé már van hagyománya annak, hogy az adományozásra játékos, közösségépítő keretek között kerül sor. Ezen a téli estén itt, Magyarországon nemcsak az adományozás módja különleges, hanem az is, hogy a meghívottak egy helyi közösség tagjai: valamennyien Ferencvároshoz kötődnek.
Az Élő Adás elnevezésű, zártkörű közösségi adománygyűjtő estet immáron harmadszorra szervezte meg a 2011-ben alapított Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA), amely tevékenysége középpontjába a lokálpatriotizmus és a filantrópia értékeinek fejlesztését állította. Az FKA-t az önkormányzattól és a központi kormányzattól is független forrásokból hozták létre IX. kerületi kötődésű magánszemélyek, hogy „jó legyen a Ferencvárosban élni”, illetve azért, hogy a helyi civil ügyekhez helyi támogatókat találjanak. Azt is szeretnék elérni, hogy a civilek és a helyi vállalkozók megismerkedjenek, találkozzanak egymással.
Úgy tűnik, az alapítvány jó úton jár: a legutóbbi esten például százhúsz ember gyűlt össze, hogy adakozhasson.
– Ez az este azt a szorongást is próbálja oldani, ami mindenkiben megvan, amikor kérni, illetve adni szeretne valamilyen célra – mondja Barna Erika, az FKA egyik alapítója, a szervezet kurátora...
A SZENT CSALÁDHOZ HASONLÍTOTTA A MENEKÜLTEKET A PÁPA
444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2017.12.24.
Ferenc pápa Szenteste a Szent Péter-bazilikában arról beszélt, hogy a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája elhagyására kényszerül.
Ferenc pápa hangsúlyozta, az emberek a mai világban is azért hagynak hátra mindent és kelnek útra, mivel „túl akarják élni korunk Heródeseit, akiknek hatalmuk és gazdagságuk növelésére nem jelent problémát, hogy ártatlanok vérét ontsák”. (MTI)
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2017.12.24.
Ferenc pápa hangsúlyozta, az emberek a mai világban is azért hagynak hátra mindent és kelnek útra, mivel „túl akarják élni korunk Heródeseit, akiknek hatalmuk és gazdagságuk növelésére nem jelent problémát, hogy ártatlanok vérét ontsák”. (MTI)
DOBOZOKBA ZÁRVA
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: RADÓ PÉTER
2017.12.20.
Van egy pompás, az angol nyelvben gyakran használt metafora: a „dobozon kívül gondolkodni” (out-of-the-box thinking). Lényegében azt jelenti, hogy néha képesek vagyunk teljesen új aspektusból szemlélni a dolgokat, ami lehetővé teszi konvencionális gondolkodási keretek között nem megoldható problémák kreatív kezelését. Többnyire azonban előzetes tudásunk és korábbi személyes tapasztalataink
egyfajta útfüggőséget okoznak.
A doboz
Ha részesei vagyunk egy hosszú ideig zajló történetnek, amely látványos és letagadhatatlan módon kudarchoz vezet, sokszor a kudarc nyilvánvaló jeleinek tudomásulvétele sem elég ahhoz, hogy új megoldásokat keressünk. Továbbra is azokat a célokat követjük, és azokat a stratégiákat alkalmazzuk, melyek szerepet játszottak a kudarc kialakulásában. Más szavakkal: beleragadunk a dobozba. Ilyenkor a kudarccal való együttélés feszültségcsökkentő technikáit alkalmazzuk: másokat hibáztatunk, bezárkózunk egy olyan kommunikációs buborékba, melyen belül csak a korábbi tevékenységünkről szóló pozitív megerősítés jut el hozzánk, vagy egyszerűen csak depresszióba süllyedünk. Egy másik lehetséges, az eddigieknél valamivel cselekvőbb, de a dolgok általános állapotát tekintve nem feltétlenül hatékonyabb stratégia a XVI–XVII. század vallásháborúi mögött meghúzódó tömegpszichózisra hasonlít. Amikor a dolgok „hagyományos és természetes rendje” felbomlani látszik, a hitünkkel horgonyozzuk le magunkat. A XVI. században ez Isten és az egyes ember közötti kapcsolat rövidre zárását jelentette, ma sokkal inkább a politikai ideológiák értékkészletéhez való menekülést, értékeink személyes misszióvá alakítását vonja maga után. Bármelyik technikát alkalmazzuk is, passzívan várjuk a csodát: majd jön valakik, vagy jönnek valakik, akik kimozdítják a dolgokat a tehetetlenség állapotából, s ez számunkra is megnyitja az értelmes cselekvés lehetőségeit, vagy legalább bebizonyítja, hogy végig nekünk volt igazunk. Mindeközben persze mindannyian tudjuk, hogy csodák nincsenek.
Magyarország választójogosult lakosságának körülbelül egyharmada hatalomban tart egy morálisan teljesen lezüllött, korrupt és autokratikus kormányzatot működtető, néhány tucat emberből álló társaságot. Ez a kis létszámú üzleti kör megszállta a politika, kormányzat, igazságszolgáltatás és média kulcspozícióit, s ezt kihasználva biztosítja annak a néhány ezer embernek a lojalitását, akik tulajdonképpen működtetik a rendszert. Ez a néhány ezer ember pedig biztosítja további százezrek engedelmességét. A látszat tehát az, hogy a feladat nem több mint Orbán Viktor és üzlettársai leváltása, ami, ha nem sikerül – már pedig szemmel láthatóan nem megy –, akkor az a demokratikus verseny játéktere felszámolásának a következménye. Ebből fakad, hogy hatalmas nyomás nehezedik a magukat hol több, hol kevesebb okkal demokratának nevező ellenzéki pártokra, hogy végre kapják össze magukat, és túrják ki Orbán Viktort és üzlettársait a hatalomból. Ennek egyetlen és kívánatos módja pedig az „összefogásnak” nevezett népszínmű. Valójában a demokraták ugyanazt csinálják, mint a legendás részeg ember, aki körültapogatja a hirdetőoszlopot és azt kiabálja: Segítség, befalaztak!
A doboz zárt logikája nem kínál jó megoldásokat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt évtized során a kívülről a doboz megváltoztatásának ambíciójával a dobozba lépők (LMP, Együtt, PM) mind a doboz belső szabályai szerint kezdtek el játszani, ezért gyengék maradtak. A legújabb játékos a Momentum, melyet – ha sikeresen veszi a belépési küszöböt – könnyen megjósolható módon szintén bedarál majd a doboz belső logikája: vagy enged a nyomásnak, és beszáll az „adj, király, katonát” játék szabályait követő összefogósdiba, és gyorsan elveszti a hitelességét, vagy pedig azt játssza, hogy a dobozon belül is „lehet más a politika”, s kicsit lassabban veszti el a hitelességét. A szintén a dobozon kívülről érkező Jobbik „néppártosodása” szintén a dobozon belüli tájba simulást szolgálja, a volt baloldal utódpártjai pedig a doboz alkotói és legszilárdabb támaszai közé tartoznak. Ebben a dobozban most az történik, ami a kartonfalak által kijelölt térben egyáltalán történhet. Az ellenzéki pártok egymással élet-halál harcot folytatva küzdenek a túlélésért, s végül meg fogják kötni azokat a rossz kompromisszumokat, melyek ezt többségük számára biztosítják majd.
Szerző: RADÓ PÉTER
2017.12.20.
egyfajta útfüggőséget okoznak.
A doboz
Ha részesei vagyunk egy hosszú ideig zajló történetnek, amely látványos és letagadhatatlan módon kudarchoz vezet, sokszor a kudarc nyilvánvaló jeleinek tudomásulvétele sem elég ahhoz, hogy új megoldásokat keressünk. Továbbra is azokat a célokat követjük, és azokat a stratégiákat alkalmazzuk, melyek szerepet játszottak a kudarc kialakulásában. Más szavakkal: beleragadunk a dobozba. Ilyenkor a kudarccal való együttélés feszültségcsökkentő technikáit alkalmazzuk: másokat hibáztatunk, bezárkózunk egy olyan kommunikációs buborékba, melyen belül csak a korábbi tevékenységünkről szóló pozitív megerősítés jut el hozzánk, vagy egyszerűen csak depresszióba süllyedünk. Egy másik lehetséges, az eddigieknél valamivel cselekvőbb, de a dolgok általános állapotát tekintve nem feltétlenül hatékonyabb stratégia a XVI–XVII. század vallásháborúi mögött meghúzódó tömegpszichózisra hasonlít. Amikor a dolgok „hagyományos és természetes rendje” felbomlani látszik, a hitünkkel horgonyozzuk le magunkat. A XVI. században ez Isten és az egyes ember közötti kapcsolat rövidre zárását jelentette, ma sokkal inkább a politikai ideológiák értékkészletéhez való menekülést, értékeink személyes misszióvá alakítását vonja maga után. Bármelyik technikát alkalmazzuk is, passzívan várjuk a csodát: majd jön valakik, vagy jönnek valakik, akik kimozdítják a dolgokat a tehetetlenség állapotából, s ez számunkra is megnyitja az értelmes cselekvés lehetőségeit, vagy legalább bebizonyítja, hogy végig nekünk volt igazunk. Mindeközben persze mindannyian tudjuk, hogy csodák nincsenek.
Magyarország választójogosult lakosságának körülbelül egyharmada hatalomban tart egy morálisan teljesen lezüllött, korrupt és autokratikus kormányzatot működtető, néhány tucat emberből álló társaságot. Ez a kis létszámú üzleti kör megszállta a politika, kormányzat, igazságszolgáltatás és média kulcspozícióit, s ezt kihasználva biztosítja annak a néhány ezer embernek a lojalitását, akik tulajdonképpen működtetik a rendszert. Ez a néhány ezer ember pedig biztosítja további százezrek engedelmességét. A látszat tehát az, hogy a feladat nem több mint Orbán Viktor és üzlettársai leváltása, ami, ha nem sikerül – már pedig szemmel láthatóan nem megy –, akkor az a demokratikus verseny játéktere felszámolásának a következménye. Ebből fakad, hogy hatalmas nyomás nehezedik a magukat hol több, hol kevesebb okkal demokratának nevező ellenzéki pártokra, hogy végre kapják össze magukat, és túrják ki Orbán Viktort és üzlettársait a hatalomból. Ennek egyetlen és kívánatos módja pedig az „összefogásnak” nevezett népszínmű. Valójában a demokraták ugyanazt csinálják, mint a legendás részeg ember, aki körültapogatja a hirdetőoszlopot és azt kiabálja: Segítség, befalaztak!
A doboz zárt logikája nem kínál jó megoldásokat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt évtized során a kívülről a doboz megváltoztatásának ambíciójával a dobozba lépők (LMP, Együtt, PM) mind a doboz belső szabályai szerint kezdtek el játszani, ezért gyengék maradtak. A legújabb játékos a Momentum, melyet – ha sikeresen veszi a belépési küszöböt – könnyen megjósolható módon szintén bedarál majd a doboz belső logikája: vagy enged a nyomásnak, és beszáll az „adj, király, katonát” játék szabályait követő összefogósdiba, és gyorsan elveszti a hitelességét, vagy pedig azt játssza, hogy a dobozon belül is „lehet más a politika”, s kicsit lassabban veszti el a hitelességét. A szintén a dobozon kívülről érkező Jobbik „néppártosodása” szintén a dobozon belüli tájba simulást szolgálja, a volt baloldal utódpártjai pedig a doboz alkotói és legszilárdabb támaszai közé tartoznak. Ebben a dobozban most az történik, ami a kartonfalak által kijelölt térben egyáltalán történhet. Az ellenzéki pártok egymással élet-halál harcot folytatva küzdenek a túlélésért, s végül meg fogják kötni azokat a rossz kompromisszumokat, melyek ezt többségük számára biztosítják majd.